BL: az OSC első, Vasas második helyen ment tovább

2022. október 12. 18:29

A piros-kékek Splitben, az újbudaiak Kotorban küzdöttek a továbbjutó két helyért.

Ahogyan arról már a sorsoláskor szóltunk, az első selejtezőkört Hollandiában veretlenül megvívó Vasas került nehezebb csoportba a második körre, elvégre a horvát, az olasz és a szerb liga harmadik legerősebb csapata is ott van az ötfős spliti csoportban a házigazda Jadran, a Savona és a Sabac személyében.

Ráadásul lesz egy nap, a pénteki, amikor két meccs is vár Szlobodan Nikics együttesére, délelőtt a Steaua, este a Marinic-Kragiccsal, Bukiccsal, Setkával, Dobuddal felálló Jadran ellen. Sőt, a szombati pihenőnap után nagyon szokatlan időpontban, reggel fél 10-kor kell játszani az olasz Savona ellen, lehet, hogy sorsdöntő mérkőzést.

A piros-kékek szerdán utaztak Horvátországba, ahol kellemes idő fogadta őket - számolt be a klub Facebook-oldala.

Az OSC csak egy nappal később, csütörtökön utazik majd a selejtező helyszínére, de aznap Kotorban már meccset is játszik a görög Vouliagmeni ellen. A francia Torucoing együttesében Mehdi Marzoukira kell figyelnie a mieinknek, és persze a házigazda Primorac elleni meccs sem lesz olyan egyszerű - majd vasárnap délelőtt. Manhercz Krisztián előzetese.

Mindkét magyar csapat a továbbjutásért játszik, amennyiben ez sikerül, páros meccseken lehet kiharcolni a főtáblára kerülést, ahol a Ferencváros már várja csoportbeli két selejtezős ellenfelét.
 
Az eredményeket itt lehetett követni.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör (október 13-16.)

A-csoport (Split):
VK Sabac (szerb), Jadran Split (horvát), A-Híd VasasPlaket, RN Savona (olasz), Steaua Bucharest (román)

A Vasas programja:

Október 13., csütörtök: 

VK Sabac (szerb)-A-Híd VasasPlaket 4-13 (3-5, 0-3, 0-1, 1-4)
Gólszerzők:
Toholj 2, Stonajovic, illetve Nagajev 2, Konarik 2, Drasko Brguljan, Mezei, Erdélyi, Bátori
 
Az első meccsén fogalmazzunk úgy, bemelegített a Vasas a várható nehezebb folytatásra: a szerb Sabac ellen minden negyedet megnyert, a második negyedtől betonkemény védekezéssel keserítette ellenfele dolgát, három negyed alatt mindössze egy gólt kapott. A kilencgólos győzelem során Konarik Ákos és Ivan Nagaev lőtt három gólt.

Október 14., péntek:

Steaua Bukarest-A-Híd VasasPlaket 13-18 (4-4, 2-6, 4-4, 3-4)
Gólszerzők:
Vuskovic 5, Georgescu 2, Neamtu 2, Dinca, Klikovac, Antipa, Iudean, ill. Randelovic 3, Bátori 3, Zerinváry 2, Konarik 2, Negaev 2, Erdélyi 2, Simon, Gábor, Sélley-Rauscher, Sedlmayer

Pénteken délelőtt a román Steaua ellen úgy nyert öt góllal a Vasas, hogy az összecsapás második negyedében nyitotta ki a gólzsákot (hat találat), s utána már „csak” őrizte előnyét. A klasszikus csapatsikerre jellemző, hogy Slobodan Nikic együtteséből tíz játékos is gólt szerzett. 

Október 14., péntek: 

Jadran Split-A-Híd VasasPlaket 13-11 (2-4, 3-2, 4-4, 4-1)
Gólszerzők:
Marinic 4, Doboud 3, Butic 2, Pejkovic, Bukic, Zovic, Duzevic, ill.Konarik 2, Nagaev 2, Bátori 2, Brguljan, Randelovic, Erdélyi, Sedlmayer, Mezei

Szinte végig partiban volt a hazaiak ellen a Vasas – a végén kihasználta minden lehetőségét a Jadran Split, ezzel kerekedett az angyalföldiek fölé.

Október 16., vasárnap:
 
A-Híd VasasPlaket–Savona 9-8 (1-0, 3-1, 3-3, 2-4)
Gólszerzők:
Konarik 3, Bátori 3, Nagajev 2, Erdélyi, illetve Rizzo 3, Guidi 2, Patchaliev, Campopiano, Durdic

Ki-ki meccset játszott Szlobodan Nikics csapata az olasz Savonával. Már 7-1-re is vezetett a Vasas, és bár a végén még majdnem izgulni kellett, megvan a továbbjutás, második helyen a csoportból. Konarik Ákos és Bátori Bence is 3 gólig jutott.

B-csoport (Barcelona):
CN Barcelona (spanyol), CN Noisy Le Sec (francia), CSM Oradea (román), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Vitoria Guimaraes (portugál)

C-csoport (Kotor - itt október 14. és 16. között rendezik a tornát):
OSC Újbuda, Vouliagmeni NC (görög), EN Tourcoing (francia), Primorac Kotor (montenegrói)

Az OSC programja:

Október 14., péntek: 

Vouliagmeni-Genesys-OSC Újbuda 9-13 (3-5, 2-3, 2-3, 2-2)
Gólszerzők:
Kalogeropoulos 3, Woodhead 2, Troulos, Nikolaidis, Kourouvanis, Papasifakis, ill. Manhercz 4, Angyal 2, Burián 2, Várnai, Salamon, Csacsovszky E., Tóth M., Aranyi

Az OSC remekül kezdte a selejtezőt: Manhercz Krisztián vezérletével növelte kicsit előnyét negyedről negyedre, így végül négygólos győzelemmel rajtolt a Vouliagmeni ellen.

Október 15., szombat
Genesys OSC Újbuda-EN Tourcoing 7-10 (1-3, 3-2, 3-3, 0-2)
Gólszerzők:
Angyal 3, Burián 2, Salamon, Csacsovszky E., ill. Zivkovic 3, Marzouki 3, Dasic, Durik, Lepoint, Kujacic

Szombaton este a rossz kezdés a rossz befejezés, avagy az első és a negyedik negyed megpecsételte az OSC sorsát francia riválisa ellen, így vasárnapra maradt a döntés.

Október 16., vasárnap:
 
Primorac Kotor (montenegrói)-Genesys OSC Újbuda 8-14 (1-5, 1-4, 0-2, 6-3)
Gólszerzők:
Gardasevic 4, Macic 2, Mrsic, Gopcevic, illetve Angyal 4, Manhercz K. 2, Salamon 2, Vigvári Vince 2, Burián, Bundschuch, Várnai, Csacsovszky E.
A francia Tourcoing remeklése miatt mindenképp nyernie kellett Varga Dániel csapatának az utolsó napon, s végül erőt demonstrált a házigazda ellen. Már 9-2-re is vezetett (a félidőben) az OSC, amely a végére ki is engedhetett. Első helyen lépett tovább az újbudai csapat, és várhatja a sorsolást - akár a Vasassal is összekerülhet.

D-csoport (Athén):
AN Brescia (olasz), Duisburg (német), HAVK Mladost Zagreb (horvát), Panionios GSS Athens (görög), EVK Zaibas (litván)

Bajnokok Ligája főtábla, 2022-23:

A csoport: Pro Recco (olasz), CNA Barcelona (spanyol), Waspo Hannover (német), Radnicski Kragujevác (szerb), Dinamo Tbilisi (georgiai), Olympiakosz Pireusz (görög), a D jelű selejtező győztese, a B jelű selejtező győztese

B csoport: Novi Belgrád (szerb), FTC Telekom, CN Marseille (francia), Jug Dubrovnik (horvát), Sabadell (spanyol), Spandau 04 (német), az A jelű selejtező győztese, a C jelű selejtező győztese



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok