Férfi BL: Magabiztos, továbbjutó FTC, bravúros OSC-pont a Bresciától

2023. március 21. 21:05

A német Spandaut legyőző Fradi már biztos Final Eight résztvevő. Az újbudaiak hatalmas küzdőszellemről tanúbizonyosságot téve szerzett pontot a listavezető olasz ellenfelétől.

Fotó: OSC Waterpolo

A 10. játéknap előtt az OSC neve mellett egy 6-os állt, ugyanez a szám a Brescia mögött a 24-es volt, mindez a 9 kör alatt megszerzett pontok számát jelenti. Az olaszok vezették a csoportot, Varga Dániel együttesének reális esélye nem igazán maradt a belgrádi Nyolcas Döntőbe kerülésre.

Részcélokat és a hazai bajnokság hátralévő időszakára irányuló, „gyakorlatban fejlődést" tűzhetett ki az OSC erre a meccsre és a további BL-találkozókra is - titkon meg még egy s mást. Ezeket a célokat ezúttal nem segítette Hárai Balázs, a hosszú idő után a hétvégén bajnokit játszó center most nem volt a vízben. Lévai Márton kezdett a kapuban, a 3. percben kellett először maga mögé nyúlnia, midőn Stefano Luongo használt ki egy emberelőnyt. Angyal Dániel szintén fórból volt eredményes, nem volt elsöprő a Brescia a meccs elején.

Alesiani úszott meg aztán, majd 1:23-mal a negyed vége előtt Kharkov Vigvári Vince kezei között találta meg a rést, 1-3. Higgadtanvjátszott a Brescia, és a második negyedet is góllal kezdte Dolce révén, ugyanakkor jó volt látni, hogy a hazaiak is tettre készek, ezt támasztotta alá Vigvári Vince gólja, ami már egy elveszett labda visszaszerzése után született, 2-4. Lévai Márton védett aztán nagyokat, de Kharkov lövésénél már tehetetlen volt - tartotta előnyét a vendégcsapat, őket jó ismerősünk, a montenegrói válogatott Petar Tesanovic segített a kapuban.

Boris Vapenskit is ismerjük, ő is beköszönt, ahogyan Burián Gergely is - 3-6. 4 perccel a nagyszünet előtt két gólra jöhetett fel az OSC, Varga Dániel időt is kért, a fór végén Manhercz Krisztián adott gyönyörűen középre Angyal Dánielnek egy labdát, 4-6. Sőt, üdvrivalgás következett fél perccel később is, Lévai védte Di Somma 5 méteresét - kisvártatva Dolce büntetett azért.

Jól küzdött az OSC, Manhercz Krisztián gólja után ismét jól zárt a védelem és Lévai is, a nagyszünetben végül 8-5-re vezetett az olasz fél.

9-6 után egy nagyon véleményes 5 méteressel növelhette volna előnyét a Brescia, de „győzött az igazság", na meg a Lévai helyére beálló Bisztritsányi Dávid. Talpra ugrott aztán Burián góljánál az OSC kispadja, ahogyan Marta Cabanas játékvezető hölgy néhány ítéleténél is. Di Somma távoli bombagólját el kellett ismerni, a mínusz kettőről nem tudott közelebb férkőzni az OSC, ehelyett újra mínusz négy lett a differencia (7-11).

Manhercz Krisztián lőtt aztán szemfüles gólt a saját térfeléről, a vendégek kapusa a támadásnál maradt, fájó, hogy Di Somma kezdett belejönni, megint eredményes volt.

A zárónegyed elején Vigvári Vince harcolt ki büntetőt egy megúszás után, ő maga lőtte be (10-13), majd két perc múlva Manhercz Krisztián is ilyetén tett, megint kettő volt csak a különbség. Sőt, Vigvári újabb gólt szerzett középről, felsejlett a meglepetés lehetősége! Merthogy a védekezés is tovább javult - és Burián Gergely önbizalma is, 13-13, 3:29-cel a vége előtt!

Elbizonytalanodott a Brescia támadásban, és ezt kihasználta az OSC! 1:30-cal a vége előtt emberelőnybe került a listavezető, Di Somma húzta be középről, időt kért a véghajrára Varga Dániel.

Az egész meccsen parádézó Burián lőtte ez újabb egyenlítőtalálatot, majd Gitto kapott piros lapot, hogy aztán a végén remek védekezéssel hatástalanítsa az utolsó támadást az OSC.

Szenzációs pontszerzéssel jelentkezett a magyar csapat, ez hitet adhat a szezon hajrájára.

Varga Dániel: – Nagyon jó volt átélni a mérkőzést, büszke vagyok a csapatomra, amely megmutatta, milyen ereje van. Kevés dolgot kértem a srácoktól, de azt betartották, a szív és az akarat diadala volt, hogy pontot szereztünk a Brescia ellen.
 
A berlini 11-10-es vereség nyilvánvalóan felpaprikázta a ferencvárosi játékosokat, ugyanakkor Varga Zsolt vezetőedző óva intett mindenkit attól, hogy „előre lerendezett" összecsapásról értekezzen, merthogy a Spandau van olyan jó csapat, hogy kihasználjon minden esetleges hibát.
 
Ezt is figyelembe véve kezdett be a Fradi: elősorban a védekezésben látott, mennyire komolya is veszi a társaság a partit, az ellenfelet, hiszen hiába játszott rendre emberhátrányban, a kézerdő megálljt parancsolt a rivális játékosainak. Ha pedig sikerült a német csapatnak átlőnie a falat, ott voltak Szakonyi Dániel védései. Mindezt meglovagolva Pohl Zoltán és Stylianos Argyropoulos duplája, majd Vigvári Vendel akciógólja került a jegyzőkönyvbe, így vezetett 5-2-re a nagyszünetben a házigazda.
 

Fotó: FTC-Telekom Waterpolo

Fordulás után is igazolta a berlini társaság, hogy nem szabad leírni, hiszen képes volt 6-5-re felzárkózni! De jött újra Vigvári, majd Danil Merkulov villanása, újfent nyitotta az ollót a Fradi. A küzdelem nagy volt, nem lehetett kvázi leállni, ergo szükség volt a hatékony védekezésre, hogy ne legyenek izgalmak.
 
A záró menet aztán erről a 8-5-rő indult, és a Ferencváros pillanatig sem engedte ki a kezéből az irányítást, talán mondhatjuk, hogy némiképpen tartalékolva is növelte előnyét. A vége 11-7 lett, ami a csoport többi eredményének is köszönhetően azt jelenti, hogy négy körrel a csoportmeccsek zárása előtt már biztos a helye a csapatnak a belgrádi Final Eight-ben.

Varga Zsolt: – Számítottam rá, hogy nem lesz kiegyensúlyozott a játékunk, támadásban kapkodtunk, az elején nem adtuk be a labdát centerbe, nem adtuk meg a lehetőséget arra, hogy a bírók kiállításokat ítéljenek a javunkra. Ezt akciógólokkal kompenzáltuk, de ezek bravúrok voltak. A védekezésünk ugyanakkor rendben volt, az utolsó negyed közepéig hat gólon tartottuk a Spandaut. Határozottan jobb játékot mutattunk, mint az első meccsen.
 
A következő fordulóban, április 4-én az OSC a Sbadell, az FTC a Jug otthonában játszik. 

Férfi Bajnokok Ligája, 10. forduló:

Genesys OSC-Újbuda-AN Brescia (olasz) 14-14 (1-3, 4-5, 4-5, 5-1)
Gólszerzők:
Burián 4, Angyal 3, Vigvári Vince 3, Manhercz K. 3, Salamon, illetve S. Luongo 4, Di Somma 3, Kharkov 2, Dolce 2, Alesiani, Vapenski, Lazic
 
FTC-Telekom-Spandau 04 Berlin (német) 12-8 (2-1, 3-1, 3-3, 4-3)
Gólszerzők: Argryopoulos 4, Vigvári Vendel 3, Pohl 2, Merkulov 2, Varga D., ill. Shepelev 3 Gbadamassi, Cuk, Strelezkij, Kholod

Astralpool Sabadell (spanyol)-Jug Adriatic Osiguranje Dubrovnik (horvát) 15-12
Novi Beograd (szerb)-CN Marseille (francia) 11-4

Az állás: 1. Brescia 25, 2. Novi Beograd 25, 3. Ferencváros 21, 4. Jug 14, 5. Spandau 8, 6. Marseille 7, 7. OSC 7, 8. Sabadell 7

A-csoport (szerda)
16.00 Dinamo Tbilisi (grúz)-Radnicki Kragujevac (szerb)
18.30 Pro Recco (olasz)-Waspo 98 Hannover (német)
19.00 Zodiac CNA Barceloneta (spanyol)-Olympiacos Piraeus (görög)
19.00 Jadran Split (horvát)-NC Vouliagmeni (görög)
Az állás: 1. Barceloneta 24, 2. Olympiacos 22, 3. Recco 21, 4. Vouliagmeni 13, 5. Jadran 10, 6. Radnicki 9, 7. Hannover 3, 8. Dinamo 3



A férfiválogatott sajtónyilvános edzése (2023.03.07., Fotók: Kovács Anikó)
Komjádi Kupa: Vasas SC-FTC 7-17 (2023.02.13., Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok