Ösztöndíjprogrammal várja a vízilabdásokat a MATE és sportegyesülete, a MATE-GEAC

2022. augusztus 13. 10:27

A sportolói kettős életpálya-modell kialakítását fontosnak tartja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem: a MATE-GEAC, valamint annak vízilabda szakosztálya ennek fokozatos felépítésében vállal fontos szerepet. Várják azokat, akik szívesen sportolnának tovább egyetemi tanulmányaik mellett.

Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

Hogy valami elindult, és épülni kezdett Gödöllőn vízilabdafronton, már egy ideje tudjuk, a MATE által tulajdonolt és működtetett, újonnan épült kistérségi uszoda ugyanis szinte szippantja magába a sportolni vágyókat.

A nagy hagyományokkal bíró egyesület taglétszáma néhány száz főről 1500-ra duzzadt, az uszodában 700-an sportolnak, ebből kb. 200 fiú és 100 lány vízilabdázik - a férfi szakág dr. Kiss Gergely, a női Valkay Ágnes értő felügyelete mellett működik (szeptembertől a helyi Hajós Alfréd Általános Iskolában elindul a MATE - GEAC sportosztály is, ahol heti két-két atlétika és úszóedzés színesíti a kisiskolások mindennapjait - innen is kinőhetnek majd később vízilabdázók.)

Az egyetem csapata elindult az idei MEFOB-on is, ráadásul az egyetemistáknak és főiskolásoknak kiírt bajnokság selejtezőjét Gödöllőn rendezték meg. Ezt az építkezést folytatná a MATE-GEAC, amiben segítségére lehet az egyetem ösztöndíjrendszere.

„Leginkább azoknak ajánlunk lehetőséget, akik vagy nem találták meg a számításaikat más, elsősorban fővárosi klubokban, vagy az OB I-es keretekbe már nem kerültek be, de szeretnének tovább vízilabdázni, miközben diplomát is szereznének" - mondta háromszoros olimpiai bajnokunk, dr. Kiss Gergely. - Attól, hogy valakinek nem jött össze egy álomszerződés egy topklubban vagy egy magasabb szintre nem jutott el, még maradhat a sport mellett, mozoghat, öregbítheti a sportág hírnevét. A csapatban rendszeresen edzhetnek, indulhatnak az egyetemi bajnokságban, majd tagjai lehetnek az idővel az OB II-ben induló csapatunknak."


A MATE kiterjedt, négy kategóriát felölelő sportösztöndíj-rendszerrel dolgozik, a legmagasabb szinten például sportágunkból a MATE-re járó Garda Krisztina részesült támogatásban 10 hónapon keresztül.

A negyedik kategória kifejezetten a MATE-GEAC sportolóira, köztük a vízilabdázóira vonatkozik, itt havonta 30 ezer forintos ösztöndíjban lehet részesülni.

„Az idei pótfelvételiknél és az átjelentkezéseknél is számítunk az érdeklődőkre, ők is pályázhatnak az ösztöndíjprogramra, de elsődleges célunk a 2023. májusában érettségiző, majd szeptemberben felvételiző fiatalok megszólítása, ők az ősz folyamán tudnak gondolkodni a „hogyantovábbon". Jelöljék meg a gödöllői, a budai, a kaposvári, a gyöngyösi vagy épp a keszthelyi kampuszt és vízilabdázzanak nálunk."

„Rövid távon az a célunk a vízilabda-szakosztálynál, hogy utánpótlás vonalon sportszakmai tekintetben egyre erősebbek legyünk, az egyetemi férficsapat pedig tovább épüljön. Most elindultunk az egyetemi bajnokságban, nem is szerepeltünk rosszul, sőt. A cél, hogy el tudjuk majd indulni az OB II-ben, ehhez lenne nagy segítség, ha a csapat nagyobbik fele egyetemista lenne, olyan vízilabdázók, akik a Fradiban, a KSI-ben, a Vasasban, a Honvédban vagy más egyesületekben ifiként kiöregedtek vagy nem kaptak első osztályú szerződést, de hozzánk örömmel jönnének" - mondta dr. Kiss Gergely.
 
Aki érdeklődne a gödöllői ösztöndíjlehetőség iránt, valamint a MATE-GEAC-ban szereplés feltételeiről és módjáról, erre az e-mail címre írjon üzenetet: msa-mate@geac.hu.



E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Szolnoki Dózsa

2023. febr. 01. 20:45

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - BVSC-Zugló

2023. febr. 11. 13:00

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok