Újabb kőkemény BL-tesztek

2023. január 24. 13:49

A két héttel ezelőtti, nem túl fényesen sikerült berlini és bresciai túrák után hazai pályán folytatja az FTC-Telekom és a Genesys-OSC a Bajnokok Ligája 6. fordulójában. Cseppet sem ígérkeznek könnyebbnek a szerdai szeánszok: a Fradi a B-csoportot vezető és itt egyedüliként veretlen Novi Beogradot fogadja, míg az OSC-nek a Jug Dubrovnikkal szemben kellene kimásznia a gödörből.

Jansik Szilárd ismét játékra kész, vele több esélye lesz a Fradinak

Ínyenceknek való a szerdai program a Komjádiban: dupla magyar-szerb csata esedékes ugyanis, 18.30-tól a Vasas a Sabacot fogadja az Euro Kupa negyeddöntőjében (erről beharangozónk külön olvasható), majd 20.45-től jön a „nehézsúlyúak” összecsapása a Fradi és a Novi Beograd között.

Mivel a tavalyi BL-szezon ezüst- és bronzérmese találkozik, nem akármilyen meccs elé nézünk – és a magyar bajnok akár arra is építhet, hogy tavaly oda-vissza legyőzte a szerbek legjobbját a csoportmérkőzések során. Csakhogy azóta a két éve felturbósított új-belgrádi alakulat még erősebbé vált, a szerb olimpiai bajnokok mellé újabb légiósokat hoztak, így a spanyolok legzseniálisabb góllövőjét, Alvaro Granadost, illetve Vlachopoulos mellé még egy görög kiválóságot, Skoumpakist. Nem csoda, hogy eddig veretlenül meneteltek, öt meccsen szórtak 73 gólt, ráadásul az a Zivko Gocic dirigálja a gárdát, aki az elmúlt évtizedet Szolnokon töltötte, azaz a Fradit is elég jól ismeri...

Ennek, no és a két hete, Berlinben elszenvedett vereségnek a fényében (árnyában?) legalábbis nem az FTC az esélyes, és hát a zöldeknél továbbra sincs mindenki a fedélzeten, de... Végül is óriásit küzdve eddig két, sokáig nem túl jól festő meccset is behúztak a Komiban, előbb a Marseille, majd a Jug ellen, azt meg pont a horvátok bizonyították, hogy azért az NBG is zavarba hozható, amikor nem kis meglepetésre 12-12-re végeztek ellenük úgy, hogy a végén az ex-fradista Nikola Jaksicnak kellett pontot mentenie. És persze öt nap alatt legyőzni az OSC-t, majd a Vasast szintén olyan fegyvertény, ami megacélozhatta a ferencvárosiak Berlinben némiképp megbillent önbizalmát – azaz parádés kis mérkőzés elé nézünk.

Az OSC-nek viszont épp egy rémes széria után kellene feltámadnia – a bresciai verés nem nézett ki jól a hiányzók ellenére sem, a Fradi elleni újabb egygólos vereségben még tán fel lehetett fedezni biztató jeleket, ugyanakkor az Eger elleni hazai zacskó már nyomokban sem tartalmazott pozitívumokat. Persze, innen szép visszapattanni, Varga Dániel vezetőedző pedig úgy fogalmazott, a soron következő négy BL-csata során nagyjából egészéből minden eldől. Elvégre a „tükör-menetrend” okán most a Juggal játszanak, aztán következik két csata a Fradival, majd egy újabb párharc a horvátokkal, immár Dubrovnikban.

Esztendeje az OSC BL-idényének legnagyszerűbb fegyverténye épp a Jug kinti legyőzése volt, ám bármilyen mámorosra is sikeredett az Adria-parti est, a következő fordulókban sajnos nemigen tudtak hasonló produkcióval előrukkolni, így lemaradtak a nyolcas döntőről. Most mindenképp szeretnének valahára bekerülni, ám egyértelmű: a Novi Beograd és a Brescia, és tán a Fradi sem befogható, azaz a negyedik hely kiadó – arra pedig a Jug és a Marseille is utazik, sőt, az FTC legyőzésével a Spandau is befizette magát a vadászatra.

BL-program, 6. forduló

A-csoport (kedd)

16.00 Dinamo Tbilisi (grúz) v Waspo 98 Hannover (német)
18.30 Olympiacos Piraeus (görög) v Vouliagmeni (görög)
19.00 Zodiac CNA Barceloneta (spanyol) v Pro Recco (olasz)
19.00 Jadran Split (horvát) v Radnicki Kragujevac (szerb)
Az állás: 1. Barceloneta 15, 2. Olympiacos 12, 3. Recco 12, 4. Vouliagmeni 7, 5. Radnicki 7, 6. Jadran 6, 7. Hannover 0, 8. Dinamo 0

B-csoport (szerda)
19.30 Genesys-OSC v Jug Adriatic Osiguranje Dubrovnik (horvát)
19.30 Spandau 04 Berlin (német) v AN Brescia (olasz)
19.30 Astralpool Sabadell (spanyol) v CN Marseille (francia)
20.45 FTC-Telekom v Novi Beograd (szerb)
Az állás: 1. Novi Beograd 13, 2. Brescia 12, 3. Ferencvaros 9, 4. Jug 7, 5. OSC 5, 6. Spandau 5, 7. Marseille 4, 8. Sabadell 1
A Fradi mérkőzését az M4 Sport közvetíti, míg az OSC találkozóját élő streamen lehet követni a www.championsleague.len.eu oldalon.



E.ON Női OB I.

DFVE - Tigra-Zf-Eger

2023. máj. 13. 12:45

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. máj. 16. 18:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - DFVE

2023. máj. 17. 18:15

E.ON Férfi OB I.

Genesys OSC Újbuda - FTC Telekom

2023. máj. 18. 18:30

E.ON Női OB I.

DFVE - Tigra-Zf-Eger

2023. máj. 20. 16:30

A férfiválogatott sajtónyilvános edzése (2023.03.07., Fotók: Kovács Anikó)
Komjádi Kupa: Vasas SC-FTC 7-17 (2023.02.13., Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok