A jövőben díjazzák a hónap és az év utánpótlásedzőjét

2022. január 25. 14:44

A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria "A hónap utánpótlásedzője" néven 200 ezer forint elismeréssel járó díjat alapított az adott időszakban legeredményesebb munkát végző, fiatal sportolókkal foglalkozó szakemberek elismerésére, továbbá egymillió forinttal jutalmazzák majd Az év utánpótlásedzőjét.

„Minden új projekt kezdetén bizonytalanság van az emberben, hogy milyen lesz a fogadtatás. Most viszont nem volt bizonytalanság, mert a három fél jó ügy mellé állt, nemes kezdeményezés indult útjára" - mondta az MTI híre alapján a keddi sajtóeseményen Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője. Hozzátette, bár sokat javult a helyzet, még mindig kevesebb figyelem jut az utánpótlással dolgozó nevelőedzőknek, pedig az ő munkájuk megkerülhetetlen.

Bruckner Gábor kiemelte, hogy a 200 ezer forintos jutalommal járó díjjal nem pusztán az eredményes edzőket kívánják elismerni, az eredményesség mellett fontos a szakmai múlt, a feddhetetlen erkölcs, vagyis példaképeket is keresnek. A havi győztesek közül minden esztendő végén kiválasztják az Év utánpótlásedzőjét is, ez az elismerés egymillió forintos pénzjutalommal jár.

Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága (MET) elnöke megköszönte az ötletet, amely mellé gondolkodás nélkül odaállt a MET. Kiemelte, hogy a MET Kemény Dénes vezette Mesteredzői kollégiumára felelősségteljes munka vár a kiválasztáskor.

„A gyerek első találkozása a nevelőedzővel meghatározó, ekkor dől el, lesz-e belőle bajnok, egyáltalán megmarad-e a sportban" - hangsúlyozta Molnár Zoltán.
Az elismerés anyagi részét biztosító Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Bujáki Zsolt felidézte első tréneréhez, a legendás kardedző Gerevich Györgyhöz fűződő személyes élményeit. Majd arról beszélt, cégük több sportággal is támogatói kapcsolatban áll, és az együttműködések során megtanulták, hogy az utánpótlásedző szerepe megkérdőjelezhetetlen a sportban.

Kemény Dénes, aki három olimpiai bajnoki címet szerzett a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként, édesapja, a kiváló utánpótlásedző, Kemény Ferenc - „Fecsó bácsi" - mondatát idézte: „Az utánpótlásedzők legfontosabb feladata, hogy a gyerek másnap is lejöjjön az edzésre, boldog legyen, élvezze, szeresse, amit csinál!"
 
„Fontos ez a díj, mert rámutat arra, hogy még mindig deficit van az utánpótlásedzők elismerésében. Elindult egy folyamat, de még több figyelemre van szükség, hiszen a nevelőedzők nélkül nem lennének sportsikerek" - hangsúlyozta Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója.
 
Az eseményen részt vette Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki honlapunknak remek kezdeményezésnek nevezte a portál által indított díjazást, amely ismét felhívja a figyelmet az utánpótlásban dolgozó szakemberek fontosságára a figyelmet.

Minden hónapban három személyt jelöl az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, közülük egy háromfős kollégium (melyben minden testület egy-egy taggal vesz részt) választja ki a győztest. A díjátadók a következő hónap 20-a körül várhatók. Az Év utánpótlásedzője díjat viszont nem az év végén, hanem a MET kérésére szeptember 25-én, a Magyar Edzők Napján adják át.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok