BENU Férfi Magyar Kupa: nagy meccsek várhatók Sopronban!

2021. december 09. 23:19

Erős négyes küzd a kupagyőzelemért pénteken és szombaton: az FTC, a Szolnok, az OSC és a Vasas meccseit az M4 Sporton is lehet követni.

Fotó: Vasas Attila/Vasas SC

A címvédő Ferencváros a tavalyi bronzérmes Vasassal, az előző idényben a vírushelyzet miatt kieső OSC a tavalyi ezüstérmes Szolnokkal játssza az elődöntőt a gyönyörű soproni uszodában pénteken este. A győztesek aztán másnap kora délután ugranak vízbe az aranyéremért!

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője igazán nagy menetelésben irányítja csapata hajóját, ha úgy tetszik, a zöldek egy rövid időre kötnek ki Sopronban: merthogy kedden már BL-meccset játszanak Barcelonában.

„Mindent megteszünk azért, hogy frissüljön a mentális háttér, a lélek töltődjön, mert ez lesz ennek az első mérkőzésnek a döntő kulcsa. Az, hogy mennyire tudunk koncentráltak maradni és mennyire tudunk kevesebbet hibázni, mint a Vasas. Az biztos, hogy az elmúlt meccseken mindkét csapat kijátszotta azt a taktikai repertoárt, amit tud, szinte lehetetlen eltitkolni egymás elől" - nyilatkozta a szakember.

Való igaz, az FTC és a Vasas nemrég bajnoki rangadót vívott, ahol 9-7-re vezetett a végjáték előtt a Ferencváros, a vége ezzel együtt döntetlen lett.

„A legfontosabb meccs jön a szezon első felében! Szerencsére mindenki egészséges, és igyekszünk kijavítani a hibáinkat az előző közös meccsünkhöz képest. A Ferencváros egy kicsit esélyesebb, de ha jól védekezünk, akkor abszolút egyenrangú ellenfelei lehetünk a Fradinak" - fogalmazott a klub weboldalának Szlobodan Nikics, a Vasas vezetőedzője.

A másik elődöntőben a legutóbb a bajnokságban szintén döntetlent játszó (a BVSC ellen) Szolnok a Honvéddal ikszelő, majd a BVSC-t már magabiztosan legyőző OSC-vel csap össze. A két csapat rangadói az elmúlt idényben is élvezetesek voltak (például a bajnoki és az Euro Kupa-döntőben), s bár a szolnokiak most nehezebb helyzetben vannak, érdemes lesz ezt a találkozót is követni az m4sport.hu oldalon.

„Nagyon kemény mérkőzésre számítunk, az OSC nagyon jó csapat" - mondta Zsivko Gocics, a Szolnok vezetőedzőja a klub közösségi oldalán megjelenő interjúban. - A BVSC elleni mérkőzés óta nagyon sok sérülés és betegség nehezítette a dolgunkat, maximum kilenc ember tudott egyszerre együtt készülni. Gyakorolni igazándiból nem tudtunk, de remélem, hogy péntekig javul a helyzet, normálisan fel tudunk állni és komoly meccset tudunk játszani. Aki tud, az biztosan játszani fog, és az is biztos, hogy 100 százaléknál többet fogunk a vízbe adni."

Burián Gergő, az OSC játékosa a weboldalunknak így nyilatkozott:

Fotó: OSC Újbuda

„Ha úgy nézzük, az őszi szezon legfontosabb meccse lesz a pénteki elődöntő. Ha megnyerjük, akkor egy meccs alapján van lehetőségünk lesz nyerni egy kupát. A legnehezebb a döntőbe jutni, ez nem is kérdés, anélkül viszont semmit sem lehet nyerni. A BVSC-meccsen próbáltunk úgy játszani és olyan formát nyújtani, ami kicsit előrevisz minket. Az elmúlt pár meccs ugyanis nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, lehetett kicsit érezni a fásultságot a csapaton a sok meccs miatt. De éppen ez lehet előny is számunkra, meccsben vagyunk, talán jobban, mint a riválisaink. Ez jól is elsülhet. Azt a védekezést, mentalitást, egymásért küzdést kell átvinni péntekre, amit legutóbb mutattunk. Ha megcsináljuk azt, amit Dani kér tőlünk, nem érhet minket meglepetés. Van bennünk egyébként is egy fricska a Szolnokkal szemben, hiszen a legutolsó mérkőzésünkön kikaptunk tőlük és tavaly egyébként sem feltétlenül mi jöttünk ki jól a meccsekből. Így pikáns lesz a párharc, várom."

BENU Férfi Magyar Kupa - Négyes Döntő, Sopron
2021. december 10., péntek
Elődöntők:

FTC-Telekom Waterpolo-A-Híd-VasasPlaket - 18:00
Genesys OSC-Újbuda-Szolnoki Dózsa - 20:00

2021. december 11., szombat

Döntő - 14:00



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok