A Szeged nyerte a BENU Serdülő Országos Bajnokságot

2022. május 08. 16:00

Fantasztikus hangulatban zajlott az országos serdülő-bajnokság végjátéka a szegedi Tiszavirág Uszodában. A hazaiak a szezonban először, számukra a legjobbkor győzték le a Vasas csapatát.

A péntektől vasárnapig tartó nyolcas döntő remek hangulatban zajlott az impozáns szegedi uszodában, a döntőre pedig még különlegesebb atmoszférában ugorhattak vízbe a srácok. Szenzációs szurkolást mutattak be a szegedi és a Vasas-szurkolók, szülők, szimpatizánsok, természetesen a hazaiak voltak többen.

Szinte biztos, hogy ez is közrejátszott a szegediek sikerében, ilyen hangulatban azért könnyebb a hullámvölgyeket átvészelni. Merthogy volt a Szegednek is, a Vasas kiváló csapat, az alapszakaszban kétszer is legyőzte a Vízipóló Sulit, és a tavalyi 7. hely után vezette őket a bizonyítási vágy is.

5-3-ra és 6-4-re is vezetett már Homonnai Dániel együttese, egyenlített aztán a Szeged, de a Ragács Benedek vezérletével visszajöttek a vendégek, 8-7-nél megint ők vezettek.

Onnan viszont már nem: az 5 gólos Pörge Zsombor, a végül 3 gólig jutó Báthory Balázs, a nagy védéseket bemutató Gyovai János (és még sorolhatnánk a többieket is a Juhász Zsolt edző által irányított szegedi csapatból) repítette Szeged a legvégén húzott el a Vasastól, ezzel megnyerte a meccset, egyúttal a bajnokságot is.

A bronzérmet a KSI szerezte meg, miután legyőzte az OSC-t, az 5. a BVSC, a 6. a Ferencváros, a 7. az UVSE, a 8. a Szolnok lett.

Remek torna volt, a főszereplők közül pedig többen a korosztályos válogatottakban bizonyíthatnak a nyári összetartások és világversenyek során.

Az érmeket Székely Bulcsú, az Utánpótlás Bizottság elnöke, Cseh Sándor utánpótlás szakmai igazgató és dr. Molnár Tamás, a LEN és a FINA technikai bizottságának tagja adta át. Ő különösen örülhetett, hiszen ikerfiai, Lóránd Hugó és Benedek Manó a győztes szegedi csapat tagjaiként állhattak a dobogó legfelső fokán.

BENU Országos Serdülő Bajnokság, Nyolcas Döntő (Szeged, Tiszavirág Uszoda)

A négy közé jutásért:

BVSC-Zugló-Szegedi Vízipóló Suli 6-7 (2-0, 1-4, 1-2, 2-1)
Gólszerzők
: Füzesi Z. 2, Balogh B. 2, Tátrai T., Simon Balázs, illetve Leinweber 2, Varga M. 2, Molnár L. 2, Horváth V.

KSI SE-FTC Telekom 10-5 (2-2, 3-1, 2-1, 1-3)
Gólszerzők
: Mérő A. 5, Szabó M. 2, Szirtes 2, Niklász 2, Nagy Z., illetve Zeman 2, Varga V., Horváth M., Tóth A.

Vasas SC-Szolnoki Dózsa 9-5 (1-0, 3-2, 2-3, 3-0)
Gólszerzők:
Ragács 3, Peőcz 2, Prágay, Básity, Kedves B., Tóth M., illetve Cseh A. 2, Balla, Cseh M., Füzesi M.

UVSE I.-Genesys OSC Újbuda 10-11 (3-5, 2-2, 2-2, 3-2)
Gólszerzők:
Kása 3, Gidófalvy 2, Szécsi M. 2, Labyk 2, Regős V., illetve Egressy 3, Török 2, Hegedűs, Truszka, Delanoue, Kondor, Berezvai, Rázga

Az 5-8. helyért:

UVSE I.-BVSC-Zugló 9-13 (4-4, 2-4, 2-2, 1-3)
Gólszerzők:
Szécsi M. 3, Gidófalvy 2, Hegedűs Z., Illés L., Vass, Labyk, illetve Balogh B. 3, Bodóki 3, Bakulya 3, Doroszlai, Szendrei, Simon B., Szőke

Szolnoki Dózsa-FTC Telekom 14-16 (3-4, 2-2, 3-2, 4-4 - 5 méteresekkel: 2-5)
Gólszerzők:
Cseh A. 5, Balla 3, Simon D. 3, Cseh M. 2, Szűcs H., illetve Varga V. 4, Simon S. 4, Deák 3, Zeman 3, Paján 2, Horváth M.

Az elődöntőben:

Genesys OSC Újbuda-Szegedi Vízipóló Suli 6-9 (1-3, 1-3, 1-1, 3-2)
Gólszerzők:
Kondor 2, Török 2, Sárfalvi, Rázga, illetve Leinweber 3, Pörge 3, Báthory 2, Horváth V.

Vasas SC-KSI SE 11-8 (2-2, 1-2, 6-2, 2-2)
Gólszerzők:
Ragács 3, Kedves B. 2, Peőcz 2, Tóth M. 2, Tasi, Orsós, illetve Szirtes 4, Nagy Z. 2, Mérő A., Kopinitz

A 7. helyért:

UVSE I.-Szolnoki Dózsa 12-8 (1-3, 3-0, 2-1, 6-4)
Gólszerzők:
Kása 4, Budai 3, Vass 2, Labyk 2, Szécsi M., illetve Cseh A. 5, Balla 2, Cseh M.

Az 5. helyért:

BVSC-Zugló-FTC Telekom 13-6 (3-1, 4-0, 3-2, 3-3)
Gólszerzők:
Doroszlai 2, Tátrai 2, Balogh B. 2, Bakulya 2, Szendrei, Simon B., Szőke, Bodóki, Szentesi, illetve Zeman 2, Simon S. 2, Varga V.

A 3. helyért:

Genesys OSC Újbuda-KSI SE 10-13 (1-2, 0-4, 5-4, 4-3)
Gólszerzők:
Petik 3, Hegedűs Z. 2, Rázga 2, Egressy, Kondor, Török, illetve Niklász 3, Szabó M. 2, Szirtes 2, Mérő A. 2, Nagy Z. 2, Kiss Á., Szabó K.

A döntőben:

Szegedi Vízipóló Suli-Vasas SC 11-9 (2-2, 3-4, 3-2, 3-1)
Gólszerzők:
Pörge 5, Báthory 3, Leinweber 2, Varga M., illetve Ragács 3, Prágay M. 3, Tasi, Szűcs, Peőcz Á.

A BENU Országos Serdülő Bajnokság Nyolcas Döntőjének végeredménye:

1. Szegedi Vízipóló Suli
2. Vasas SC
3. KSI SE
4. Genesys OSC Újbuda
5. BVSC-Zugló
6. FTC Telekom
7. UVSE I.
8. Szolnoki Dózsa



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok