Női válogatott: értékes döntetlen - „Nem néz ki rosszul a történet"

2022. augusztus 07. 11:43

A Bíró Attila irányította válogatott a szardíniai torna zárónapjának reggelén 10-10-et játszott Hollandiával, a torna második helyen végzett. Folytatás itthon, a Margitszigeten az ausztrálok elleni edzésekkel, és pénteken 19:30-tól a SEAT Kupáért egy hivatalos mérkőzéssel!

Fotó: MVLSZ

Az olaszok elleni remek szombat esti győzelem (15-6) után meglehetősen sűrű volt a csapat programja, hiszen a levezetés, vacsora után későn került ágyba a társaság, de reggel korán már újra az uszodában volt jelenése, hiszen a hollandok elleni záróakkord 9:30-kor kezdődött.
 
Az összecsapás (amelyre ezúttal Neszmély Boglárkát és Dömsödi Dalmát nem nevezte a szakmai stáb) elején a jelentések szerint mindez érződött a csapaton, így a rivális a nagyszünetig ellépett három góllal. Csak azért nem többel, mert a védekezés azért több-kevésbé működött, a meccsen 70 %-os hatékonysággal teljesítő Kiss Alexandra pedig magabiztosan, jól védett.
 
Fordulás után minden erejét mozgósítva átvette az irányítást a csapat, Mahieu Geraldine remekül centerezett, a válogatottban a tornán bemutatkozó Peresztegi-Nagy Kinga három gólig jutott, és vezér tudott lenni a végén az egyenlítést, 10-10-et érő találatot jegyző, szintén triplázó Gurisatti Gréta is.
 
Bíró Attila szövetségi kapitány így értékelte a találkozót, egyúttal a tornát: „A mérkőzés eleje nem sikerült jól, de becsületére legyen mondva a csapatnak, hogy a második félidőre beleállt a meccsbe, és a kezdeti nehézségek után döntetlenre lehozta. Tekintettel arra, hogy tíz órán belül voltak újra vízben a játékosaink, a döntetlen jó eredmény, az olaszok elleni győzelemnek így van igazán értéke. Miként ezen a rendkívül erős tornán a második helyezés is elismerésre méltó. Kimondottan értékes lezárása volt ez a találkozó a hétnek, ami minden szempontból sokat kivett belőlünk, ugyanakkor nagyon sokat léptünk előre az Európa-bajnoki felkészülésben. Sokkal több pozitív jelet láttam ezen a tornán, mint negatívat, ezt az eredmények is alátámasztják. Van, akinek még fejlődnie kell, bár sok idő kétségtelenül már nincs erre. összeségében azt kell mondjam, nem néz ki rosszul a történet!"
 
Az egyéni és csapatszintbéli javulást a jövő héten itthon, a Margitszigeten produkálhatja a csapat, hiszen keddtől a hazánkban edzőtáborozó ausztrál válogatottal vívhat edzőmeccseket. A hetet pedig majd pénteken, augusztus 12-én 19:30-tól a SEAT Kupért egy hivatalos összecsapás zárja a felek között - figyelem, az Eb előtt ekkor lehet utoljára találkozni a női válogatottal, érdemes tehát kilátogatni a meccsre. Jegyet kedvezményesen, 1500 forintért itt lehet vásárolni: https://bit.ly/3Stv7U3
 
Szardínia Kupa 2022, Sassari - Nők, 5. nap
 
Hollandia–Magyarország 10-10 (4-2, 3-2, 2-3, 1-3)
Gólszerzők:
van de Kraats 4, van der Sloot 2, Voorvelt 2, Keuning, Rogge, ill. Pereszregi-Nagy 3, Gurisatti 3, Mahieu, Farkas T., Leimeter, Garda

Spanyolország–Olaszország 11-9

A női torna korábbi eredményei
2022. augusztus 3., szerda
Izrael-Magyarország 8-18
Hollandia-Spanyolország 7-8
Olaszország-Görögország 10-10
2022. augusztus 4., csütörtök
Magyarország-Görögország 11-9 
Spanyolország-Izrael 20-6
Hollandia-Olaszország 12-9
Augusztus 5., péntek
Spanyolország-Magyarország 11-6
Görögország-Hollandia 10-12
Olaszország-Izrael 20-6
2022. augusztus 6., szombat
Olaszország-Magyarország 6-15
Izrael-Görögország 8-15
Hollandia-Izrael 22-13
Görögország-Spanyolország 11-12

A torna végeredménye: 1. Spanyolország 15, 2. Magyarország 10, 3. Hollandia 10, 4. Görögország 4, 5. Olaszország 4, 6. Izrael 0
 
A magyar női válogatott szardíniai kerete
Kapusok: Kiss Alexandra (Eger), Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok