19. FINA VB: Boldogság a köbön; „Megléptünk egy újabb lépcsőfokot"

2022. június 30. 23:24

A Bíró Attila irányította csapat hatalmas csatában, közel hatezer szurkoló előtt 13-12-re legyőzte az elődöntőben Hollandiát! A meccs után játékosaink mosolyogva nyilatkoztak, és persze szóba került a finálé is. Szombaton 20 órától az Egyesült Államok ellen az aranyéremét játszhat a csapat.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

„Ez ugyanolyan kemény volt, mint az ausztrálok elleni negyeddöntő, csak ők fizikálisabbak voltak, a hollandok védekezése nekünk kicsit jobban fekszik, ezért tudtunk hatékonyabbak lenni elöl. Ugyanakkor a hollandoknak több minőségi játékosa van, akikkel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, viszont mentálisan nagyon erősek voltunk ezen a mérkőzésen" - értékelt Bíró Attila a vegyes zónában. A szakember hozzátette, egyfelől megkönnyebbülés a döntőbe jutás, ugyanakkor nem szeretné ennyivel beérni: „Látom a csapatban a potenciált, hogy egy szoros meccset játsszunk az amerikaiakkal, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul. Két komoly fegyvertényt hajtottunk most végre, most végre elődöntőt is tudtunk nyerni, ezt is külön meg kell tanulni, remélem, ez nem az utolsó lesz."
 
A kapitány honlapunkon külön így nyilatkozott:
 



 A csapatkapitány Keszthelyi-Nagy Rita egy ötéves periódusról beszélt: „Megléptünk egy újabb lépcsőfokot, megtanultunk elődöntőt nyerni, az elmúlt évek tapasztalatait használtunk fel, a játékosok beépítésével, az elveszített elődöntőkkel. Nagyon remélem, hogy nem ez lesz az egyetlen döntőnk a következő években." Az amerikaiak elleni döntővel kapcsolatban elmondta: „Nem fogunk félni, mi vagyunk itthon. Ismerjük őket, gyakoroltunk együtt. Kamatoztatni tudjuk, hogy az olimpián legyőztük őket. Ugyanakkor most teljesen más játékot játszanak, sokkal több mozgással, amiből rengeteg ítéletet szereznek a centereik."

"Fantasztikus volt, nem találom a szavakat. Óriásit küzdöttünk, a közönség zseniális volt, nem születhetett más eredmény" - mosolygott a centerben ezúttal is tarthatatlan Parkes Rebecca.
 
A hollandok egyik „réme" lehet Leimeter Dóra, aki Tokióban és ezúttal is négy góllal terhelte meg őket. Balkezesünk így értékelt: „Igazi csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét. Tudtuk, hogy ilyen meccs lesz, hatalmas élmény volt, felejthetetlen nap. A döntőben sem szabad kishitűnek lenni, tudjuk, mit kellene játszani az amerikaiak ellen, odaállunk becsülettel, és a közönség támogatásával megpróbáljuk feltörni őket is."

Rybanska Natasa érzelemdúsan azt mondta, ugyan nem volt tökéletes a játék, igazi élet-halál harc volt, amelyből az került ki győztesen, aki jobban akart: „Arról beszéltünk az öltözőben, hogy nálunk senki sem akarhatja jobban, a vízben pedig taknyunk nálunk kell, hogy folyjon a sikerért."

A parádésan védő Magyari Alda sem fogta vissza magát a csapatdícsérettel - no, igen, valóban mindenki odatette magát. 



 A magyar válogatott - amely a 2013-as barcelonai bronzérem után lesz újra dobogós világbajnokságon - legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával a gárda éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát. Az amerikaiak világbajnokságon legutóbb a 2015-ös, kazanyi torna csoportkörében az olaszoktól szenvedtek vereséget. A magyarok ugyanakkor a tokiói olimpia csoportkörében 10-9-re legyőzték a világ legjobbjait, az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8-9) olimpián.
 
19. FINA Világbajnokság - VÍZILABDA
ELŐDÖNTŐ (Budapest) 
 
MAGYARORSZÁG-HOLLANDIA 13-12 (2-3, 4-3, 5-4, 2-2)
Hajós-uszoda, vezette: Savinovic (horvát), Ohme (német)
 
Magyarország: Magyari - Szilágyi, Vályi 1, Gurisatti 2, Máté 1, Parkes 1, Keszthelyi-Nagy 2. Csere: Mahieu, Leimeter 4, Rybanska, Faragó, Garda 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
Hollandia: Aarts - Wolves 1, Sleeking 1, van der Sloot, van de Kraats 5, Sevenich 1, Koolhaas. Csere: Moolhuijzen, Rogge 2, Joustra, Schapp 1, ten  Broek 1. Szövetségi kapitány: Evangelos Doudesis
 
Olaszország-Egyesült Államok 6-14 (0-3, 2-3, 1-4, 3-4)
 
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Franciaország-Spanyolország 5-18 (1-3, 2-3, 1-5, 1-7)
Ausztrália-Görögország 12-12 (2-2, 4-2, 4-4, 2-4) - ötméteresekkel 4-2
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
A 11. helyért 
Argentína-Kazahsztán 6-12 (2-4, 1-3, 1-3, 2-2)
A 9. helyért   
Új-Zéland-Kanada 11-20 (1-4, 1-5, 5-6, 4-5)
 
További program
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 2.
A 7. helyért   
Franciaország-Görögország  13.00
A 3. helyért   
Olaszország-Hollandia          14.30
Az 5. helyért
Spanyolország-Ausztrália     17.00
DÖNTŐ          
Egyesült Államok-Magyarország      20.00
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok