Földi László: Nagyon jó ez az egy pont

2013. december 14. 10:12

A Vasas és az Eger szakvezetőjének nyilatkozata a pénteki rangadóról. Gerendás György beszélt a Vasas drukkereiről is.

Minőségi vízilabda folyt a medencében a kettős rangadó első találkozóján, a 13. forduló nyitómeccsén pénteken, a Komjádiban. A Vasas 7-5-re is vezetett a negyedik negyed előtt, sőt mehetetett volna 8-5-re is, ha a büntető bemegy. A vége 8-8-as döntetlen, az Eger először vesztett pontokat a bajnokságban. Földi László elégedett a pontszerzéssel.

Inkább boldognak tűnik az egy pont miatt, semmint csalódott a két pont elvesztése okán.
Ha kikapunk, akkor még nagyobb lelkiismeret-furdalásom lett volna. Az elején csináltam egy nagy hibát: nem szóltam a játékvezetőnek, hogy cserélek a taktika miatt. Beküldtem a játékost, és ezzel elintéztem az egész meccsre. Ennek nemcsak az volt a következménye, hogy kiállították cserével és kaptunk egy 5 méterest, hanem az is, hogy egész meccsen kevesebben voltunk egy védőjátékossal. Ez meglátszott, kevesebbet tudtam cserélni. Ez az én hibám, néha az edző is hibázik. A srácok nagyot küzdöttek, harcoltak, mindent megtettek, nagy többségben jól oldottuk meg a helyzetet.

És ha az a két 5 méteres bemegy...
Az a helyzet, hogy egyikőjüket sem tudtam pihentetni. Katonás Geri talán egy percet volt kint. Ilyenkor benne van, hogy rossz döntéseket hoz az ember. Az egy pont nagyon jó, sokkal jobb, mintha nem lenne. Azért örülük, mert bebizonyítottuk, hogy a nagycsapatokhoz nemcsak közel tudunk kerülni, mint Szegeden vagy Szolnokon, hanem pontot is tudunk tőlük rabolni. Lehetett volna jobb is, de lesz még jobb is.

A fiúk arcán mit látott. Örülnek az egy pontnak vagy sem?
Fáradtságot láttam, de volt rajtuk egy kis burkolt öröm. Ettől az Egertől még senki nem tudott pontot szerezni. Nekünk sikerült és a játékunk folyamatodsan fejlődik.

"Sem a BVSC, sem az Eger edzőjeként nem volt olyan meccsem, hogy a Vasas-tábor ne az elhunyt édesanyámat vagy apámat szidja. Ez egy 15 éves probléma, gondolom, ez nekik egy jópofa történet. Jó pár éve annyit kértem, hogy egy plexifalat tegyenek a tábor elé, úgy gondolom, a 21. században ez nem egy ördöngős dolog, hogy az embert védje a közeli inzultusokól, bekiabálásoktól, köpésektől a játékosokat, edzőket. Ezt kértem a szövetségtől, de sz... rá" - szólt a meccs végi történésekről az Eger vezetőedzője, Gerendás György.

(Nem tisztünk a tyúk vagy a tojás esetének boncolása, messze ültünk a kispadtól. Egy tény: a Vasas drukkereinek egy csoportja és az egriek vezetőedzője is meglehetősen hevesen ordibált és közeledett egymáshoz a találkozó után. Verekedés nem történt.)

Ami a meccset illeti. Abban egyérthetünk, hogy a pontszerzés bravúros volt.
Igen. Belealdutunk a máérkőzésbe, borzasztóan játszottunk. Bisztritsányi Dávid utolsó negyedbeli bravúros játéka adta meg az alapot annak, hogy egyáltalán ponttal tudtunk távozni a Komjádi-uszodából.

Mi lesz a BL-meccsen?
Hosszú utazás vár ránk, és remélhetőleg összeszedjük magunkat, mert ilyen játékkal Dubrovnikban botrányos nagy zakót kapunk.

Bisztritsányi Dávid, az Eger kapusa:

Nagyon jól védtél, de ez csak egy pontra volt elég. Örülsz az egy pontnak vagy bánkódsz a kettő elvesztése miatt?
Inkább az utóbbi. Inkább védek rosszul, csak nyerjünk és játszunk jól. Most nem játszottunk jól. Vesztettünk két pontot. Akárki ellen pontot veszítünk, az rossz. Vagyunk olyan jó csapat, hogy mindenki ellen nyerési esélyekkel menjünk a vízbe, akár itthon, akár a nemzetközi porondon. Ez most így alakult.

De lehetett volna mínusz három is a meccs közben, és mégis pontot szereztetek.
Van ilyen, de a vízilabdameccs négyszer nyolc percből áll. Ha lefújják, akkor van vége. Az jó, hogy nem adtuk fel, pozitív, és azon kívül, hogy nem játszottunk jól, semmi rosszat nem tudok mondani magunkról. Sajnos, sorozatban ér minket a kudarcélmény.

Hazafelé mérgelődni fogtok?
Biztosan, de ha nyerünk, akkor is mérgelődnénk, mert nem játszottunk jól. Elemezni kell a helyzetünket, át kell értékelni a dolgokat. December 13-a van, a bajnokság és a Bajnokok Ligája is nagyon hosszú még. Egyedül a kupa úszott el. Megyünk előre, becsülettel.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok