Igazi, a szó szoros értelmében vérre menő összecsapáson nyert a magyar válogatott büntetőkkel Sibenikben. Benedek Tibor boldogan nyilatkozott a lefújást követően.

Annyira izgalmas meccs volt, bűn, hogy ezt nem adta a televízió…

Mindenki eszi a kefét a horvátok miatt…
Pedig két ilyen szintű csapat mérkőzését kötelező lenne közvetíteni.

Miről maradt le itthon a nagyközönség?
Mindkét csapat sokat hibázott, igaz, a védelmek is nagyszerűen dolgoztak, és a kapusok is remekül védtek mind a két oldalon. Az, hogy a mérkőzés képe ilyen volt, a téli szünet számlájára is írható: akik nem játszanak a Bajnokok Ligájában, azoknak pláne nehéz felvenni a nemzetközi ritmust. Ebbe bele kell rázódni, azaz abszolút belefértek a hibák – egyébként pedig az döntött, hogy a csapat akarása mindent felülírt.

Mennyire volt kemény ütközet?
Nagyon. Ez tényleg vérre ment, voltak kisebb-nagyobb verekedések, a harmadik-negyedik negyedben nagyon komoly adok-kapok ment. De bírtuk, így mindig fel tudtunk zárkózni.

Fájdalmas fordulat lehetett, hogy 4-4-nél egy már kivédekezett előnyből szerencsés gólt szereztek a horvátok.
Vagy szabálytalant. Én vitatkoztam is, szerintem ugyanis a lepattanót belövő játékos két méteren belül állt, én pont a bójánál voltam, a bíró hátrébb, mégis azt mondta, hogy nem. Viszont az ő szava az erősebb... Pedig ekkor úgy éreztem: már lelki fölényben voltunk velük szemben, a második-harmadik negyedben ugyanis már nagyon nehezen jutottak helyzetig, eléggé tanácstalanok voltak. A csapat lelkierejét bizonyítja, hogy bár 6-4 lett nem sokkal később, innen is vissza tudtunk jönni.

Tudom, hogy az árgus szemekkel nézed a hibákat – ezekkel most hogy álltunk?
Persze, hibáztunk, volt két elkerülhető gól, de akkor már elégedetlennek tűnhetek, hiszen akkor csupán négyet kellett volna kapnunk, holott hat kapott góllal eljönni Horvátországból szerintem fantasztikus teljesítmény. Elöl az jelentett problémát, hogy lassabban értünk fel, ami a téli szünet után érthető – így viszont nem volt arra időnk, hogy a begyakorolt elemeket jól megcsináljuk. Egy nyári felkészülés után gyorsabban, dinamikusabban megyünk előre, több időnk van a támadásra. Viszont tudtunk ritmust váltani: csapatszinten ugyan nem voltunk gyorsak, de egy-egy ember le tudott fordulni – alapvetően ezzel jöttünk vissza a meccsbe az első negyed gyengébb kezdését követően.

Az emberelőnyök között több is akadt, ami jól meg volt játszva, csak éppen a befejezés nem stimmelt. Ez is benne van, úgymond?
Na ez az, ami nincs. Tétmérkőzéseken nem lehet ezeket a ziccereket kihagyni, ennek mindig ára van. Ezúttal nem fizettünk annyira súlyosat, de pontosan tudjuk, hogy a legkiélezettebb összecsapásokon mennyit nyomnak a latban a kapufától lőtt előnygólok. Gyakran döntőek – persze, leginkább az akciógólok szokták a különbséget jelenteni, mi ma ezekkel kompenzáltuk a kihagyott fórokat.

Akkor most boldog vagy?
Naná! Nagyon jó érzések kavarognak bennem. Nem is igazán az eredmény miatt, bár az mindig fontos, hanem hogy ugyanazzal a tűzzel ment a csapat, mint amikor 2012 őszén elkezdtük a közös munkát.