Szavazzunk az UVSE-re!

2014. január 10. 10:18

A hónap műhelye lehet a vízilabda-egyesület.

Fotó: Facebook

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon Magyarország közös díja ebben az évben is folytatódik. Az adott hónapban legeredményesebb, illetve arra legérdemesebb utánpótlás-nevelő műhely számára ítélik oda a szervezetek.

A havonta kiosztandó 500 000 forint értékű díj mellett meghirdetik – a 2013-as esztendő összteljesítménye alapján – „Az év műhelye címet” is. Az ezt elnyerő szakosztály a Decathlon Magyarország 2 000 000 forintos pénzdíját nyeri majd el.

Január 20-ig lehet szavazni a 2013 decemberi teljesítmény alapján a következő egyesületekre:

Angyalföldi Polgári Lövész Egylet (Budapest) - sportlövészet
UVSE (Budapest) - vízilabda
BSE - Pézsa Tibor vívóakadémia (Budapest) - vívás
Vasas Akadémia (Budapest) - leány kosárlabda
Budo Fight Karateklub (Halásztelek) - karate

S hogy miért szavazzunk az újpestiekre? A többi közt ezért:

Ifi bajnokság: Az első helyen áll a csapat az ifjúsági bajnokság első szakasza után, több korosztályos válogatott kerettag játszik a csapatban. A jelenleg Martfűn edzőtáborozó 95-ös válogatott keret húsz mezőnyjátékosából öt az UVSE ifi csapataiban játszik (és még kettő a serdülőben...).

A lőtt gólok tekintetében 3. helyen áll a csapat (139 gól) a kapott gólok tekintetében pedig második (92 gól) ez a meccsenkénti átlagot tekintve (11 meccs volt) 12,6 lőtt és 8,3 kapott gólt jelent. Nagyon kiegyensúlyozott a csapat, nem egy-két játékoson múlnak a mérkőzések, hanem több játékoson oszlik el a teher, legyen az góllövés, védekezés, centerezés. Ez a csapat legnagyobb ereje, nagyon hosszú a kispaduk, kizárólag korosztályos válogatott kerettagokból áll, továbbá nagy erősítést jelentenek a serdülőből feljátszó 97-esek is (Szatmári Kristóf, Szentesi Dániel, Irmes Pál és Sélley Domonkos).

Serdülő bajnokság: Az első helyen áll a serdülő csapat is, ahol egy-két játékost leszámítva mindenki korosztályos válogatott, ez meg is látszik az eredményeiken. Minden meccsüket megnyerték eddig ebben a korosztályban a második és harmadik helyezettet idegenben győzték le magabiztosan.
A gólarányt tekintve toronymagasan vezetnek (+ 108 gól, a második legjobb +44 gól) kimagaslóan a legtöbb gólt lőtték (183 gól, a második legtöbb 137) és a legkevesebbet kapták (75 gól) az eddigi 11 mérkőzésen. Ez meccsenként leosztva 16,6 lőtt és 6,8 kapott gólt jelent. Két játékosuk jelenleg is Martfűn edzőtáborozik a 95-ös (+2-3 év) válogatottal: Szatmári Kristóf (1997) és Vadovics Viktor (1998).

Eredmények, helyezések decemberben:

A decemberben az alábbi helyeket foglalták el az egyes bajnokságokban:

Férfiak:

OBI/B - B csoport - I. hely
OBII. - B csoport - I. hely
D csoport - I. hely
országos Ifi - felsőház- I. hely
- alsóház - I. hely
országos serdülő – felsőház - I. hely
- alsóház - I. hely
országos gyermek – felsőház - I. hely
- alsóház - IV. hely
Budapest serd. bajn. - III. hely
Bp. '99-es bajnokság - UVSE I. – IV. hely
Bp. '00-es bajnokság - UVSE I - I. hely, UVSE II. - V. hely
Bp. '01-es bajnokság UVSE I. - I. hely, UVSE II. - IV. hely
Bp. '02-es bajnokság - I. hely

Leányok:

országos ifi: UVSE I. - II. hely
UVSE II. - VIII. hely
országos serdülő: - II. hely
országos gyermek: - I. hely

2013-as Brandi Kupa - II. hely
2013-as Somóczy Kupa - II. hely

A szavazatokat ITT LEHET LEADNI.

Segítsük az újpestieket!



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok