Kettős rangadó: egy jól sikerült rangadóval

2013. december 13. 21:51

Péntek 13-án lett 21 pontja a Lactiv-Vasas-Plaketnek, miután egy igen izgalmas meccsen 8-8-as döntetlent játszott az eddig hibátlan ZF-Eger ellen. A Fradi nem nehezítette meg a BVSC dolgát.


A Magyar Vízilabda Szövetség egy régi hagyományt felelevenítve kezdeményezte az aktuális szezonban egy kettős rangadó megrendezését, és ez épp a sokaknak szerencsét vagy épp balszerencsét jelentő péntek 13-i napon esett meg a Komjádi-uszodában.

Annak ellenére, hogy a Digi Sport 1 mind a Lactiv-Vasas-Plaket – ZF-Eger, mind a Széchenyi Bank-FTC – BVSC-Zugló mérkőzést közvetítette, szép számmal voltak a lelátón. Megnézte a duplameccset többek között Kásás Zoltán, Szivós Márton, de megjelent az uszodában Gergely István is.

A Vasas az első perctől kezdve jobban harapott az Egernél, a vendégek talán nem hitték el, hogy most a Földi-csapat mindenképp pontot rabolna tőlük. Pedig a szezont a sérülések miatt gyengébben kezdő, a fiatalokkal viszint egyre jobb teljesítményt nyújtó Vasas már megnehezítette korábban a Szolnok és a Szeged dolgát is (ráadásul idegenben), a Honvéd ellen pedig 10-10-es döntetlent játszott - utóbbi eredmény sem piskóta, köszönhetően a Vad-csapat eddigi eredménysorának. Feldobhatta az is az angyalföldieket, hogy hétközben a csapat bejutott a Komjádi-kupa döntőjébe - az Eger elleni keretben Bendes, Csapó, Fazekas, Angyal, Sedlmayer és a két Manhercz is részese volt a KSI elleni sikernek az elődöntőben.

4-3-as első negyed után is irányított a piros-kék együttes (3-1-re még az Eger vezetett), amelyben Drasko Brguljan hallatlanul nagy kedvvel játszott, és vezére volt csapatának. Nem vette vissza a lendületet az sem, hogy a meccs 4. percében Hőna Dávidot cserével végleg kiállították, amiért idő előtt visszament a pályára.

Sedlmayer Tamás is nagyon odatette magát, voltak pazar megmozdulásai a junior vb-4. játékosnak, de Angyal Dániel is sokat tett hozzá a támadásokhoz ezúttal. Az Eger könnyen ki is kaphatott volna, de 6-5-nél és 7-5-nél is ötméterest fogott a második félidőben remeklő Bisztritsányi Dávid.

S mivel a végén elfáradt a Vasas, és a kiállításokat nagyobb százalékban használta ki a vendégcsapat, a győzelem elmaradt. Sőt, Kevin Graham góljával 8-7-re vezetett másfél perccel a vége előtt a bajnok. Sedlmayer Tamás bátorsága és higgadtása kellett ahhoz, hogy a meccs döntetlenre végződjön. A végén még jött egy kapufa is a dudaszó pillanatában a medence közepéről - az lett volna az igazán nagy slusszpoén hazai részről.

A Vasas bravúrosan játszott, az Eger kapusa szintén, 8-8, elvesztette hibátlanságát a Gerendás-csapat. Az egriek vezetőedzője és a Vasas-tábor a meccs végén összeszólalkozott, a kedélyek viszonylag rövid idő alatt lecsillapodtak (a miértekről később).

A második meccsen a BVSC álomrajtot vett a Ferencváros ellen, 4-0-ra is mentek a zuglóiak. 4-3-nál viszont úgy tűnt, a bajnokság korábbi mérkőzésein nagy feltámadásokat produkáló zöldek ezúttal is életet lehelnek magukba, de ez végül elmaradt.

Ritka fásult volt a Fradi. A Varga-csapat tagjai egyébként fekete gyászszalaggal játszottak: az ausztrál Aidan Roach egyik jóbarátját veszítette el, emléke előtt tisztelegtek a csapattársak is.

A Ferencváros játékosai nem vállalkoztak lövésekkel tiszta helyzetben sem, a BVSC viszont higgadtan és kihasználva ellenfele hibáit, sima győzelmet aratott. A csapat vezére ezúttal is a rutinos Nyéki Balázs volt, ő 5 gólt szerzett. 

Eredmények – ob I.-es bajnokság, 13. forduló:

Lactiv-Vasas-Plaket – ZF-Eger 8-8 (4-3, 1-1, 2-1, 1-3)
Vasas: Barabás - Brguljan 2, Csapó 1, Katonás, Angyal 2, Takács, dr. Steinmetz Á. 1. Csere: Fazekas, Sedlmayer 2, Manhercz Á., Manhercz K., Hőna. Vezetőedző: Földi László

Eger: Bisztritsányi - Bátori 2 (1), Graham 1, Kovács Gábor 2, Gór-Nagy 1, Bundschuh 1, Hárai 1. Csere: Sántavy, Salamon, Bedő, Varga Zs., Lőrincz B., Zalánki. Vezetőedző: Gerendás György

Gól/emberelőny: 5/11, illetve 3/11
Ötméteresek: 0/2, illetve 1/1
Kipontozódott: Takács (27.), illetve Gór-Nagy (32.)
Kiállítás cserével: Hőna (4.)

Széchenyi Bank-FTC – BVSC-Zugló 7-12 (0-3, 3-3, 0-2, 4-4)

FTC: Gárdonyi - Szabó B., Bóbis 1, Roach 2 (1), Martin 3, Swift, Ernyey. Csere: Kósik (kapus), Kolozsi, Etédi, Vogel Simon 1, Francsics, Paján, Major. Vezetőedző: Varga Zsolt

BVSC: Györke - Nyéki 5, Mezei 1, Létay 1, Borsós 1, Kotsidis 1, Szabó B. Csere: Tatár, Hajek, Nagy S. 3, Ambrus, Telegdy, Mészáros. Vezetőedző: Marcz Tamás

Gól/emberelőny: 3/13, illetve 5/13
Ötméteresek: 1/1, illetve -
Kipontozódott: Swift (24.), illetve -
Kiállítva cserével: Kolozsi (25.)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok