Parádés zárás, iskolajáték – Athénban is pozitív a mérleg!

2023. április 21. 18:05

Az athéni Világkupa-selejteztő harmadik, utolsó összecsapásán a Bíró Attila által irányított válogatott remek játékkal 13-3-ra kiütötte Olaszországot, így ezen a tornán is 2-1-es mérleggel zárt. Folytatás a júniusi, Log Beach-i Szuperdöntőben.

Tekintettel arra, hogy talán nem várt módon pénteken délután Hollandia a dunaújvárosiak kapusa, Laura Aarts kiváló teljesítényére, és a jó védekezésre alapozva irtózatos fizikai ütközetben 9-8-ra legyőzték az Egyesült Államokat, egyrészt megnyerték a selejtezőt, másrészt, ha a nyári Szuperdöntő kiemelését nézzük, rögvest más tétet adtak az esti olasz-magyar partinak. A remélt második pozíció így nem vált elérhetővé egyik fél számára sem, a csoport harmadik helyéért mérkőztek meg.

A felek legutóbb a spliti kontinensviadal előtti rangos, szardíniai tornán találkoztak, ott a mieink 4-0-s első negyeddel végül 15-6-ra győztek. Ugyanakkor mindenki tudta, ezzel nem szabad számolni, hiszen Carlo Silipo kezei alatt szépen formálódik az átalakított, megfiatalított olasz válogatott, jelezték ezt a rotterdami és az athéni eredményei is.

Bíró Attila a harmadik meccsen Faragó Kamillát, Szegedi Pannit és Dömsödi Dalmát nem nevezte a 16-os keretéből, avagy a torna előtt újoncnak számító, 16. életévében járó Tiba Panna harmadszor is lehetőséget kapott a bizonyításra. Rögvest az első negyedben élt vele: előbb egy kivédekezett emberhátrány után úszta le a szélen ellenfelét, majd passzolt a kiváltás után jól Vályi Vanda kezére, majd a vezető gólt követően a Parkes Rabecca által kiharcolt büntetőhöz állították oda, és lőtte a másodikat.
 
A kapunkban ezúttal a ferencvárosi Neszmély Boglárka bizonyíthatott, aki előtt remekül zárt a retesz, mind a három hátrányt megoldotta a társaság, egyszer kapusunk védett. Egyedül Marletta pontos bombája akadt be - de ugye az sem volt egy kidolgozott olasz akció. Mert azokat remekül semlegesítette csaptunk. És miután Hajdú Kata, majd Leimeter Dóra is lőtt egy akciógólt, ezúttal 4-1-gyel kezdtünk.
 
A folytatásban sem változott tulajdonképpen semmi: urat a medence minden szegletében a meccset a magyar válogatott! Hiába kapta a hátrányokat, a blokkok a helyükön voltak, így szp fokozatosan bizonytalanodtak el az olaszok. Silipo időt is kért, de a hetedik emberelőnyüket sem tudták gólra váltani. Átellenben Parkes tarthatatlan volt: újabb büntetőt szerzett (Gurisatti Gréta lőtte be), ráadásul két akciógóllal igazolta klasszisát, amely közül a másodikat lehet, csak azért VAR-ozták meg, mert annyira zseniális volt (lábbal maga elé, majd az a leheletfinom mozdulat...), hogy többször látni akarták...
 
De Hajdú Kata negyedbéli duplája, Rybanska Natasa pontossága is megért egy misét, így hiába lőtte be nehezen Avegno a nyolcadik olasz fórt, ámultunk-bámultunk (10-2-es vezetés).
 
Fordulás után egy ilyen torna harmadik mérkőzésén érthető, ha a fáradtságból adódóan csökkent a koncentráció, de voltaképpen az sem volt baj, hogy háromszor Neszmélynek kellett nagyot védenie - bizonyosan erősítette az önbizalmat. Az etap egyetlen gólját Rybanska szerezte, avagy még így is növeli tudta előnyét a csapat.
 
A záró negyedben a hitehagyottá vált olaszok ellen Garda Krisztina, majd Gurisatti Gréta lőtte a következő gólt, az olasz kapitánynak mérgelődni sem maradt kedve... Neszmély Boglárka pedig paráézott. A vége 13-3 lett, harmadik hely a csoportban a hollandok és az amerikaiak mögött, avagy a júniusi, Long Beach-i Szuperdöntőben így a görögök ellen vívhatjuk majd a negyeddöntőt.
 
A játékosok most visszamennek klubjaikba, bajnoki rájátszás, majd némi szünet után pedig kezdődhet a világbajnoki felkészülés- Az alap erős, nem vitás, van mire, van kikre építeni.
Bíró Attila szövetségi kapitány

„Sokkal keményebb és szorosabb meccsre számítottam. Megadtuk az alaphangot az első negyedben, ami nagyon jól sikerült, és onnantól nem engedtünk a szorításon – minden dicséret a lányoké, az olasz válogatott teljesítményét pedig nem nekem kell értékelnem. Örülök a fiatalok teljesítményének, Neszmély Boginak, Hajdú Katának, Tiba Pannának, a többiek pedig nagyon jól kiegészítették őket. Fárasztó volt a sorozat, két hét alatt játszottunk hat meccset, előtte egy hét edzőtábor – most azt kértem a lányoktól, hogy az összes energiát mozgósítsák itt, mert egy világversenyen is az utolsó három meccs a legfontosabb, örülök, hogy így a legutolsón is ennyire jól teljesítettek.”



Hajdú Kata, aki a meccs legjobbjának választottak


„Sokkal kiélezettebb mérkőzésre számítottunk, de ez sem rossz. Nagyon jó volt a védekezésünk, sokat próbáltunk blokkolni, koncentrálni hátul, és ez sikerült is, elöl pedig be tudtuk lőni a helyzeteinket. Próbáltunk meccsről meccsre nem visszaesni, hanem lépkedni felfelé a lépcsőfokokon, és ez elég jól ment. Fárasztó volt a sorozat, és akkor még finoman fogalmaztam, de örülök, hogy a legtöbbet ki tudtuk hozni magunkból így a végén is.”



Neszmély Boglárka, a válogatott kapusa


„Ez egy óriási lépés számomra, ez volt az első meccs a válogatottban, amikor én kezdtem – már nagyon vártam. Fantasztikusan éreztem magam, nagyon jó működött előttem a védelem, jók voltak a blokkok, így nekem is sokkal könnyebb dolgom volt. Úgy ugrottunk be, hogy tudtuk: győzni kell, mégsem volt nyomás rajtam, nem éreztem ezt tehernek.”
 
Világkupa, nők:

Április 19-21: Divízió 1, selejtező, 2. forduló, Athén
I-csoport:
Hollandia, Egyesült Államok, Magyarország, Olaszország
II-csoport: Spanyolország, Görögország, Ausztrália, Kína
 
Április 19., szerda
Spanyolország - Ausztrália 9-8
Hollandia - Olaszország 14-10
Görögország - Kína 13-11
Egyesült Államok - Magyarország 10-8
 
Április 20., csütörtök
Hollandia - Magyarország 11-12  
Spanyolország - Kína 17-11
Görögország - Ausztrália 15-15 - ötméteresekkel 3-4
Egyesült Államok - Olaszország 10-6
 
A további program (magyar idő szerint)
Április 21., péntek
Kína - Ausztrália 7-12
Egyesült Államok - Hollandia 8-9
Spanyolország - Görögország 13-13 - ötméteresekkel 5-4
 
Olaszország - Magyarország 3-13 (1-4, 1-6, 0-1, 1-2)
Gólszerzők: Marletta, Avegno, Picozzi, ill. Hajdú 3, Parkes 2, Rybanska 2, Gursatti 2, Vályi, Tiba, Leimeter, Garda
 
A végeredmény
I-csoport: 1. Hollandia 15, 2. Egyesült Államok 13, 3. Magyarország 12, 4. Olaszország 6
II-csoport: 1. Spanyolország 13, 2. Görögország 8, 3. Ausztrália 5, 4. Kína 0
 
A folytatás
Május 1-7.: a 2-es divízió selejtezői (Berlin)

Június 23-25.: Szuperdöntő (Long Beach, Egyesült Államok) - Biztos résztvevők: Hollandia, Egyesült Államok, Magyarország, Olaszország, Spanyolország, Görögország
 
Az eddigi történések
 
Április 11-13.: selejtező, 1. forduló, Rotterdam
A-csoport: Görögország, Hollandia, Magyarország, Ausztrália
B-csoport: Spanyolország, Egyesült Államok, Olaszország, Kína
 
Eredmények
Április 11., kedd
Spanyolország - Egyesült Államok 12-12 - ötméteresekkel 5-3
Olaszország- Kína 14-13
Ausztrália - Hollandia 7-11
Görögország - Magyarország 12-14

Április 12., szerda
Spanyolország - Olaszország 9-13
Egyesült Államok - Kína 12-5
Hollandia - Görögország 14-10
Magyarország - Ausztrália 17-11

Április 13., csütörtök
Görögország - Ausztrália 10-7
Spanyolország - Kína 15-7
Hollandia - Magyarország 12-11
Egyesült Államok - Olaszország 14-13
 
Női válogatott
Keret az athéni selejtezőn
 
Kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (FTC), Hajdú Kata (UVSE), Leimeter Dóra (FTC), Mahieu Geraldine (Dunnaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Eger), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (Padova, olasz)
 
 



A férfiválogatott sajtónyilvános edzése (2023.03.07., Fotók: Kovács Anikó)
Komjádi Kupa: Vasas SC-FTC 7-17 (2023.02.13., Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok