BL: Belgrádban a Ferencváros, jöhet a Jug!

2022. június 01. 19:08

Szerencsésen megérkezett az FTC csapata a szerb fővárosba, ahol a legrangosabb kupasorozat végjátékában érdekelt. Az első rivális csütörtökön a Jug Dubrovnik lesz.

Fotó: Dobos Sándor

A legutóbb ezüstérmes zöldek a bajnoki aranyérem után szereznének minél fényesebb érmet a nemzetközi porondon is - ahogyan azt az elmúlt években is tették. Tavaly döntős volt a BL-ben a Ferencváros (a Recco bizonyult jobbnak a fináléban), a Covid előtti szezonban viszont büntetőkkel sikerült megnyerni a kupát, az ezúttal távolmaradó Olympiakosz ellen.

Bizony, nincsenek itt a görögök, merthogy pokoli csoport volt az övék, benne a Ferencvárossal, a magyar csapat második helye - figyelembe véve a nagy nyári átalakulást - bravúrosnak mondható. Persze, peches is volt ez a nyolcas, hiszen a házigazda Novi Belgrád is benne volt, így egy továbblépő helyet elvett, más kérdés, hogy ez végül „csak" a harmadik hely lett, a szerb sztárcsapat talán még nem ért igazán össze - ők egyébként a CN Marseille ellen kezdenek, nem lesz egyszerű dolguk.

A Fradi nagyot mentett az utolsó csoportkörben a Brescia ellen, így elkerülte a Zalánki Gergőt soraiban tudó, épp a Brescia ellen olasz bajnoki címét a napokban megszerző Reccót, helyette jön a Jug, amely egyébként egyedüliként verte meg az idei kiírásban Sandro Sukno csapatát.

Lehet itt egyáltalán esélyekről beszélni ezek után? Nem, hiszen a Hannover kivételével mindenki óriás volt a múltban és óriás a jelenben is. (Persze a németeket sem szabad félvállról vennie a Bresciának, az OSC tudná megerősíteni ezt a figyelmeztetést.)

A szerda kora délutáni sajtótájékoztatón is kiemelték a főszereplők, hogy minden megtörténhet, ugyanakkor mindenki önbizalommal telve nyilatkozott, és jelezte, esze ágában sincs feladni álmait, itt mindenki a végső sikerben gondolkodik.

A nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol a Jug és a Hannover képviselőin kívül a csapatok vezetőedzői és egy-egy játékosuk volt jelen, mindössze kétszer kellett fordítania a moderátor hölgyet segítő tolmácsnak. Délszláv érdekeltekből ugyanis nincs hiány a legtöbb csapatban, így „otthonosan" beszélgettek egymással a főszereplők. A nyitómeccset játszó Brescia részéről Djordje Lazic nyilatkozott szerbül, mellette a másodedző, Edvin Calderara is vállalta a szláv megszólalást.

A Recco vezetőedzője a horvát Sandro Sukno, aki mellett a montenegrói Aleksandar Ivovic szólt pár szót a jelenlévőkhöz, a párharc másik résztvevőjét, a CNA Barcelonetát a szintén horvát Elvis Fatovic képviselte, neki sem okozott gondot a gyors nyilatkozat. Ahogyan a Marseille-t irányító Milos Scepanovicnak és a csapat játékosának, Igor Kovacevicnek sem. Ahogyan Varga Zsoltnak sem, a Ferencváros mesterének (aki három szezont húzott le a Mladost Zagreb együttesében) szavai után tapsot is kapott a többiektől, a mellette ülő Igor Milanovic, a Novi Belgrád vezetőedzője külön is elismerését fejezte ki (a szerbek Dusan Mandicot küldték még a sajtótájékoztatóra).

Varga Dénes és a Barceloneta kapusa, Dani Lopez köszöntötte csak angolul a jelenlévőket, de ez teljesen érthető, ők nem dolgoztak még délszláv nyelvterületen.

Szóval sajátos volt a médiaesemény, egy roppant kis méretű teremben zsúfolták össze a sajtó képviselőit a csapatok kijelölt tagjaival - és hát elég nagy volt az érdeklődés, olasz és horvát kollégákkal is találkoztunk a szerb médiamunkásokon kívül.

A Ferencváros este edz majd egyet a Novi Belgrád uszodájában, a meccse pedig majd 20:30-kor kezdődik csütörtökön. Amennyiben továbblépne a Fradi, a Recco-Barceloneta párharc továbbjutójával is 20:30-kor játszana, így az első két kör időpontja fix.

Varga Zsoltot és Varga Dénest is megkérdeztük a sajtótájékoztató végén, így összegezték a várakozásaikat.

A videókat ITT és ITT lehet megtekinteni.

Bajnokok Ligája Nyolcas Döntő, Belgrád:

Június 2., csütörtök, negyeddöntők:

14:30 - AN Brescia (olasz) - Waspo Hannover (német)
16:30 - Pro Recco (olasz) - Zodiac Atletic Barceloneta (spanyol)
18:30 - Olympique Marseille (francia) - Novi Beograd (szerb)
20:30 - FTC Telekom Waterpolo - Jug Adriatic Osiguranje Dubrovnik (horvát)

A mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben, ahogyan a LEN stream oldala is.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok