19. FINA VB-SORSOLÁS: rangadókat játszanak csapataink a csoportmeccseken is

2022. április 12. 19:37

Bíró Attila csapata Olaszország, Kanada és Kolumbia, Märcz Tamás együttese Montenegró, Brazília és Georgia ellen vívhatja majd csoportmeccseit a Hajós-uszodában.

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

Alig több, mint két hónapja, február 7-én jelentette be hivatalosan a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), hogy 2022. június 18. és július között Magyarországon rendezik a FINA Világbajnokságot. Kedden kora este a vízilabdatorna sorsolását tartották meg az M4 Sport stúdiójában.
 

A sorsolást a Lóvasút elnevezésű étteremben együtt nézte végig a FINA, az MVLSZ és a vb szervezőbizottságának vezetése, valamint több válogatott prominens személye, szövetségi kapitánya, többek között dr. Kemény Dénes, dr. Molnár Tamás, Madaras Norbert, Märcz Tamás, Ratko Rudic, Ivica Tucak (horvát), Vlagyimir Gojkovic (montenegrói). „Ez a nemzet világbajnoksága lesz" - emelte ki Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, utalva arra, hogy a vízilabda-mérkőzéseket a fővárosi Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden rendezik. Wladár Sándor, a szervezőbizottság elnöke kijelentette, hogy kölcsönös a bizalom a magyar sportdiplomácia és a FINA között, ennek is köszönhető, hogy ilyen rövid felkészülési idő alatt minden a helyére került, és minden a helyére kerül majd a rajtig.
 
A hölgyek tornájának sorsolásával kezdtek - ebben világ- és Európa-bajnokunk, Vámos Márton, valamint olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónk, Milák Kristóf segédkezett. Ahogy kell, balkezes klasszisunk rögvest elsőnek válogatottunk nevét tartalmazó golyót húzta ki, így került Bíró Attila csapta az A-csoportba. Sorrendben aztán Kolumbiát, Olaszországot és Kanadát sorsolta a mieink mellé.
 
A 19. FINA Világbajnokság vízilabdatornájának csoportbeosztása:

Nők
A-csoport, Budapest: Olaszország, MAGYARORSZÁG, Kanada, Kolumbia
B-csoport, Debrecen: Egyesült Államok, Hollandia, Dél-Afrika, Argentína
C-csoport, Sopron: Brazília, Kazahsztán, Új-Zéland, Ausztrália
D-csoport, Szeged: Thaiföld, Franciaország, Görögország, Spanyolország

Bíró Attila szövetségi kapitány így értékelt honlapunknak: „A legfontosabb, hogy a korábbi évek jó teljesítményének hála ott voltunk ezúttal is az első kalapban, az a célunk, hogy ez a jövőben is így maradjon, ergo ott legyünk a világ legjobb négy csapata között. A sorsolásról annyit, hogy kiderült, Vámos Marcinak sokkal jobb a bal keze a vízben, mint a sorsoláskor... Ugyanakkor azért örülök, hogy Olaszország és Kanada révén olyan meccsek várnak ránk a csoportban, amelyekkel fel tudjuk magunkat építeni a fontosabb második hétre. Egy biztos, a csoportunkból harmadi helyen továbbjutójával nem szívesen játszik majd senki sem."

„Örülök, hogy már a csoportmérkőzéseink is kiélezettek lesznek, nyilván Kolumbiát leszámítva. Teljesen mindegy, milyen a csoport, meg kell nyerni, meg aztán az összes többi mérkőzést is. Jól ismerjük az olaszokat és a kanadaiakat is, ha kellően felkészülünk, nem érhet minket meglepetés. Egyáltalán nem aggódom, már csak azért sem, mert az utóbbi években mindenkit megvertünk az ellenfelek közül” – fogalmazott a helyszínen tokiói bronzérmesünk Vályi Vanda, majd a tv-stúdióból megérkező Leimeter Dóra gyorsan hozzátette: „Jó, hogy a csoport leggyengébb ellenfelével kezdünk, és utána jönnek az éles meccsek. Megvan az esélyünk arra, hogy szép fokozatosan haladjunk előre, és a fontos második héten legyünk csúcsoformában.”
 
A férfitorna sorsolását olimpiai bronzérmesünk, Leimeter Dóra, valamint világ- és Európa-bajnok úszónk, Kapás Boglárka tartotta. Märcz Tamás válogatottja mellé sorrendben Georgiát, Brazíliát és Kanadát húzták ki. Érdekesség, hogy a sorsolás alapján a montenegrói riválissal rögvest az első fordulóban játszik csapatunk.
 
Férfiak
A-csoport, Budapest: MAGYARORSZÁG, Brazília, Montenegró, Georgia
B-csoport, Debrecen: Japán, Görögország. Németország, Horvátország
C-csoport, Sopron: Olaszország, Kanada, Dél-Afrikai Köztársaság, Spanyolország
D-csoport, Szeged: Kazahsztán, Egyesült Államok, Ausztrália, Szerbia

Märcz Tamás szövetségi kapitány így értékelt honlapunknak:




Vlagyimir Gojkovic, a montenegrói férfiválogatott szövetségi kapitánya is értékelt a helyszínen: „Örülök a beosztásnak, mert a világ legjobb uszodájában játszhatunk, a magyarok ellen ráadásul több ezer fős közönség előtt. Ismerjük egymást, a közelmúltban kétszer is legyőztek minket, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk. Szerintem a magyar csapat a legerősebb a csoportunkban, de veszítenivaló nélkül játszhatunk ellenük, készen állunk majd!”

Manhercz Krisztiánt, Európa-bajnokunkat, olimpiai bronzérmesünket is sokan kérdezték a megjelentek közül: „Nem feltétlenül a csoportból beszélnék, mert ebben a kvartettben nekünk elvárás a csoportelsőség. Utána viszont az olaszok vagy a spanyolok elleni negyeddöntő vár ránk, ami rangadó, mert ez a két válogatott abba a hatba tartozik, amelyik képes világversenyt nyerni. A felkészülésünk egyrészt a montenegróiak legyőzésére, másrészt a negyeddöntőre fókuszál majd.”

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós-uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók – kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi- és női válogatott játszik; itt, elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a mieink 21 órától szállnak vízbe.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok