Világliga-selejtező: ismét ötgólos siker - csoportelsőség!

2022. március 09. 20:02

Märcz Tamás együttese a győri összecsapás után idegeben, Kotorban is öt góllal győzte le Montenegrót. A 16-11-es sikerben főszerepet játszott a 7-2-es pazar második negyed, a meccs legjobbjának választott Lévai Márton, aki két ötméterest is védett, illetve az újoncként is magabiztosan játszó, duplázó Csacsovszky Erik.

Fotók: Dobos Sándor/MVLSZ

A szokásosnál több ideje volt az aktuális tétmérkőzés előtt a magyar férfiválogatottnak a gyakorlásra és az összecsiszolódásra. Ennek egyik oka az volt, hogy Montenegró arra kérte a magyar felet, egyezzen bele, hogy kedd helyett szerdán rendezzék a csoportelsőségről döntő mérkőzést, ebbe a magyar csapat beleegyezett.

Apropó, csoportelsőség: Märcz Tamás csapata 14-9-re nyerte meg januárban a győri selejtezőt a montenegróiak ellen, nem úgy terveztük, hogy még egyszer találkozunk egymással, hiszen a háromfős csoportokban csak egy-egy meccset játszott (volna) mindenki a másikkal. Románia ugyanakkor visszalépett a küzdelmektől, és valahogy el kellett dönteni, melyik csapat jut első, melyik másodikként az áprilisi, európai döntőbe.

Nos, végül egy „visszavágó" lett a megoldás, a helyszín Kotor, ahová már hétfőn megérkezett a csapat, be is számoltunk már különböző platformjainkon az eddigi történésekről.

Összesen négy edzéssel hangolt a csapat a mérkőzésre, amelyet telt ház előtt rendeztek (ingyenes volt a belépés a meccsre). A mieink kotori keretéből végül Angyal Dániel és Mezei Tamás maradtak ki, Jansik Szilárdot nevezte ki Märcz Tamás csapatkapitánynak, a válogatott pedig az OSC roppant jó formában lévő játékosa, Csacsovszky Erik személyében újoncot is avatott.

A kapuban Lévai Mártonnak szavazott bizalmat a kapitány és Mátéfalvy Csaba kapusedző. A montenegrói keretből több meghatározó játékos is hiányzott (Cuckovic, Spaic, Petkovic vagy Vidovic például), de ez nem tévesztette meg a magyar válogatottat.
 
Nem kezdődött jól, hiszen a közönsége támogatását élvező házigazda Popadic és Matkovic találatával 2-0-ra vezetett, ami lehetett volna 3-0 is, ha Lévai nem véd ki egy ötméterest. Az első öt percben kereste a fogást ellenfelén a magyar válogatott, amit aztán meg is talált: Vadovics Viktor fórból talált be, majd Petkovic góljára Erdélyi Balázs akcióból, Bedő Krisztián pedig emberelőnyből válaszolt.
 

A 3-3-as első menet után egy pazar etappal rukkolt ki csapatunk! Két perc alatt hozott össze egy 4-0-as szakaszt. Gojkovic mester joggal kért időt, de hiába. A mieink elkapták a ritmust, minden hangszeren játszva hét gólt lőttek a negyedben. Volt közte centerakció (Német Toni), ötméteres (Vigvári Vendel), lefordulás (Konarik Ákos, Manhercz Krisztián), fór (szintén Konarik), fifikás (Jansik Szilárd). És emeljük ki az újonc, Csacsovszky Erik bátor játékát, nagy gólját! Valamint a védekezést, Lévai jó kimozdulásait, a csapatjátékot. Így vezetett a félidőben 10-5-re a csapat.
 
Fordulás után kiegyenlített lett a csata, de egy pillanatig sem forgott veszélyben a mieink nagy különbsége. Érdekesség, hogy a harmadik negyed végére kialakult a felek győri meccsének végeredménye, azaz 14-9-re vezetett Märcz Tamás együttese. Csacsovszky elemében volt, Német és Bedő is jól centerezett, Nagy Ádám pontos volt (ötös, fór), és Manhercz is villant egyet. A védekezésben akadtak néha lyukak, de Lévaira nem lehetett panasz.
 
A záró szakaszban Bedő és Burián Gergely talált be, Lévai újabb büntetőt védett ki - nem véletlen, hogy a meccs legjobbjának választották (interjúnk itt nézhető meg). A magyar válogatott magabiztosan pólózva, a második negyedet igencsak megnyomva ezúttal is öt góllal, 16-11-re győzte le Montenegrót, így csoportelsőként jutott az európai döntőbe.
 
Csacsovszky Erik és Manhercz Krisztián nyilatkozata itt nézhető meg.
 

Férfi világliga, európai selejtező
A-csoport
 
MONTENEGRÓ-MAGYARORSZÁG 11-16 (3-3, 2-7, 4-4, 2-2)
Kotor, vezette: Texido (spanyol), Severo (olasz)
 
Montenegró: Lazovic - Mrsic 1, Macic, Popadic 2, Ukropina 1, Matkovic 1, Petkovic 1. Csere: Obradovic, Radovic 1, Djurdjic 1, Perkovic 1, Cetkovic 2, Djurovic (kapus). Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovic

Magyarország: Lévai - Burián 1, Manhercz 2, Vigvári V. 1, Erdélyi 1, Jansik Sz. 1, Bedő 2. Csere: Csacsovszky E. 2, Nagy Á. 2, Konarik 2, Vadovics 1, Német 1.  Szövetségi kapitány: Märcz Tamás





19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok