A Budapesti Honvéd nyerte a Komjádi Kupát

2022. március 23. 22:23

Derekas Szilárd és Szivós Márton csapata megérdemelt győzelmet aratott a Ferencváros ellen a rangos utánpótlástorna döntőjében. A bronzmérkőzésen a legjobbjait nélkülöző Szolnok nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a Pécsnek.

Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

A Komjádi Kupa végjátékát ebben az évben is a hagyományos koszorúzás és megemlékezés előzte meg. Délután Vári Attila, az MVLSZ elnöke és Gáll Péter főtitkár, kora este pedig Faragó Tamás és Madaras Norbert helyeztek el koszorút a sportág legendás szereplőjének mellszobránál - előtte Faragó Tamás intézett néhány szót a fiatalokhoz.

Szeghalmi Zsombor, Bányai Márk és Konarik Ákos sem volt ott aztán a Szolnok keretében a bronzmérkőzésen, alighanem a szombati, OSC elleni OB I-es rangadó okán, így a pécsiek esélyessé léptek elő a kezdés előtt.

Ennek az esélyességnek aztán meg is feleltek a pécsiek már a meccs elején, 4-0-ra húztak el, és később sem kellett lerágniuk a körmeiket a mérkőzést streamen követő pécsi szimpatizánsoknak. A gyors és dinamikus támadójáték mellett Gelencsér Máté jól védett a kapuban, a nagyszünet előtt két és fél perccel már 10-3-ra vezetett a Pécs.

Nem volt tehát kérdés, mi történhet a folytatásban, a vége 22-6-os pécsi győzelem és bronzérem.

A döntő nem ígérkezett ennyire simának, merthogy a Ferencváros BL-ben szereplő játékosaival szemben ott volt a Honvéd, amelynek játékosai az OB I-ben edződnek (és szerepelnek jól).

Ehhez képest nagyon bekezdett az FTC, köszönhetően Gyapjas Viktornak is, aki ziccereket hárított. 4-0-s részeredmény után Sólyom Levente törte meg a honvédos gólcsendet, 4-1-gyel vonultak pihenőre a csapatok.

Megjegyzendő, hogy nagyon sokan voltak kíváncsiak a döntőre, ezt mindenképp jó volt látni. Ott volt a lelátón többek között Märcz Tamás szövetségi kapitány, Cseh Sándor utánpótlás szakmai vezető, olimpiai bajnokok, klubvezetők, edzőtársak és persze a sportág szimpatizánsai.  

Fekete Gergő emberelőnyből növelte a ferencvárosi előnyt, majd az újabb fórnál időt kért Nyéki Balázs, a zöldek részéről, de az elődöntőben (is) remeklő Farkas Domonkos jelentkezett egy ziccerhárítással - csak hogy ne nyíljon túl nagyra az olló már az elején. Ekler Bendegúz is így érezte, nem akar lemaradni a csapatával, sorozatban három (!) góljával alaposan közelebb osont a Honvéd (4-5).

Olyannyira, hogy eksztázisba került a lelátóról is támogatott Honvéd, Hessels Sebastian góljával 6-6-ra egyenlített, ez volt az állás a nagyszünetben is.

Sőt, Ekler Bendegúz negyedik góljával, ötméteresével átvette a vezetést Derekas Szilárd és Szivós Márton csapata! Majd meg is duplázta az előnyt, Sugár Péter is betalált.

Fantasztikus hangulat uralkodott az uszodában, így nem lehetett megjósolni a győztes személyét. 9-8-as Honvéd-vezetésnél fontos előnyt hagytak ki a piros-feketék, majd ezután a Ferencváros is, előbb Vigvári Vendel, majd Molnár Erik lőtt Farkas kapusba.

A döntés a negyedik negyedre maradt, ahol kapkodott a Ferencváros, a Honvéd pedig nagy szívvel megtartotta előnyét.

Megnyerte tehát a Komjádi Kupát, a legjobb kapusnak járó Bródy György-vándordíjat pedig Farkas Domonkos kapta.

Komjádi Kupa:

A bronzmérkőzésen:

Szolnoki Dózsa-Pécsi Sportiskola-PVSK 6-22 (1-6, 2-7, 1-4, 2-5)  
Gólszerzők
: Koltay 4, Simon 2, illetve Lihotzky D. 5, Gál 3, Aranyi 2, Gaszt 2, Kókai Sz. 2, Némethy 2, Oltean 2, Kőszegi, Pónya, Almási

A döntőben:

Budapesti Honvéd-FTC Telekom 12-11 (1-4, 5-2, 3-2, 3-3)
Gólszerzők:
Ekler B. 6, Hessels S. 2, Kevi, Sólyom, Sugár, Molnár G., illetve Molnár E. 4, Fekete G. 2, Nyíri 2, Gál S. 2, Varga Vince

A torna végeredménye:

1. Budapesti Honvéd
2. FTC Telekom
3. Pécsi Sportiskola-PVSK
4. Szolnoki Dózsa
 
A MÉRKŐZÉS TELJES ÖSSZEFOGLALÓJA!
Nyilatkozatok az alábbi linken érhetők el: 

Derekas Szilárd-interjú
Gál Dávid, Nyíri Balázs, Farkas Domonkos összegzése
Ekler Bendegúz-interjú


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok