Komjádi Kupa: a Pécs, a Szolnok, az FTC és a Honvéd a négy között

2022. március 02. 21:41

Az UVSE-Pécs meccs hozta a legnagyobb izgalmakat szerdán, a Komjádi Kupa negyeddöntői során. Büntetők döntöttek a Komjádi-uszodában.

Fotó: Dobos Sándor

A nap nyitómeccse sem volt sima, a Miskolc nagyon is megszorongatta a Szolnokot, amely ezzel együtt jobban kezdte a meccset. A második negyed vége előtt 3 és fél perccel ugyanakkor először vezetett a Miskolc (7-6), innen lépett megint el a vendégcsapat.

A hazaiak 10-10-nél és 12-12-nél is egyenlítettek, ezután Pető Attila pillanatai következtek, kiállítást harcolt ki, labdát szerzett, gólt lőtt (a meccsen hármat), és 12-15-nél hárommal vezetett a Szolnok. Közeledett még az MVLC, de jött három Szeghalmi Zsombor-találat (összesen ötig jutott, Konarik Ákoshoz hasonlóan), és a vége háromgólos szolnoki siker.

Két, a végső győzelemre is esélyes csapat vívott izgalmas meccset kora délután a Komjádiban. A címvédő UVSE az erős kerettel rendelkező Pécset fogadta. Jól működő védekezés, jó blokkok, jó kapusteljesítmények jellemezték a meccs első felét, kevés gólt láthattunk, de eleinte egy góllal rendre előrébb járt a Pécs. Az UVSE 4-3-nál vezetett először - a harmadik negyedben - és jobban használta ki az előnyöket is összességében a hazai csapat. Amely 6-4-re is elhúzott, Csorba Tamás és Aranyi Attila egyenlített még a szünet előtt.

Öt percig nem született aztán gól (5 méteres is kimaradt, hazai oldalon Korom Dániel remekelt a kapuban), de aztán Lihotzky Donát góljával megszerezte a vezetést a PVSK. 19 másodperccel a vége előtt Seeler Botond betalált egy fórból, de volt válasza a Pécsnek, Gál Dávid lőtte rá az utolsó másodpercben az emberelőnyt, a labda a blokkról pattant a kapuba - jöhettek a büntetők.

Az első kettő mindkét oldalon kimaradt - Gelencsér Máté is remekelt a kapuban -, aztán Gál Dávid törte meg a gólcsendet, majd a párharc végén egy hazai kapufa után Csorba Tamás lőtte tovább a Pécset a négy közé.  

A BVSC nagyon tartalékosan állt fel az FTC ellen, így szinte biztos volt a vendégsiker már a kezdés előtt is, a kérdés csak a gólkülönbség volt. Végül 23 gólt szerezve ment tovább a tavalyi döntős.

A Honvéd végül simán győzni tudott Egerben, így szintén ott van az elődöntőben. Ekler Bendegúz 5 gólt vállalt a 16-ból a Bitskey-uszodában.

Komjádi Kupa, a négy közé jutásért:

UVSE Hunguest Hotels-Pécsi Sportiskola-PVSK 9-11 (1-1, 2-2, 3-3, 2-2 - 5 méteresekkel: 1-3)
Gólszerzők:
Seeler 2, Lehoczky 2, Csapó Á. 2, Ekler Zs., Belényesi, Ionesco, illetve Gál 4, Csorba 2, Lihotzky 2, Oltean 2, Aranyi A.

PannErgy-Miskolci VLC-Szolnoki Dózsa 15-18 (3-5, 4-4, 5-4, 3-5)
Gólszerzők:
Vismeg Zs. 7, Krasznai 3, Várkonyi 2, Nagy N. 2, Böröczky M., illetve Konarik 5, Szeghalmi 5, Schmölcz 3, Pető A. 3, Koltay, Cseh A.

BVSC-Zugló-FTC Telekom 10-23 (3-9, 2-3, 2-6, 3-5)
Gólszerzők
: Szücs 3, Mészáros B. 2, Burulitisz, Ádám, Rajna, Báki, Balogh M., illetve Gábor L. 6, Vigvári Vendel 4, Nyíri 3, Klár 2, Spitz 2, Gál S. 2, Varga V. 2, Fekete G., Dubinák

Tigra-ZF Eger-Budapesti Honvéd 6-15 (3-4, 1-4, 1-4, 1-3)
Gólszerzők
: Rádli, Biros Samu, Magyar, Lugosi, Gólya, Farsang, illetve Ekler B. 5, Sugár 3, Molnár G. 3, Hessels B. 2, Fekete B., Hessels S.

A négy közé jutott:
Pécsi Sportiskola-PVSK, Szolnoki Dózsa, FTC Telekom, Budapesti Honvéd

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok