Märcz Tamás keretedzései december végén és január elején

2021. december 13. 14:21

A szövetségi kapitány december végén és január elején is edzést vezényel stábjával, két keretet is hirdetett - az elsőben több feltörekvő tehetség is bizonyíthatja rátermettségét.

Fotó: MVLSZ/Derencsényi István

A hétvégi, soproni BENU Férfi Magyar Kupa Négyes Döntőn is láthattuk, a jól ismert válogatottak mellett milyen sok fiatal pallérozódik a klubokban. Nem csoda, hogy Märcz Tamás szövetségi kapitány is testközelből kíváncsi jónéhány játékosra - ebbéli igényeit nem egy, hanem két úgynevezett rapid-összetartáson igyekszik megvalósítani. Mindez azt jelenti, hogy december 28-30., illetve január 3-5. között egyaránt edzést vezényel a kihirdetett keretének.
 
A szakvezető a két összetartásra két különböző összetételű keretet hirdetett, indoklása ekképpen hangzik: „A december végi keretben lényegében csak fiatal játékosok szerepelnek. Leginkább olyan játékosok alkotják ezt a keretet, akik már nem tagjai az utánpótlás-válogatottaknak, de potenciális lehetőségei lehetnek a felnőtt válogatottnak a jövőben. Több olyan fiatal játékos is kapott meghívót, aki már korábban tagja volt a felnőttválogatott keretnek és hivatalos mérkőzéseken is szerepelt, de még nem, vagy csak kevés szerepet kapott a nagy tornákon. Tőlük azt várom, hogy kicsit átmenetet képezzenek a nagy és a fiatal keret között, hiszen ők a januári keretbe is meghívót kaptak. A felnőttek januári kerete egyáltalán nem zárt. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valakit szükségesnek vagy érdemesnek találok, az még csatlakozik majd a januári edzésnapokra is. Terveim szerint egy-két játékossal még mindenképpen szeretném bővíteni a most kijelölt keretet, erről majd a decemberi edzések után döntök. A januári keretben található válogatott keretben már többször bizonyított játékosok szerepelnek, akik minden bizonnyal a közeljövőben a csapatunk gerincét adhatják."
 
 
Válogatott keretedzés, férfiak - Budapest
 2021. december 28-30.
 
Kapusok:

  • Gyapjas Brendon (Szeged)
  • Kardos István Gergely (BVSC)
  • Szakonyi Dániel (FTC)
 
Mezőnyjátékosok:
  • Aranyi Máté (OSC)
  • Ágh György (BVSC)
  • Baksa Benedek (Eger)
  • Batizi Benedek (BVSC)
  • Burián Gergely (OSC)
  • Csacsovszky Erik (OSC)
  • Dala Döme (OSC)
  • Fekete Gergő (FTC)
  • Kevi Bendegúz (Honvéd)
  • Konarik Ákos (Szolnok)
  • Magyar Márton (Eger)
  • Molnár Erik (FTC)
  • Nagy Ádám (Szolnok)
  • Szeghalmi Zsombor (Szolnok)
  • Teleki András (Szolnok)
  • Vadovics Viktor (Vasas)
  • Vigvári Vendel (FTC)
  • Vigvári Vince (OSC)
 
2022. január 3-5.
 
Kapusok:
  • Kardos István Gergely (BVSC)
  • Lévai Márton (OSC)
  • Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok:
  • Angyal Dániel (Szolnok)
  • Bedő Krisztián (Vasas)
  • Burián Gergely (OSC)
  • Erdélyi Balázs (Vasas)
  • Hárai Balázs (OSC)
  • Jansik Szilárd (FTC)
  • Konarik Ákos (Szolnok)
  • Manhercz Krisztián (OSC)
  • Mezei Tamás (Vasas)
  • Nagy Ádám (Szolnok)
  • Német Toni (FTC)
  • Pohl Zoltán (FTC)
  • Varga Dénes (FTC)
  • Vámos Márton (FTC)
  • Vigvári Vendel (FTC)
  • Zalánki Gergő (Pro Recco)
 
A tokiói olimpián bronzérmes válogatott tagjai közül a visszavonult Nagy Viktor, a válogatottságtól elköszönő Hosnyánszky Norbert, illetve Pásztor Mátyás neve hiányzik. Märcz Tamás ezzel kapcsolatban elmondta: „Pásztor Mátyással elsősorban az olimpiáig terveztem és hozta azokat az elvárásokat, amik miatt a csapatba került. Kiváló játékos, ezt bizonyítja az idei idényben is, viszont az ő posztján szeretnék néhány fiatal játékost kipróbálni az elkövetkező időszakban. A keretben amúgy vannak néhányan, akik sérüléssel, vagy kisebb betegséggel küszködnek, de amennyiben egészséges állapotban lesznek, mindenképpen szeretném, hogy a felkészülés ezen kezdetekor közöttünk legyenek.”
 
Decemberben a Komjádi uszoda lesz a székhely, januárban viszont a Duna Arénában készülnek legjobbjaink. Az edzésprogrammal kapcsolatban a szövetségi kapitány így fogalmazott: „A játékosok az ünnepek után várhatóan kevesebb edzéssel érkeznek hozzánk, így először a fizikai állapot visszanyerésén lesz a hangsúly, de mindenképpen lesznek taktikai gyakorlások is, hiszen néhány héttel később már hivatalos mérkőzést játszunk Montenegróval a világligában, amire leginkább itt lesz lehetőségünk együtt gyakorolni. Ugyanezen januári időszakban készülni fog a Horváth János által irányított Universiade-válogatott és a Nyéki Balázs irányította U18-as válogatott is, amelyek között szoros az együttműködés, így akár a csapatok egymás ellen is játszhatnak edzőmérkőzéseket ebben az időszakban."
 
 
 



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok