BL: Varga Dumiék nyertek Reccóban!

2014. január 08. 23:11

Ahogy várni lehetett, hatalmas izgalmakat hozott az A-csoport, a csúcsmeccsen a Rijeka legyőzte a Reccót. A B-ben kezd érvényesülni a papírforma: a Brescia és a Partizan is idegenben győzött.

A Barceloneta játékosai tartják a szavukat: a spanyolok jó előre kijelentették, függetlenül attól, hogy automatikus továbbjutók a Final Six rendezőjeként, saját jogon is ki akarják vívni a döntős helyet. Nos, négy kör után immár hárompontos előnnyel vezetnek, miután remek mérkőzésen sikerült legyűrniük a Jug Dubrovnikot: szokás szerint Albert Espanyol volt az egyik gólfelelős, illetve a szezon nagy felfedezettje, az argentin balkezes, Gonzalo Echenique is remekelt, egyaránt 3-3 gólt szereztek.

Fotó: Pro Recco

A startnál erősen beragadó rijekaiak is kezdik felvenni az utazósebességet: Varga Dénes azt mondta a meccs előtt, még sohasem érezte azt, hogy ilyen jó esélyeik lennének Reccóban – és ez be is igazolódott. A héten a világ 2013-as legjobbjának járó elismerést is elnyerő géniusz három góljával ügydöntő szerepet játszott a horvátok sikerében. Bátyja, Dániel egy ötöst küldött a helyére, így hiába villogott a Recco montenegrói zsenije, Alekszandar Ivovics (4 gól), hiába talált be Madaras Norbert, a meccset hatalmas csatában a Primorje nyerte meg. A félidőben még 5-5-re álltak, a harmadik részt a vendégek vitték el 3-1-gyel, míg az utolsóban elképesztő módon nem esett gól.

Hogy így alakultak az eredmények, még akár jól is jöhet az Egernek, hiszen a hevesiek az Olympiakosz legyőzésével megszerezték első három pontjukat, és jelenleg „csak” 4 a hátrányuk a második helyezettel szemben. Ha nyernének Rijekában három hét múlva, akkor tényleg el lehetne kezdeni matekozni...

A B-csoportban nem nagyon kell számolgatni: körvonalazódik az, amire számítani lehetett, azaz hogy a két szerb a Brescia megy tovább. Az olaszok ugyan kínlódtak egy sort a Gyöngyösi András vezette Spandau vendégeként, hiszen félidőben még a berliniek vezettek 6-3-ra, ám aztán a harmadik negyedben megtörték a Baksa László irányította védelmet (nyolc perc alatt rámoltak be egy hatost, majd további hármat a zárórészben), így a második félidőt 9-4-gyel vitték el, így négyből négy sikernél tartanak.

A múlt héten Egerben készülő Partizan ezúttal nem tévesztett Isztambulban: a tavalyi hazai iksz és idegenbeli vereség után a szerbek szép fokozatosan bontották le a törököket, és a harmadik negyed végére gyakorlatilag megnyerték a meccset.

A harmadik találkozót a pravoszláv karácsony miatt szombaton rendezik: ha a Radnicski ezen nem veri meg a Nagyváradot, akkor kezdjünk aggódni, mert azért közel vagyunk hozzájuk, azaz ha ott rájuk szakad az ég, abból nekünk is juthat...

Bajnokok Ligája, 4. forduló: 

A csoport: 

Pro Recco (olasz)–Primorje Rijeka (horvát) 6–8 (3–2, 2–3, 1–3, 0–0)
ZF-Eger–Olympiakosz Pireusz (görög) 12–11 (3–2, 3–2, 3–2, 3–5)
Barceloneta (spanyol)–Jug Dubrovnik (horvát) 9–8 (2–2, 3–2, 3–4, 1–1)

Az állás: 1. Barceloneta 10, 2. Jug 7, 3. Rijeka 7, 4. Recco 7, 5. Eger 3, 6. Olympiakosz 0

B csoport: 
Spandau 04 Berlin (német)–Brescia (olasz) 10–12 (4–1, 2–2, 3–6, 1–3)
Galatasaray (török)–Partizan Beograd (szerb) 7–10 (1–1, 2–4, 3–5, 1–0)
Radnicski Kragujevac (szerb)–Digi Oradea (román) – szombat, 15.45

Az állás: 1. Brescia 12, 2. Radnicski 9 (3), 3. Partizan 6, 4. Spandau 4, 5. Galatasaray 1, 6. Oradea 0 (3)



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok