BENU Magyar Kupa, Sopron: címvédés, a 21. FTC-diadal

2021. december 11. 15:12

A Lővér Uszodában Varga Zsolt együttese a fináléban nagy meccsen 12-9-re legyőzte a Szolnokot, így megvédte címét.

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

A soproni Lővér Uszodában gyászszünettel kezdődött a BENU Férfi Magyar Kupa Négyes döntője: a megjelentek a 63. életévben elhunyt világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes, Eb-bronzérmes egykori kapusra, utánpótlásedzőre, Bors Lászlóra emlékeztek.
 
Az FTC és a Szolnok is az elődöntő négygólos megnyerésével jutott a fináléba, amelyre a szakemberek nemigen mertek jósolni. Nem, hiszen egy ilyen sorozatban valóban nehéz lett volna megtippelni, mi várható. A két vezetőedző nyilatkozatai is ezt támasztották elő.
 
Varga Zsolt, FTC: „Bevallom, volt egy olyan érzésem pénteken, hogy az OSC-Szolnok nem egy lefutott párharc, mert bár a Szolnok nem kezdte jól az évet, de tudom, hogy jó csapat. Ezt be is bizonyította. Csupán edzőmeccseket vívtunk ellenük a szezonban, ennek ellenére azt hiszem, jól ismeri egymást a két együttes, ami garantálja a jó, izgalmas meccset. Az ilyen sorozatterhelés során kulcsfontosságú, hogy melyik csapat hibázik kevesebbet."
 
Zsivko Gocic, Szolnok: „Nem volt sok időnk regenerálódni, de ez nem panasz, hiszen ilyen ez a sorozat. Nem tudom, mi várható, egyet azonban tudok, egyben biztos vagyok: a csapatom nagyon küzd majd! Hogy mindez a roppant erős Fradi ellen mire lesz elég, majd meglátjuk. A védekezésről hangsúlyosan beszéltem a csapatnak, készültünk az ellenfél várható játékára."
 

A két alakulat a tavalyi döntőben parádés meccsen végzett 13-13-ra, hogy aztán ötméteresek döntsenek közöttük. Akkor a Fradi örülhetett, amely Vigvári Vendel és Danil Merkulov révén szerzett kétszer is vezetést. Igen ám, de Nagy Ádám és Kovács Gergő révén kétszer is egyenlített a Szolnok, sőt Angyal Dániel találatával 3-2-ra vezetett.
 
Innen a zöld-fehérek összehoztak egy 4-0-s etapot, és benne volt a pakliban, hogy megtörik ellenfület. Vámos Márton még az első negyed végén egyenlített, majd Jansik Szilárd percei következtek: előbb ügyesen kibrusztolt egy büntetőt (ezt Vámos bevarrta), majd maga fejezett be egy gyönyörű akciót. Varga Dénes középről, fórból leadott lövése következett, 6-3-ra vezetett az FTC!
 
A Szolnok azonban nem kis mentális erőről mutatott: sikerült egyenlíteni! Fordulás előtt Ivan Zovic balosa villant kétszer, majd szünet után Szeghalmi Zsombor jegyzett gólt. Bányai Márk is elkapta a fonalat, meccsben maradt Gocic együttese. Vámos akciógóljával vette vissza a vezetést a címvédő, majd miután Varga nagy helyzete kimaradt, átellenben Schmölcz Normann talált be. Igazi kupacsata zajlott a soproni Lővér Uszoda medencéjében, amelyen 7-7-nél, többek között a két kapus, Vogel Soma és Bányai Márk nagy védéseinek is köszönhetően megmerevedett az eredményjelző. Tegyük hozzá, a két csapaton érthetően a fáradtság is jelentkezett, egyértelműnek tűnt, az utolsó negyedben az akaratnak, a szívnek is nagy szerepe lesz.
 

Így is lett - más kérdés, mindkét oldalon utolsó tartalékokat előszedve, markáns elszántsággal mentek a játékosok a párharcokba. Luca Damonte fórgóljára Schmölcz csodás ejtéssel válaszolt. És akkor jött a jó ideje varázslatos dolgokat művelő Fekete Gergő: a 21 esztendős tehetség, aki kétszer egymásután verte át Bányait. Teleki András gyors válasza hozta vissza a szolnoki reményeket, amit aztán Varga Dénes akciógólja hűtött le.  A végén még Vigvári is betalált, 12-9-re nyert az FTC, amely megvédte címét, zsinórban negyedszer győzött, összeségében a 21. kupagyőzelmét ünnepelhette.

Varga Zsolt és Zsivko Gocic nyilatkozata ezen a felületen!
 
A csapatoknak az érmeket, a győztesnek a serleget Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. vezérigazgatója és dr. Farkas Ciprián soproni polgármester adta át. 

Vári Attila nyilatkozata ezen a felületen!
Zlinszky János nyilatkozata ezen a felületen!
dr. Farkas Ciprián nyilatkozata ezen a felületen!


BENU Férfi Magyar Kupa, Négyes Döntő, Sopron
Döntő

FTC-Telekom Waterpolo–Szolnoki Dózsa 12-9 (3-3, 3-2, 1-2, 5-2)
Gólszerzők:
Vámos 3, Fekete 2, Vigvári Vendel 2, Varga D. 2, Merkulov, Jansik Sz., Damonte, ill. Schmölcz 2, Zovic 2, Angyal, Szeghalmi, Nagy Á., Kovács G., Teleki
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok