Egy remek generáció ért révbe Bukarestben: szoros első félidőt követően lemostuk a legnagyobb riválisnak számító szerbeket az U20-as vb döntőjében. 4-4 után 16 percig nem kaptunk gólt, ugyanakkor lőttünk hetet egymás után, egyértelművé téve, hogy a magyar válogatott nagyon magasan kilóg ebből a mezőnyből. 1995 és 2007 után harmadszor nyertük meg a legrangosabb korosztályos viadalt.

Jól indult a parti, rögtön fórt harcoltunk ki, amit Vigvári Vince értékesített, igaz, aztán Stanic egy szép figura végén egyenlített. Varga Vince viszont azonnal hozott egy ötöst, Vigvári pedig újfent gond nélkül púpozta a hálót. Ezután kőkemény csata következett, látszott, hogy mindkét oldalon meglehetősen minőségi módon dolgoznak a védelmek. A szerbek kerültek újfent fórba, ám most a kapufa mentett, aztán Gyapjas védett óriásit egy centercsavarnál, végül csaknem öt perc után egy remek ellentámadás végén Vigvári remek passzát Vismeg Zsombor paskolta be ackióból, 1:37-tel a vége előtt 3-1-re vezettünk. Mégis iksz lett a negyed vége, mivel Staic lőtt egy bitang nagy gólt kintről, majd 25 másodperccel a duda előtt ugyanő megtalálta a tökéletes utat a hálóig az amúgy szépen nyúlkáló magyar karok között.

A második rész Gyapjas ziccervédésével indult, majd két perc után Nagy Ákos parádés lövése lepte meg a kapust, akcióból vezettünk újfent. Ismét kőkemény pozíciócsata következett, a bírók nem szórták a kiállításokat, azaz küzdeni kellett minden lövőhelyzetért. Azért olykor érkeztek fórok, sajnos, Tátrai labdája ezúttal a lécet trafálta telibe, miután a védő blokkja beleért, ami azért volt kár, mert hamarosan Gladovic kintről egyenlített, azaz plusz kettő helyett 4-4 állt a táblán három perccel a nagyszünet előtt. Hamarosan újabb szerb előny következett, ám az előrepassz nem működött, befújták a két métert. A negyed vége felé aztán egy szerb figyelmetlenségből jött egy újabb ötméteres – a kiállított nem ment ki, Vigvári odaállt, a többit már tudjuk: 5-4-gyel vonulhattunk tehát pihenőre (ami máris jobban festett, mint a nyitónapi 4-7).

Egy könnyed Gyapjas-hárításból egy három a kettes lefordulást csináltunk, és Tátrai rosszkéz szélről fejezte be gyönyörű pattintással a kontrát. Hat a hat ellen nem ment a szerbeknek, viszont a lefordulást meggátlandó visszarántásból jött egy hat az öt, időkérés után – és egy eddig kevésbé mutatott figura végén Szalai Péter szenzációsan kilőtte a hosszút. Kulcsfontosságú momentum következett, fórba kerültek a szerbek, de a védelem őrült szervezetten ugrált-blokkolt, törvényszerű volt a kapufa a végén. Mészáros keveredett eztán centerbe, rá is tudott fordulni, ám a szerb védő hóna alól már nem tudott erőt beletenni, védett a kapus. Miután sikerült a következő támadást is átvészelni, újabb fórt kaptunk, ám a plusz négy nem jött össze (nem volt bent balkezes), nem ment úgy a labda, és aztán a kapu előtti kavarodást követően ellenünk ítéltek kiállítást, most a szerbek jöttek time-out után. Amiből hat a négy lett egy újabb kiállítás miatt – csakhogy Vismeg egészen döbbenetes érzékkel és persze lábtempóval átrepülve blokkolt bele a szélső kapáslövésébe! Vismeg aztán csaknem öt a hat ellen is gólt lőtt (még cseréltünk), majd egy sima labdaszerzést követően jött egy újabb fór, és ezzel már nem tudtak mit kezdeni a szerbek. Bent volt Nagy Ákos, és hamarosan a labda is – ahogy kiemelkedett, ahogy lóbált... Most épp ugyanazt a 3-0-t adtuk elő, mint az első meccs harmadik negyedében, csak most épp 8-4-re vezettünk. És már Staicnak sem ment úgy, mint az első negyedben, simán blokkoltuk – úgyhogy elég jól festett az egész nyolc perccel a befejezés előtt.

