Világliga-pont Patraszból; Bíró Attila: "Elégedett vagyok, sok a biztató jel!"

2022. január 25. 20:45

Női válogatottunk Patraszban négy újoncot avatva, fiatal csapattal 11-11-es döntetlent játszott, ötméteresekkel maradt csak alul, azaz ponttal térhet haza. Február 22-én Hollandiát fogadja

Az első - legtöbbször ez a szó hangzott el a patraszi összecsapás alkalmával.
 
A sikeres tokiói olimpia óta első ízben ugrott medencébe a női válogatott, világliga-selejtezőre volt hivatalos.
 
Keszthelyi-Nagy Rita távollétében Garda Krisztina kapta a nemes feladatot, ő vezethette „pódiumra" csapatkapitányként a társaságot, amelyben nem kaphatott szerepet a meccs előtt megsérült Szilágyi Dorottya.
 
Érdekesség: az egyik játékvezető görög volt, mert nem érkezett meg az olasz bíró.
 
A kezdőben Pőcze Panna volt az újonc, Bíró Attila hamar mély vízbe dobta őt, de ott volt a medencében hamar Dömsödi Dalma és Szegedi Panni is, azaz rögvest három újoncot avattunk.
 
Remekül kezdődött a parti: Garda talált be, majd Parkes Rebecca harcolt ki büntetőt, amit Faragó Kamilla értékesített. A hazaiak egyenlítettek aztán kétszer is, ám előbb Parkes, majd pimaszul nagy góllal Szegedi szerzett előnyt. A második negyed sokkal inkább a jó védekezésről szól, Magyari Alda is védett nagyokat - de Pőcze, illetve Kuna Szonja is betalált, Dömsödi jól centerezett, így a nagyszünetben 6-4-re vezetett a csapat.
 
Fordulás után Görögország élt a lehetőségeivel, főként a jól ismert Xenaki E. Pelvritou kettős villogott, nálunk Garda és Farkas Tamara szerzett gólt. Döntetlennel, 8-8-cal indult a záró etap, amelyben a hazaiak először szereztek vezetést, de Leimeter Dóra, később Faragó egyenlített. A végén akciógóllal a rivális tűnt befutónak, de jött Szegedi, aki a dudaszó előtt rutinos játékosokat meghazudtoló magabiztossággal egyenlített ki.
 
Az ötméteres párbajban (amelyben Kiss Alexandra kapus révén ismét újoncot avattunk) ugyan Görögország volt a jobb, de a nagyot küzdő, pontot szerző fiatal magyar válogatottat egyértelmen dicséret illeti.
 
Az elismerés hangján szólt a meccs után Bíró Attila szövetségi kapitány is: „Nyilván jó lett volna a rendes játékidőben nyerni, amire megvolt a lehetőségünk, ugyanakkor egyértelműen csak az elégedettség hangján szólhatok a csapat teljesítményéről. Másfél edzéssel a hátunk mögött közel kihoztuk a maximumot az összeszokottabb görögök otthonában, ötven százalékkal lőttük a fórokat, nagyon sok jó dolgot láttam. A leginkább örömteli, hogy az újoncok nem ijedtek meg, sőt kifejezetten bátran, jól játszottak, miként azok is, akik hosszú idő után voltak újra a csapatban. Le a kalappal a csapat előtt, biztató mindez a jövőre nézve."
 
Február 22-én, Budapesten Hollandiát fogadja a csapat.
 

Női világliga, európai selejtező
A-csoport: Görögország, Magyarország, Hollandia
B-csoport: Oroszország, Olaszország, Spanyolország
 
1. játéknap 
A-csoport
Görögország-Magyarország 11-11 (3-4, 1-2, 4-2, 3-3) - ötméteresekkel 4-3
Gólszerzők: E. Pelvritou 4, Xenaki 3, Patra, Tricha, Myriokefalitaki, V. Plevritou, ill. Garda 2, Faragó 2, Szegedi 2, Parkes, Pőcze, Kuna, Farkas T., Leimeter
 
B-csoport: Oroszország-Olaszország 11-5
 
A görögök elleni keret
Kapusok: Kiss Alexandra (Eger), Magyari Alda (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Kuna Szonja (FTC), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Pőcze Panna (FTC), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)
A csapattal tartott: Maczkó Lilla (Dunaújváros)
 



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok