E.ON OB I: bravúros kaposvári fordítás a Szeged ellen

2021. november 06. 19:23

Már három góllal is vezetett a Szeged a Kaposvár otthonában, mégis a somogyiak nyertek, másodszor a bajnokságban – ez a forduló meglepetése. Győzött a Vasas, a Szolnok, a BVSC és az OSC is.

Fotó: Kaposvári VK/Facebook

Egy matinémérkőzés nyitotta a 7. forduló szombati játéknapját, az UVSE a Vasast „fogadta" a Komjádiban. Persze, a Komi a Vasas otthona is, a két csapat aktuális bajnokija évek óta sajátos hangulatban zajlik ennek okán.

Az elmúlt években többször is megtréfálta a Vasast az UVSE, most erre nem nyílt lehetősége, de három negyeden keresztül jól tartotta magát a fiatal keret - a negyedik negyedben nyílt szét az olló, azt a szakaszt 7-0-ra hozta a Vasas - Szlobodan Nikics így a papírformának megfelelően 2/2-vel áll a piros-kékek élén.

Délután középmezőnybéli rangadót vívott a Szeged és a Kaposvár, a vendégek nagy lehetőséget szalasztottak el, merthogy egy újabb három ponttal megerősítették volna helyüket a „felsőházban". Csakhogy a félidei 5-2-es vezetésük után nyolc gólt kaptak a második félidőben, négyet-négyet a két negyedben, és csak három gól termett elöl. Ez azt jelenti, hogy a Kaposvár második győzelmét szerezte a bajnokságban.

A Szolnok az Euro Kupa-negyeddöntőjének visszavágójára készül, a Honvéd elleni meccs is ezt a célt szolgálta, függetlenül attól, hogy ez a bajnoki cseppet sem ígérkezett sétagaloppnak. A hazaiak tisztában voltak azzal, hogy nem lehet kihagyni a Honvéd ellen, erősen is kezdtek, kilenc gólt szereztek az első két negyedben. Szivós Márton, a vendégek vezetőedzője a meccs utáni interjújában azt emelte ki, éppen ezt szerették volna elkerülni, ennyi kapott góllal nehéz mit kezdeni. S bár kiegyenlítettebb volt a második két negyed, a vége hatgólos szolnoki győzelem.

A BVSC a vártnál jóval könnyebben nyert Egerben. Kemény Kristóf, a zuglóiak mestere el is árulta a mérkőzést követően, hogy a héten játszott két bajnoki közül a Pécs elleni hazaira gondolta előzetesen, hogy könnyebb lesz, fordítva történt. 11 góllal nyert a fővárosi csapat végül Egerben, Pásztor Mátyás 5, Mészáros Csaba 4 gólt szerzett - a BVSC készül a Barcelona elleni szerdai EK-negyeddöntőre.
 
A Szentes kötelező győzelem előtt állt saját maga szempontjából, és jó első félidei játékával meg is alapozta a sikert a Debrecen ellen.

A játéknap utolsó meccsét a Pécs játszotta az OSC-vel. A pécsiek elkapták otthon a Honvédot, majd sokáig a BVSC otthonában is remekeltek, és ezt a szériát folytatták szombaton is. Mert bár az első negyedet 4-1-re hozta az OSC, a folytatásban erősen tapadt ellenfelére a PVSK, egy gólra jött fel többször is, 7-6-os OSC-vezetés után viszont fordult a kocka. Egyre meggyőzőbb lett a vendégcsapat, amelyben ráadásul megoszlottak a gólok, sokan kivették részüket a sikerből: nyolcan is eredményesek voltak. A vége összességében stabil OSC-siker.

E.ON OB I, 7. forduló:

UVSE Hunguest Hotels-A-HÍD VasasPlaket 3-13 (1-1, 1-4, 1-1, 0-7)
Gólszerzők:
Hegedűs Cs., Belényesi, Barics, illetve Bátori 3, Erdélyi 2, Bedő 2, Vadovics V. 2, Randjelovic 2, Simon Roland, D. Brguljan
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Kaposvári VK-Szegedi VE 10-8 (1-3, 1-2, 4-2, 4-1)
Gólszerzők:
Langiewicz 3, Berta 2, Mijic 2, Vindisch, Petrovski, Horváth Á., illetve Bóbis B. 3, Lakatos 2, Horváth Zs., Kürti, Baj
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Szolnoki Dózsa-Budapesti Honvéd 16-10 (4-1, 5-3, 4-3, 3-3)
Gólszerzők:
Angyal 4, Kovács Gergő 3, Nagy Á. 2, Szeghalmi 2, Jansik D., Konarik, Schmölcz, Pető, Gbadamassi, illetve Simon H. 2, Ekler B. 2, Kevi 2, Decker Á., Manhercz Á., Sugár, B. Hessels
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Tigra-ZF Eger-BVSC-Zugló 8-19 (1-4, 2-4, 2-6, 3-5)
Gólszerzők:
Magyar 4, Kovács Gábor, Szalai, Dóczi, Murisic, illetve Pásztor 5, Mészáros Cs. 4, Gyárfás 3, Csapó 2, Nagy M. 2, Kovács P., Mészáros M., Tátrai D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Metalcom-Szentes–Debreceni VSE 12-7 (4-1, 4-2, 1-2, 3-2)
Gólszerzők:
Lajkó 3, Mátyók 2, Garancsy 2, Chilkó, Hegedűs B., Pellei F., Pellei K., Kókai, illetve Somlai 3, Macsi P. 2, Török, Fedac
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

PVSK Mecsek Füszért-OSC Újbuda 7-12 (1-4, 4-2, 2-4, 1-1)
Gólszerzők
: Kolozsi M. 3, Gál 2, Csacsovszky A. 2, illetve Manhercz K. 3, Aranyi 2, Sziládi 2, Bundschuch, Burián, Tóth M., Vigvári Vince, Dala D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok