19. FINA VB: egy álommal kevesebb, Olaszország volt a jobb

2022. június 29. 22:14

A Märcz Tamás irányította válogatott a negyeddöntőben 11-10-re kikapott a címvédő olasz riválisától, így nem jutott a négy közé. Pénteken 21 órától az Egyesült Államok ellen játszik.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

Telt ház, 6000 szurkoló, őrült hangulat - eljött az első meglehetősen kiélezett, sorsdöntő csatának az időpontja: negyeddöntő Olaszország, a címvédő ellen!
 
A világbajnoki cím után a budapesti Európa-bajnokságon és a tokiói olimpián is sokat vártak tőlük, de mindkét tornán a negyeddöntő jelentette számukra a végállomást. Most is ezt reméltük a csata előtt. Noha a junior-vb-n ezüstérmes generáció kopogtat az ajtón, a fiatalítás még várat magára, a keret ezúttal is hemzseg a rutinos, nagy csatákat megélt klasszisoktól. A soproni C-csoport rangadóján a spanyoloktól elszenvedett 14-12-es vereség (egy olasz válogatottra egyáltalán nem jellemző 0-4-es utolsó negyeddel...) azt jelentette, hogy a legjobb nyolc közé jutásért is játszania kellett az olasz válogatottnak, Ausztrália azonban nem jelentett akadályt (17-6), így következhet a mieink elleni parti.
 
A felek jól ismerik egymást, s a játékosoknak sem kell bemutatkozniuk - Luca Damonte például jelenleg is hazánkban játszik, a bajnok FTC-t erősíti -, a közelmúlt pedig nagy izgalmakat ígér, a két csapat legutóbbi öt mérkőzéséből kettő döntetlennel zárult, kétszer pedig csak egy gól döntött.  Ami a vb-ket illeti: 11 összecsapás közül négyszer nyertünk kettő lett döntetlen, ötször nyert a rivális.
 

Persze ezek csak számok - ami számított, a medencében történt szerda este 21 órától. Rögvest egy olyan első negyeddel, amely igazolta a várakozásokat: egymásnak estek a csapatok. Hárai Balázs az egész védelmet taccsra vágva csavart gyönyörűem a kapuba, Dolce kettős fórból egyenlített, majd Hárai egy kapusról lepattanót tett be fórból. A síp gyakran szólt, di Somma, majd Varga Dénes talált be előnyből - 3-2-re vezettünk. Ami fontos még: az első etapban nem kevesebb mint hét személyi hibát fújtak be nálunk odaát pedig hármat. A hét rettentő soknak tűnt...
 
A második menet elején di Fulvio egyenlített, majd a vezetést is megszerezte Olaszországnak - mindkét találata akciógólt volt. Átellenben emberfórunk maradt ki lövés nélkül, ráadásul di Somma is lőtt egy akciógólt gyorsan. Miután újabb fórt hagytunk ki, volt egy kis aggódás, de Manhercz Krisztián tett arról, hogy újra minden szebbnek tűnjön. Persze 5-4-re még Alessandro Campagna együttese vezetett, mégis, abba bíztunk, ez a gól, ez a fontos gól áttört valamit.
 

S lőn! Zalánki Gergő emberelőnyből, középről volt kíméletlen! Jött a negyed első olasz fórja, de előbb Jansik Szilárd, majd Vámos Márton állította meg az ellenfelet. Elöl kimaradt a mi fórunk, amit du Fulvio - valljuk meg - szenzációs góllal büntetett, ejtette át Vogel Somát.
 
Parádés volt a csata, 6-5-re vezetett a rivális.
 
Térfélcserét követően sajnos ismét a kiállításcunami következett, ami nem kedvezett a játékunknak, nem tudott a csapat folyamatos lendületben maradni. Itt is, ott is pontatlan passzok, kimaradt helyzetek. Sorrendben Canella, Vámos és Bruni talált be. A mínusz kettő lehetett volna mínusz három is, mert a végén olasz fór maradt ki, de közelebb is jöhettünk volna, ám nálunk sem járt sikerrel a lövés. Így 6-8-ról kellett nekimenni a záró negyednek.
 
Echenique villámgyors mozdulata halkított el a lelátót, 7 perccel a vége előtt 6-9 állt a táblán. Jött a „Mindent bele rugmus!", de újabb fórt védett del Lungo (nem volt jó a lövés), plusz visszaúszás közben Hárait kiszórtak. Campaga mester időt kért a plusz négyért... De jól védekezett a magyar válogatott, mindenki fent volt, nem volt lyuk a védelemben. Igen ám, de elöl újabb hiba nehezítette a helyzetet, Varga lövését védte a kapus. Egy Vámos-bomba fórban beakadt végre, 4:18 volt hátra, élt a remény.
 
Ezt a reményt di Fulvio negyedik találatával rombolta, 3:24 volt vissza, Märcz Tamás időt kért. Kétcenteres játékban Angyal Dániel hozta a fórt (a harmadik olasz pontozódott ki ekkor), de Manhercz mellé trafált. Nem úgy a másik oldalon Echenique (akciógól), amivel eldőlt voltaképpen minden. Mert ugyan csapatunk becsületből kivágott egy huszáros hajrát (Vámos, Manhercz, Jansik talált be), ám a rutinos olasz együttes támadásait végig játszva ölte az időt, és végül 11-10-re diadalmaskodott.
 

A világbajnokságok történetében eddig mindössze két válogatott, a jugoszláv és a spanyol tudta megvédeni címét - ehhez a szűk körhöz csatlakozhatnak az olaszok, ha 2019 után az idén is elhódítják a vb-trófeát. Azt elődöntőben ehhez Görögországot kell majd legyőzniük.
 



A görögök a második félidőben gyújtotteb a rakétákat az Egyesült Államok ellen, hiszen 7-6 után 3-0-s etapot hoztak össze, és végül magabiztosan, 16-11-re nyertek. Thedoros Vlachos csapatában öt lövésből szerzett öt gólt Stylianos Argyropoulos, az FTC szerződtetett játékosa.
 
A másik ágon horvát-spanyol elődöntő lesz. Az, miután Szerbia maga alatt teljesített, nem tudott mit kezdeni a horvát támadásokkal; Ivica Tucak együttese végig vezetett, határozottabban vízilabdázott, és csapatmunkával gyűrte le 14-12-re riválisát, amelyben hiába szerzett négy gólt Dusan Mandic (igaz, tíz lövésből...), nem örülhetett. Spanyolország megszenvedett Montenegróval, hiába járt rendre előbbre, Vladimir Gojkovic együttese szívósan kapaszkodott. Egyenlíteni azonban 2-2 után nem sikerült, noha még az utolsó támadásánál is volt erre sansza.
 

A mieink pénteken az 5-8. helyért küzdhetnek: pénteken 21 órától az Egyesült Államok lesz az ellenfél.
 



19. FINA Világbajnokság - VÍZILABDA
 
FÉRFIAK, 
NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)
 
MAGYARORSZÁG-OLASZORSZÁG 10-11 (3-2, 2-4, 1-2, 4-3)
Hajós-uszoda, vezette: Margeta (szlovén), Gomez (spanyol)
 
Magyarország: Vogel - Pohl, Vámos 3, Zalánki 1, Varga D. 1, Jansik Sz. 1, Hárai 2. Csere: Angyal, Manhercz 2, Mezei, Burián, Nagy Á. Szövetség kapitány: Märcz Tamás
 
Olaszország: del Lungo - di Fulvio 4, Fondelli, Echenique 2, N. Presciutti, Bruni 1, Dolce 1. Csere: Damonte, Iocchi, Canella, Marziali, di Somma 2. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
 
 
Görögország-Egyesült Államok 16-11 (3-1, 4-6, 3-0, 6-4)
 
Szerbia-Horvátország 12-14 (1-1, 3-4, 5-5, 3-4)
 
Spanyolország-Montenegró 7-6 (2-1, 3-2, 1-2, 1-1)
 
A 13. HELYÉRT (SZEGED)
Németország-Kazahsztán 16-7 (4-2, 4-2, 3-1, 5-2)
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Japán-Ausztrália 15-7 (2-2, 5-2, 5-2, 3-1)
Georgia-Dél-Afrika 20-7 (3-1, 5-1, 7-2, 5-3)
 
TOVÁBBI PROGRAM
ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)
Július 1.
Olaszország-Görögország     16.00
Spanyolország-Horvátország 19.30
 
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Július 1.
Montenegró-Szerbia 14.30
Magyarország-Egyesült Államok      21.00
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Július 1.
A 11. helyért 
Ausztrália-Franciaország      17.00
A 9. helyért   
Japán-Georgia           18.30
 
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 3.
A 7. helyért     13.00
Az 5. helyért   17.00
A 3. HELYÉRT  14.30
DÖNTŐ           20.00

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok