Eb 2022, Split: nagyot küzdött a csapat, de maradt a harc az 5. helyért

2022. szeptember 05. 19:58

A Bíró Attila irányította válogatott méltó ellenfele volt a negyeddöntőben az esélyesebb, címvédő spanyol együttesnek, végig harcolt a sikerét, de végül 15-11-re kikapott.

Fotó: LEN/Total-waterpolo

„Idegőrlő hét volt, amelyen sokat készültünk a negyeddöntőre. Nem bánom, hogy a spanyolokkal kerültünk szembe, nagy csatát várok a meccstől. Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem már a mögöttünk hagyott másfél hétben is a Párizs felé vezető úton, nyilván a következő három találkozó szintén ebbe a sorba tehető, illetve ez a negyeddöntő bizonyosan sokat nyom majd a latba. A spanyolok rutinosabb csapattal vannak itt, talán kicsit esélyesebbek is, de közel sem verhetetlenek" - fogalmazott a spliti Eb-negyeddöntő előtt Bíró Attila, aki természetesen kiemelte az ellenfél erejét. Mint említette, kulcsfeladat lesz Garcia-Godoy és Leiton semlegesítése, túl sok szoros emberfogásra nem lesz esélye a válogatottnak.
 
És ha már a centerek: ott volt a medencében Parkes Rebecca, avagy világszínvonalú minőséget vonultatott fel csapatunk is. A 15-ös keretből Dömsödi Dalma és Farkas Tamara maradt ki, ők a lelátón szorítottak a társaknak.
 
Az első negyed nem sikerült jól: öt emberelőnyből egyszer sikerült bevenni Terre kapuját (Horváth Brigitta), miközben Magyari Alda mögé négyszer került úgy a labda, hogy abból háromszor jó, ha öt centivel haladt át a képzeletbeli gólvonalon... Volt benne centergól (Leiton), átlövés, ejtés.

A második etapban Magyari nagy védése után Szilágyi Dorottya végre precízen bombázta be a Parkes által kiküzdött fórt, de A. Espar kettős fórból válaszolt. Parkes szenzációs akciógóllal hozta fel újra két gólra a csapatot, majd centertársa, Mahieu Geraldine hozott a konyhára egy fórt - sajnos ez kimaradt. Ám nem sokkal később egy kivédekezett spanyol támadást kontrázott meg Szilágyi, ejtése után már csak egy gól volt a hátrány (4-5).
 
Ha egy üzlet beindul: Magyari ismét nagyot védett, átellenben az emberfelettit védekező, többször blokkoló Máté Zsuzsanna harcolt ki kiállítást, ami után Gurisatti Gréta lőtt pontosan. A menet végén Prats bevágott egy fórt, 6-5-ös spanyol vezetéssel mentek a nagyszünetre a felek - de ez a nyolcperces periódus felettébb bíztató volt.
 
De hiába. Hiába, mert a harmadik felvonásban érvényesült a spanyolok centerjátéka. Leiton két akciógólt lőtt több emberrel a nyakán, illetve a fórókat is kíméletlenül zúdította be az ellenfél. Így hiába lőtt gólt Parkes, duplázott Garda Krisztina, négyólosra hízott a spanyol előny.



Mindent egy lapra feltéve kezdte a záró negyedet a csapat, Garda talán kicsit dühből is zúdított egy fórt a kapuba, Magyari emberhátrányban hozott extrát, és végre Leimeter Dóra is hozzászólt a partihoz. Másfél perc alatt két gólt dolgozott le a válogatott, 10-12 volt a táblán. Élt az esély, de a tarthatatlan Garcia-Godoy lehűtötte a kedélyeket. A fórok kimaradtak, győzött a rutinosabb, Eb-címvédő rivális, így a mieink Splitben az 5. helyért csatázhatnak a folytatásban.

35. Európa-bajnokság, Split

Nők, Negyeddöntő
Magyarország-Spanyolország 11-15 (1-4, 4-2, 3-6, 3-3)
Gólszerzők: Garda 3, Szilágyi 2, Parkes 2, Horváth B., Gurisatti, Leimeter, Vályi, ill. Leiton 3, Ortiz 3, Garcia-Godoy 3, A. Espar 2, Ruiz 2, Prats, Perez

Csoportbeosztás
A-csoport: Horvátország, Németország, Görögország, Magyarország, Hollandia, Románia
B-csoport: Spanyolország, Franciaország, Izrael, Olaszország, Szerbia, Szlovákia

Csoportmérkőzések
Augusztus 27., szombat
Németország-Románia 15-10
Szerbia-Spanyolország 3-32
Szlovákia-Olaszország 1-26
Horvátország-Hollandia 6-22
Franciaország-Izrael 7-8
Magyarország-Görögország 8-9
 
Augusztus 28., vasárnap
Szerbia-Franciaország 14-15
Izrael-Szlovákia 18-7
Románia-Görögország  3-24
Németország-Horvátország 8-15
Hollandia-Magyarország 13-4
Spanyolország-Olaszország 9-12

Augusztus 30., kedd
Szlovákia-Szerbia 6-9
Magyarország-Németország 26-4
Franciaország-Spanyolország 4-16
Horvátország-Románia 15-6
Olaszország-Izrael 18-5
Görögország-Hollandia 8-13
 
Szeptember 1., csütörtök
Németország-Görögország 3-13
Szerbia-Olaszország 7-23
Románia-Hollandia 0-28
Horvátország-Magyarország 6-22
Spanyolország-Izrael 20-3
Franciaország-Szlovákia 28-5
 
Szeptember 3., szombat
Magyarország-Románia 22-0
Szlovákia-Spanyolország 3-26
Szerbia-Izrael 4-15
Görögország-Horvátország 24-4
Olaszország-Franciaország 19-6  
Németország-Hollandia 3-29
 
Szeptember 5., hétfő - helyosztók, negyeddöntő
A 11. helyért
Románia-Szlovákia 9-5
A 9. helyért
Németország-Szerbia 9-12
Negyeddöntő  
Hollandia-Franciaország 22-3
Horvátország-Olaszország 8-16
Magyarország-Spanyolország 11-15
Görögország-Izrael 14-4
 
Szeptember 7., szerda - helyosztók, elődöntő
Az 5-8. helyért
16:00 Franciaország-Magyarország
17:30 Izrael-Horvátország
Elődöntő
19:00 Hollandia-Spanyolország
20:30 Görögország-Olaszország   
 
Szeptember 9., péntek - helyosztók
A 7. helyért
16:00
Az 5. helyért
17:30
A 3. helyért
19:00    
Döntő
20:30

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



Split, Eb: Magyarország-Montenegró 11-8 (Fotók: LEN/Total Waterpolo)
Split, Eb: Magyarország-Spanyolország 11-15 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok