Évbúcsúztató válogatott edzések: súlyos tanulságok

2013. december 21. 17:58

Utolsó alkalommal találkozott az idén a felnőttválogatott: a péntek-szombati összetartások alkalmával a most összeálló juniorválogatottal kétkapuzott Benedek Tibor együttese.

Igaz, most leginkább azok bizonyíthattak, akik eddig úgymond az előszobában toporogtak, vagy éppenséggel most érkeztek meg oda friss meghívóval, azaz a fiatalabb generáció tagjai. A barcelonai világbajnokok közül ezúttal Bátori Bence és Bedő Krisztián vett részt a tréningeken.

Nos, a kétkapuzások alkalmával leginkább az látszott, hogy a juniorok összerakása még csupán ezután kezdődik, avagy kapitányuk, Horkai György ezúttal csendesen szemlélte fiai produkcióját, elmaradtak azok a felcsattanások, amelyek nyáron már rendszeresek voltak, elvégre számon kérhette, ha valaki kilógott a két év közös munka során kialakított játékrendből. Most egy alapsémát próbáltak játszani, a mester pedig legfeljebb egy-egy egyéni bakit tett helyre.

„Ez még az ismerkedés korszaka – mondta utóbb Horkai György. – Nézd, van olyan srác, aki az ob I-ben is alig játszott, legfeljebb az ifiben, erre most rögtön a felnőttválogatott ellen kellene megmutatnia – ez azért nem annyira egyszerű.”

Mondjuk ez látszott is, hiszen például péntek este 14-3-ra veszített az ifjú brancs a nagyok ellen, akik azért meglehetősen magabiztosan hömpölyögtek. Benedek Tibor amondó volt, ezek a közös edzések azt a célt szolgálják, hogy minden fiatal betagozódjék a nagycsapat játékszisztémájába.

„Nagyon fontosak ezek az összetartások, mert sokat videózunk, elemzünk, a kétkapukon pedig a játékosok még jobban elsajátítják a taktikát. A jövőben ők lehetnek azok, akik bekerülhetnek a válogatottba, azaz lényeges, hogy tisztában legyenek mindennel. Az Eb-csapattal idén elkezdünk továbblépni taktikai téren, azaz lehet, hogy valaki nem kerül be a keretbe a nyáron, de ha a jövőben egyszer mégis meghívót kap, akkor nem jó, ha teljesen a nulláról kellene indulnia. Amit most megtanulnak, ahhoz később már könnyebb lesz az új elemeket hozzátenni.”

A kapitány tehát most elsősorban csapatszinten foglalkozott a fiatalabb pólósokkal, bár természetesen figyeli az egyéneket is. „Azért már most is látszik, mit akarunk játszani, azaz ez a rész működik. Közben persze elég jól kijön az, kinek mi az erőssége, kinek mi a gyengéje, min kell még dolgoznia, hogy teljesen készen álljon a válogatottságra. Nagyon szívesen foglalkoznék velük folyamatosan, hogy eltüntessük a hiányosságokat, ám már ezért a három edzésért is hálásnak kell lennem a kluboknak. És persze hiszem, hogy a szezon közben, a klubedzéseken képes lesz mindenki dolgozni azon, hogy jobb játékossá váljon.”

Horkai György valamelyest ezt visszhangozta, amikor arról kérdeztem, milyen az „új eresztés”. „Most kezdem átérezni, milyen kemény meló ez... Épp Varga Zsolttal (a juniorok másodedzőjével) beszéltünk arról, hogy az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen ma a felnőtteknél játszott egy sor olyan srác, akiknél visszaköszönnek azok a dolgok, amiket a két év során megtanítottunk nekik. És nagyon jó volt látni, hogy ezeket milyen jól használják – csak hát most éppen ellenünk mutatták meg, mennyivel jobb vízilabdázókká váltak az elmúlt időszakban... Egyébként is látszik rajtuk, hogy már mindegyikük ob I-ben játszik, napi két edzésen vesz részt, azaz a fejlődésük töretlen, és ez tényleg nagyszerű érzésekkel tölti el az embert. Viszont nekünk most már újakkal kell foglalkoznunk, és mi tagadás, látszik, hogy hasonló két év vár ránk, hiszen egy sor dolgot kell megtanítani ezeknek a fiúknak is. Van köztük néhány tehetséges srác, de néhány edzésen máris lemérhető, akadnak jócskán hiányosságok. Most van két esztendőnk, hogy rendbeszedjük őket, aztán megint kezdjük elölről...”

Horkai György ennek kapcsán megemlítette, a friss tapasztalatok is egyértelműen azt támasztják alá: muszáj bevezetni valamiféle egységes képzést, mert olykor bántóak azok a hiányosságok, amiket 16-17 éves játékosoknál látnak. „Ennek felülről kell indulnia, azaz Benedek Tibinek megmondania, mi kell ahhoz, hogy valaki felnőttválogatott legyen. De ennek eléréséhez a mi két évünk keveset ér, ha a klubokban nem úgy építik fel a játékosokat az alapoktól fogva. Persze, Tibivel mi egy húron pendülünk, azaz ha engem kérdeznek, ugyanazokat mondanám én is, ennek ellenére az a dolgok rendje, hogy a kapitány határozza meg, mire van szükség, és mindenki ezen dolgozzon a többi szinten is. Hogy amikor mi feladjuk a játékosokat a felnőttcsapatnak, ne mondhassa azt, Hores, azt kértem, hogy ezt és ezt tudják, ehhez képest pedig...”

Horkai reméli, azért hamarosan átmegy a rendszerszintű képzés a gyakorlatba, bár pontosan tudja, az edzői individualizmus – lásd még: nekem senki ne mondja meg, mit kell csinálni... – meglehetősen erős lábakon áll itthon. Amikor arra kértem, mondjon egy olyan területet, ahol erősen vékonykák vagyunk, kapásból válaszolt: „Én az első összetartáson megmondtam a srácoknak: ha megtanulnak nemzetközi szinten bekkelni, zöld útjuk van a felnőttválogatottba. Magyarországon ugyanis nem tanítják a normális bekkelést, pedig elitszinten ez az egyik legfontosabb része egy pólós játéktudásának. Azaz bekkelni tudni kell – ha ehhez még valami extra társul, azaz például jó center valaki, akkor határ a csillagos ég.”