Persze, láttuk, hogy jutottak el idáig riválisaink: 7-11-re álltak a horvátok ellen a negyeddöntőben ugyanekkor. Igazából az volt a kérdés, mikor tudnak a szerbek először betalálni. Két perc elment, meg egy fórjuk két lövéssel – de ez ellen a védelem ellen kicsit mission impossible jelleget öltött az egész. Aztán ugyan mi is kihagytunk egy fórt, majd jött egy páros – öt az öt ellen akár ölhettük is volna az időt, de hát Tátrai Dávid előtt nem volt ott a blokk, ő meg ugye vállalkozó típus, ha hét méteren áll, akkor is – a kapu meg majdnem feldőlt, akkora gólt lőtt. Mínusz ötnél a szerbeknek lőniük kellett, Gyapjasnak azonban csak úgy, előkészítés nélkül vicces lett volna betalálni. Ellenfelünk ekkor esett szét teljesen – már odébb dobálták a labdát kiállítás után, Mészáros Mátyás meg meccslezáró jelleggel zúzta be hat a négy ellen (10-4).

Jöttek a szerbek egy újabb fórral, de ezt is szétugráltuk – ne feledjük, ekkor már tizenöt perce nem kaptunk gólt. Átellenben meg már minden bejött, Nagy Ákos feladását Tátrai pörgette be – közte hét, vébédöntőben. Végül 15:54 perc után találtak be a szerbek, miután a jutalomként beküldött Danka Benedek nem olyan hőfokon jött be, mint ahogy addig Gyapjas teljesített. Két varázslatos centergól jött még itt és ott, plusz egy fórgól a legvégén náluk, emitt Szalai klasszikus óhéberezése a legszebb magyar hagyományok előtt tisztelgett.

A vége pedig a féktelen ünneplésé volt – ennek a csapatnak nagyon járt ez az arany, annyival felette van a többieknek. Elég csak az eredménysorra nézni – oké, a szerbek ellen az elején büntetőkkel nyertünk csak, node most, amikor a leginkább kellett... Fel kell nézni a táblára, a többi csak duma – mondja mosolyogva Szivós Pista bácsi onnan fentről; elvégre a kőkemény csoportban aztán plusz és plusz hét jött, az egyenes kieséses szakaszban pedig két négygólos győzelmet követett egy öttel megnyert, a végén lefürdött döntő.

Hogy az egyéni díjaknál ki, mit nézett, inkább ne firtassuk – nehéz olyan összevetést találni, ami alapján ne Gyapjas Viktor lenne a legjobb kapus, és nálunk célfotó se nagyon tudna dönteni Vigvári Vince és Tátrai Dávid között, hogy melyikük volt az MVP; egyiküket sem szólították színpadra, ehelyett kitaláltak egy új díjat, Kovács Róbertet hozva ki a legjobb edzőnek, hogy a mezőnyt tönkreverő világbajnok gárdának is jusson valami...

Legyen így – mert Robi stábjával együtt nem akármilyen egységet kovácsolt a zseniális pólósokból, akik a legfontosabb meccsükön nyújtották a legfantasztikusabb teljesítményt.

Fotó: Vigvári Vince

Döntő
Magyarország – Szerbia 12-7 (3-3, 2-1, 3-0, 4-3)
Gólok: Vigvári Vince, Tátrai 3-3, Nagy Á., Szalai 2-2, Vismeg, Mészáros, illetve Stanic 3, Urosevic 2, Brescanski, Gladovic

Bronzmeccs: Egyesült Államok–Görögország 11-6
Az 5. helyért: Spanyolország–Olaszország 10-8
A 7. helyért: Montenegró–Horvátország 12-9

Különdíjak
Gólkirály: Daichi Ogihara (Japán) 32 gól
Legjobb kapus: West Temkin (Egyesült Államok)
Legjobb játékos: Vasili Martinovic (Szerbia)
A legjobb edző: Kovács Róbert

A VILÁGBAJNOKOK
A csapat: Danka Benedek • Ekler Zsombor • Gyapjas Viktor • Lakatos Soma • Mészáros Mátyás • Molnár Erik • Nagy Ákos • Nagy Norbert • Pető Attila • Szalai Péter • Szécsi Marcell • Tátrai Dávid • Varga Vince • Vigvári Vince • Vismeg Zsombor
A stáb: Kovács Róbert • Dávid Zoltán • Kardos István • Cseh Sándor • Székely Bulcsú • Balogh-Botlik Emese • Csapliczky Zsolt