BENU Női Magyar Kupa, Sopron: hevesi bravúr - az Eger a kupagyőztes!

2021. december 19. 21:04

A Lővér Uszodában dr. Sike József irányításával, Czigány Dóra, Hertzka Orsolya góljaival, és Kiss Alexandra kapus remek teljesítményével 7-6-ra legyőzte az Eger a Dunaújvárost, így 2013 után másodszor ünnepelhetett kupagyőzelmet!

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

Tekintettel arra, hogy tulajdonképpen szinte minden szakember előrehozott finálénak minősítette a szombati UVSE-Dunaújváros elődöntőt, a döntőt sokan előre lefutott párharcnak gondolták.
 
No, de a sport attól is szép, hogy minden megtörténhet, az esélytelenebb csapata okozhat meglepetést. Ahogy a dr. Sike József irányította Eger tette vasárnap este a Lővér Uszodában!
 

A kilencedik, zsinórban harmadik kupagyőzelmére készülő Dunaújváros sokáig úgy tűnt, azt gondolja, történhet bármi, valahogy majd csak behúzza a partit - így nem tűnt túlzottan feszültnek az egri vezetés során. Az első negyedben hevesi oldalon Hertzka Orsolya és Czigány Dóra talált be, miközben hátul a védelem, Kiss Alexandrával a kapuban hibátlanul tette a dolgát. Nem volt ez másként a második etapban sem, az újvárosiak nem játszottak jól, miközben az egriek érezhetően mindent egy lapra feltéve kezdték elhinni, meglehet a bravúr. A negyed végén ismét 7 a 6 ellen támadott az Eger, mint tette ezt a Szentes elleni elődöntőben - és ismét gólt szerzett. Ezúttal nem a kapus, hanem Czigány Dóra talált be - 0-3-at mutatott a félidőben az eredményjelző.
 

Fordulás után jött a fordulat is: a 18. percben törte meg Horváth Brigitta az újvárosi gólcsendet - öt perc alatt fordított is Mihók Attila csapata. Betalált kétszer Szilágyi Dorottya, egyszer Garda Krisztina és Gurisatti Gréta, azaz a tokiói olimpiai bronzérmes trió, s miután odaát csupán Czigány volt eredményes, 5-4-re vezetett a Dunaújváros a záró negyed előtt.
 
Aki azonban azt gondolta, hogy ez megtöri az egrieket, tévedett: az Európa-bajnok Czigány Dóra megúszás után egyenlített, Hertzka Orsolya 47 másodperc alatt lőtt egy duplát! 2:21-gyel a vége előtt Szilágyi Dorottya szépített, de a hátralévő időben az Eger szívét-lelkét beleadva, Kiss Alexandra remeklésével is kihúzta a hátralévő időt, és megnyerte az összecsapást!
 

Hatalmas volt az egri öröm, a sikeredzőt, dr. Sike Józsefet (aki tavaly még a Dunaújváros másodedzőjeként ünnepelt kupagyőzelmet) és Biros Pétert is a vízbe dobták a hevesi játékosok, ahogy illik ilyenkor. Szécsi Zoltán egri ügyvezető igazgató is a helyszínen örült a csapattal, köszöntötte a lányokat. Az Eger 2013 után másodszor ünnepelhetett Magyar Kupagyőzelmet!
 

A csapatoknak az érmeket, a győztesnek a serleget Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és dr. Farkas Ciprián soproni polgármester adta át. 

Czigány Dóra nyilatkozata - ezen a felületen!
dr. Sike József és Mihók Attila nyilatkozata - ezen a felületen!
Vári Attila nyilatkozata - ezen a felületen! 

BENU Női Magyar Kupa Négyes Döntő, Sopron
Döntő

Dunaújvárosi FVE-Tigra-ZF-Eger 6-7 (0-2, 0-1, 5-1, 1-3)
Gólszerzők: Szilágyi D. 3, Gurisatti, Horváth B., Garda, ill. Czigány 4, Hertzka 3
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok