Júniusban ismét FINA Világbajnokságot rendez Magyarország!

2022. február 07. 12:55

„Ez a nemzet világbajnoksága lesz" - emelte ki Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, utalva arra, hogy a vízilabda-mérkőzéseket a fővárosi Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden rendezik.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

Öt évvel a ma is etalonnak tartott, 2017-es FINA vb után ismét segítő kezet nyújt Magyarország a világ úszósportjának, avagy mégsem maradnak világbajnokság nélkül a vizes sportágak 2022-ben: június 18. és július 3. között Budapest, valamint Debrecen, Sopron és Szeged lesz a házigazdája a FINA vb-nek - erről állapodott meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) a Magyar Úszó Szövetséggel, illetve a magyar kormánnyal. A FINA Bureau hétfő reggel rendkívüli, 7.30-kor kezdődött ülésén egyhangú szavazással hagyta jóvá a 2022-es vb megrendezését.
 
„Magyarország jelentős anyagi kedvezményekkel rendezheti meg idén a vizes világbajnokságot" - hangzott el a bejelentés Wladár Sándortól, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervező-bizottság vezetőjétől a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) bejelentette, június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vb-nek, miután az idei, fukuokai világbajnokságot a jövő évre halasztották.
 
A programban ezúttal öt sportág szerepel: kivételesen az úszóviadallal indul az esemény, az első héten még műúszó-számokra és a vízilabdázók csoportmérkőzéseire kerül sor, míg a második héten következnek a műugró- és nyíltvízi úszó-versenyek, valamint a pólótorna egyenes kieséses szakasza.
 

A világbajnokság ezúttal csakis a meglévő létesítményekben zajlik majd: az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a műúszás a margitszigeti Széchy-uszodában, a vízilabda a Hajós ötvenese mellett ellátogat Debrecenbe, valamint a Modern Városok Program keretében épített vadonatúj soproni és szegedi komplexumba, a nyíltvízi úszók pedig a tervek szerint a tavalyi Eb-n kiválóan debütált Lupa-tavi helyszínen küzdenek majd.
 
„Miután egy hete eldőlt, hogy Fukuoka idén sem tudja megrendezni a világbajnokságot, a vizes világ sportolói kétségbe estek, hiszen azt gondolhatták, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztek, kárba vész. Az úszó- és a vízilabda-szövetség érzékelte a nyomást, és azt gondoltuk, Magyarország egy zseniális helyszín, a magyarok pedig már sokszor bizonyították, hogy kiváló házigazdák, remek szervezők" - nyilatkozta Wladár Sándor, hozzátéve, hogy a FINA-val folytatott tárgyalás során jelentős anyagi kedvezményezeket tudtak kiharcolni, hiszen közös érdekek találkoztak.
 
Hozzátette, ez a rendezés nem érinti a 2027-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, amelynek ugyancsak Magyarország ad otthont!
 
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, ez a nemzet világbajnoksága lesz, ugyanis a sportág mérkőzéseit nemcsak Budapesten, hanem Sopronban, Debrecenben és Szegeden bonyolítják le.

„Egy hazai rendezésű világbajnokság minden sportoló álma, hiszen szent dolog otthon játszani, a fantasztikus szurkolóink előtt" - emelte ki a kétszeres olimpiai bajnok. (A vele készült beszélgetés itt tekinthető meg.)
 
Molnár Tamás, a FINA vízilabda-bizottságának tagja, az MVLSZ alelnöke hangsúlyozta, ennek a vb-nek a lehetősége egy óriási győzelem, amely a kormány és a magyar sport elmúlt tizenkét évének munkáját dicséri. (Interjúnk itt nézhető meg.)
 

Mihók Attila, a világbajnokságot a MÚSZ-szal és az MVLSZ-szel közösen szervező Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatója elmondta, a nyitó- és záróünnepséget is szerény körülmények között tartják majd, ugyanakkor teljes sportolói létszámmal rendezik az eseményt, amely 100 ezer vendégéjszakát jelent a magyar turizmus számára. Hozzátette, a költségek terén nagyon visszafogott büdzsével terveznek, a bevételi oldalon azonban szeretnék maximalizálni a számokat.
 
A sportolókat a sajtótájékoztatón a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka képviselte, aki felidézte, karrierje legszebb emléke volt a Duna Arénában aratott sikere. „Nemcsak a magyaroknak, hanem a világ úszósportjának is nagy lehetőség ez. Magyarország már másodszor dob mentőövet a sportolóknak" - mondta a kilencszeres nagymedencés világbajnok, utalva ezzel arra, hogy a 2017-es világbajnokságot Mexikó visszalépését követően vállalta el Magyarország.

 A sajtótájékoztatóba online kapcsolódott be Penelope Heyns kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai úszó, a FINA sportolói bizottságának vezetője, Büro-tag, aki elmondta, a szervezet véleménye az volt, ha olyan helyszín kell, amely ilyen rövid időn belül le tudja bonyolítani a világbajnokságot, akkor az Magyarország. Hozzátette, amikor Fukuoka tavaly első ízben elhalasztotta a világbajnokságot, több sportoló is inkább a visszavonulást választotta a felkészülés eltolásával ellentétben, ezért is van nagy szükség a vb megtartására.
 
„A vízi sportok közösségeként folyamatosan megoldásokat kell találnunk a járvány által elénk állított kihívásokra. A mostani bejelentés is fontos lépés ebben a folyamatban, a munkánknak a bizonyítéka - idézi Husszein el-Musszalam elnököt a FINA közleménye. - A nemzetközi szövetség tisztában van vele, hogy a járvány időtől és helytől függően eltérően alakul a világban. Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy olyan vendéglátóink vannak, akik osztoznak a vízi sportok iránti szenvedélyünkben, rugalmansak és készségesnek mutatkoznak a FINA legrangosabb eseményének megrendezése kapcsán. Mélységesen hálásak vagyunk, és tudjuk, hogy a vízi sportokat kedvelők is ugyanígy éreznek."

 
Märcz Tamás, a férfiválogatott szövetségi kapitánya - aki a 2017-es, hazai rendezésű világbajnokságon ezüstéremig vezette a magyar csapatot - így kommentálta a hírt: „Nagyon örülök a fejleményeknek, a sok rossz hír után ez igazi bombahír számunkra. Érkeztek a háttérből olyan információk, hogy esetleg előfordulhat ez a forgatókönyv, örömteli, hogy még júniusra be tudott kerülni a programba a világbajnokság. Ütemezni kell majd a hazai és nemzetközi programot, de a lényeg, hogy lesz verseny, nem lesz bizonytalanság még egy évig. A 2017-es világbajnokság nagyon szép emlék, az a feladatunk, hogy hasonló élményeket tudjunk szerezni magunknak és a sportszeretőknek egyaránt. Az látszik, hogy nem egy 6-8 hetes, hanem egy sokkal rövidebb felkészüléssel vágunk neki a vb-nek. Ez nem feltétlenül baj, hiszen a játékosok a bajnoki és klubhajrában, a májusi időszakban vannak a csúcsformában, ezt kell majd egy kicsit kitolni. Nagyon pozitív, hogy több uszodában rendezik az eseményeket. Számunkra kedvező, hogy a Hajós-uszodában, az egyik legkedvesebb létesítményben játsszuk a mérkőzéseket, de a vidéki helyszíneknek is nagy lehetőség a világbajnokság, hiszen így nemzetközi szintű vízilabdát követhetnek testközelből, nagyon jó létesítményekben. Ezzel a vízilabda további népszerűsítését is szolgálja ez a vb."
 
Bíró Attila, női válogatottunk szövetségi kapitánya is örömmel fogadta a hírt:
„Annak örülök elsősorban, hogy a mostani döntés értelmében a 2023-as és 2024-es versenynaptár normális keretek között alakulhat ki, egy további halasztás szinte megoldhatatlan feladat elé állított volna mindenkit. Így viszont a kvalifikációs versenyeket a szokott mederben rendezhetik meg, nem lesz torlódás. Másodsorban természetesen nagyon örülök annak, hogy itthon játszunk: bármennyire is szeretem Japánt és az egyik kedvenc országom lett, és bármennyire is sajnálom, hogy nem tudunk Fukuokába menni, örömteli, hogy itthon mutathatjuk meg, hogy bármire képesek lehetünk.
Harmadjára lesz most így újratervezés, de mindig megoldottuk az elénk gördülő kihívásokat, amik főleg a Covid-helyzetből adódtak az elmúlt időszakban. Alkalmazkodunk a körülményekhez, a változásokhoz. Úgy gondolom, a nemzetközi és a hazai versenynaptár sem fog olyan nagyon sokat változni női vonalon, meglátjuk, mit hoznak majd az egyeztetések a következő napokban.”

 




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok