Játéklehetőséget és esélyt kapnak a kislányok a THG-bajnokságban

2022. március 02. 11:20

Nagy sikerrel működik a leány vízilabdázók Mihók Attila által megálmodott tehetséggondozó programja.

Fotó: Máj Tamás/utanpotlassport.hu

Legutóbb a BVSC-Zugló Szőnyi úti uszodáját népesítették be a vízilabda-szövetség tehetséggondozó programjában résztvevő kislányok, hogy kiváló hangulatban, nagy lelkesedéssel játsszák le mérkőzéseiket a bajnokságban - számolt be róla az utanpotlassport.hu.
 
Az ígéretek az ország számos pontjáról érkeztek a fővárosba. A parton hagyott köntösökön a Dunakeszi, a Kazincbarcika, a Kiskunhalas vagy éppen a Mórahalom felirat jelezte, hogy nem csak a sportági fellegvárakban zajlik nevelőmunka. Mellettük természetesen ott voltak a jól ismert csapatok fiataljai is. A gyerekek számára a 2020/21-es évadtól kezdve indult el a THG-bajnokság, melynek megálmodója, a Dunaújváros női gárdáját irányító Mihók Attila volt. 
 
„A fiúknál az ifjúsági, a serdülő- és a gyermekbajnokság alatt négy területre osztva működtek regionális bajnokságok, egészen a Baby II-nek nevezett korosztályig - mondja a női utánpótlás tehetséggondozó koordinátora. - A lányoknak nem volt ilyen sorozatuk, a fiúkkal együtt vízilabdáztak. Mivel az én kisebbik lányom is itt játszott, láttam, hogy a bajnokságban szinte csak fiúk szerepelnek. Rengeteg kislány csak ücsörgött a padon, mert a fiúk dinamikusabbak, képzettebbek voltak náluk, és az edzők inkább az ügyesebbeket küldték a vízbe. Innen jött az ötlet, hogy bajnokságot hozzunk létre a nagy klubok csapataival, és azokkal a régiós együttesekkel, amelyekben olyan kislányok kapnak lehetőséget, akiknek az egyesülete nem tud külön versenyezni, mert nincs annyi leányjátékosa. A kezdeményezés tavaly a 2008-2009-es születésű korosztállyal indult el, és idén a 2009-2010-essel folytatódik. A bajnokság annyira népszerű lett, hogy átlagban százötven gyereknek adunk játéklehetőséget a havonta lebonyolított eseményeken." 
 
A kislányok nemcsak játéklehetőséget kapnak a programnak köszönhetően, hanem új motivációra is lelnek. Akik eddig csendben, kedvetlenül várták a kispadon, hogy néhány másodpercre vízbe kerüljenek, most hatalmas lelkesedéssel osztják meg egymással a mérkőzéseken szerzett élményeiket. 
 
„Csak meg kell nézni őket - folytatja Mihók Attila. - A szülők is érzik a változást, akiknek a gyerekük eddig csak lejárogatott az edzésre, és céltalanul, perspektíva nélkül sodródott, mivel nem volt fölé építve női szakág. Ezek a lányok azóta szeretnek edzésre járni, és alig várják a következő találkozót a csapattársaikkal, akikkel a régiós válogatottban játszanak. Várják, hogy újra felhőtlen hangulatban vegyenek részt a következő, fesztiválszerű fordulón." 
 
Ehhez igazodva a bajnokság szabályrendszere is úgy lett kialakítva, hogy a növendékek minél több sikerélménnyel gazdagodjanak. A reménységek kispályán, kiskapura, kislabdával játszanak öt plusz egyben, de ha egy csapat még ennél is kevesebb fővel tudna részt venni a bajnokságban, lehetősége van kölcsönjátékos igénylésére egy másik együttesből. Az eredmények másodlagosak. 
 
„A legfontosabb szabály, hogy minél több játékos érezze ügyesnek magát, de azért a kapusoknak is maradjon esélyük - magyarázza a program megálmodója. - Nagyjából három-négy év múlva látszik majd meg, hogy a klubokban, amelyek most a játékosokat adják a sorozatba, mennyire népszerűsödik a vízilabda. A cél, hogy a kislányok perspektívát kapjanak, és ott is lássák értelmét az edzéseknek, ahol nincs ifjúsági vagy felnőttcsapat. A tavaly érintett 2008-as születésűek számára jelenleg válogatott-előkészítőt tartunk. Ez olyan felmérő rendszer, amely által megpróbáljuk objektív, százalékos és pontszámos formában kifejezni a pólós kislányok tulajdonságait, adottságait. Ezek alapján a következő évben, amikor már korosztályos világeseményre készülnek, összeállíthatjuk az A, a B és a C válogatottat. A kategóriák között természetesen lehet átjárás." 
 
A program résztvevőivel hosszú távra terveznek. Az utánpótlásbázis bővítése, valamint az ígéretek megfelelő gondozása is nagyrészt a mindenkori magyar felnőttválogatott eredményességét kívánja szolgálni.  
 
„A mostani kislányok között biztosan ott látjuk a hat-nyolc év múlva összeálló magyar válogatott hetven-nyolcvan százalékát - így Mihók Attila. - Szinte az ország teljes játékosállományát lefedjük, és minden bokor alatt megtalálunk minden gyereket. Ők bekerülnek az adatbázisunkba, és folyamatosan statisztikákat vezetünk róluk. Vagyis senkit nem tévesztünk szem elől." 
 
Az utanpotlassport.hu a Magyar Vízilabda Szövetség médiapartnere. 



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok