E.ON OB I: Honvéd-siker Egerben a rangadón

2023. február 25. 19:44

A férfibajnokság szombati játéknapján sima győzelmek mellett egy szoros végeredményt jegyezhettünk fel. A Honvéd fontos meccset nyert meg Egerben.

Fotó: Budapesti Honvéd

A bajnokság kezdetekor nem kis meglepetést keltett, hogy a KSI pontot szerzett a Szeged otthonában, azóta is ez az egy pontszerzése van Horváth János csapatának egyébként. Azt a bakit azóta korrigálta már a Szeged, és nem akart újra megégni, ennek megfelelően kezdett a Komjádiban. Leinweber Olivér blokkolásban és gólszerzésben is jeleskedett, majd szép lassan a további nagy lövők is belejöttek, Bóbis Botond 6, a csapatkapitány Boros Tamás 4 góllal zárt. A szegediek végül meggyőzően nyertek a KSI ellen, amely most is több meghatározó játékosát nélkülözte.

A meccs második felében már melegítettek a Vasas és az UVSE játékosai a lelátókon, a Komjádi második szombati mérkőzésén is papírforma-eredmény született. A Vasasban Peőcz Ádám, az UVSE-ben az ungvári születésű Labyk Andriy mutatkozott be góllal, utóbbi kétszer is beköszönt Mizsei Mártonnak.

A BVSC a Szolnok elleni hazai vereség (10-11) után három nappal ismét odahaza ugorhatott vízbe, a Szentes ellen, ahol végül 14 gólos győzelmet aratott, több, mint meggyőző volt a zuglóiak játéka.

A Szolnok a szerdai vendégbravúr után a Vízilabda Arénában kötelező győzelem előtt állt a tabella második feléhez tartozó Miskolc ellen, és végül be is húzta a meccset.

Az Eger a szombati duplameccs első felvonásaként (nyolctól már a nők játszottak az UVSE ellen Euro Kupa-negyeddöntőt) fogadták a Honvédot, ez jelentette a forduló rangadóját. Elvégre mindkét csapat a 4-5-6. helyért küzd, mondhatni tehát, hogy hatpontos bajnokiról beszélhettünk.

A meccs elején folyamatosan a Honvéd járt egy góllal előrébb, egészen 3-3-ig, amikor két egri góllal rögvest ki is alakult az addigi legnagyobb különbség, 5-3. Egyenlített a vendégcsapat, de aztán megint kettővel ellépett az Eger.

A két Bendegúz, Kevi és Ekler góljaival a harmadik negyedben 11-8-ra vezetett Szivós Márton csapata, ez már megnyugtatóbb előnynek számított- Ehhez képest Rádli Rajmund megint egyre hozta fel a hazaiakat. Ekler Bendegúz 14-11-re alakított az állást a negyedik negyed derekán, de innen is visszajött az Eger, a hazaiaknak még az utolsó másodpercben is volt esélye a győzelemre, a vége 15-14 a Honvéd javára.

7-0 után, a 14. percben szerezte első gólját a Pécs a Nyéki-uszodában az OSC ellen, ez jól jelzi a hazaiak fölényét, amire persze lehetett számítani. Góllal mutatkozott be a 16 éves Sárfalvi Áron a hazaiaknál, ez külön kiemelendő. 14-3-ról jöhetett a zárónegyed, amelyre Bisztritsányi Dávid váltotta Lévai Mártont. A vége fölényes hazai siker.

Most hosszabb pauza következik a magyar bajnokságban, válogatott szünet jön.


E.ON OB I, 17. forduló:

KSI-Zue.hu Szegedi VE 7-18 (1-6, 3-4, 1-3, 2-5)
Gólszerzők
: Irmes M. 3, Bede 2, Szalai P. 2, illetve Bóbis B. 6, Boros 4, Lakatos 2, Leinweber 2, Baj, Kardos A., Kasza, Tóth Gy.

A-Híd VasasPlaket-UVSE 19-8 (3-2, 7-2, 6-3, 3-1)
Gólszerzők
: Erdélyi 4, Konarik 3, Gábor 3, Randjelovic 3, Simon Roland 2, Mezei 2, Peőcz Á., Nagajev, illetve Korbán 2, Labyk 2, Garancsy, Szentesi Á., Hegedűs Cs., Szécsi M.

BVSC-Zugló-MetalCom-Szentes 19-5 (4-1, 4-1, 7-1, 4-2)
Gólszerzők
: Mészáros M. 4, Tátrai D. 4, Csacsovszky A. 2, Csapó M. 2, Nagy M. 2, Gyárfás 2, Szabó II B. 2, Gál, illetve Gusarov 2, Biros B., Hajdú A., Bozó

Szolnoki Dózsa-PannErgy-Miskolci VLC 13-9 (4-2, 1-0, 5-3, 3-4)
Gólszerzők
: Pásztor 3, Vámosi 2, Vismeg Zs. 2, Teleki 2, Jansik D. 2, Szeghalmi, Pető A., illetve Várkonyi 3, Brkic 3, Oltean 2, Böröczky Marcell

Tigra-ZF Eger-EPS-Honvéd 14-15 (3-3, 4-3, 2-5, 5-4)
Gólszerzők
: Baksa 3, Murisic 3, Rádli 2, Krijestorac 2, Rádli 2, Gólya, Klár, illetve Ekler B. 3, Ekler Zs. 3, Kiss B. 3, Sugár 2, Kevi, Hessels S., Simon H., Nyíri B.

Genesys OSC Újbuda–PVSK-Mecsek Füszért 19-8 (4-0, 4-2, 6-1, 5-5)
Gólszerzők:
Vigvári Vince 5, Angyal 3, Manhercz K. 2, Burián 2, Csacsovszky E. 2, Dala 2, Sárfalvi, Tóth M., Salamon, illetve Pellei K. 3, Vogel Simon 2, Lajkó, Kolozsi M., Gaszt


Pénteken játszották:

FTC Telekom Waterpolo-Kaposvári VK 20-4 (6-1, 3-1, 5-1, 6-1)
Gólszerzők:
Fekete G. 5, Argyropoulos 5, Pohl 2, Simon Sebestyén 2, Damonte 2, Vadovics V., Nagy Á., Varga B., Molnár E., illetve Berta 2, Petrovski, Horváth Á.



E.ON Női OB I.

DFVE - Tigra-Zf-Eger

2023. máj. 13. 12:45

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. máj. 16. 18:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - DFVE

2023. máj. 17. 18:15

E.ON Férfi OB I.

Genesys OSC Újbuda - FTC Telekom

2023. máj. 18. 18:30

E.ON Női OB I.

DFVE - Tigra-Zf-Eger

2023. máj. 20. 16:30

A férfiválogatott sajtónyilvános edzése (2023.03.07., Fotók: Kovács Anikó)
Komjádi Kupa: Vasas SC-FTC 7-17 (2023.02.13., Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok