E.ON OB I: itt-ott szorongatták az esélyeseket!

2021. november 03. 21:18

A férfibajnokság szerdai játéknapján nem született meglepetés, a Szeged és a Szolnok idegenben győzött.

Fotó: Szegedi VE

Nyíregyházán fogadta az UVSE a Szolnok csapatát, így sporttörténelmi mérkőzést rendeztek a városban. A nemrég átadott uszoda első OB I-es vízilabdameccse volt ez a szerdai. Az uszodaavatón elhangzott, a cél, hogy a helyiek lehetőség szerint láthassák a legjobb hazai pólósokat, akár bajnoki mérkőzéseken is, most az UVSE - az Aqua SE-vel ápolt jó kapcsolatának is köszönhetően - vitte Szabolcsba aktuális bajnokiját.

Amelyen végül egyértelműen a Szolnoki Dózsa dominált, már az elejétől fogva látszódott, csak a győzelem aránya lesz kérdéses. Nos, az UVSE részsikereket azért elkönyvelhetett a találkozón, például azt, hogy a negyedik negyedet 3-1-re megnyerte.

50 kilométerrel arrébb a Szeged vendégeskedett, a házigazda Debrecen ellen. Itt is már gyorsan nagy előnyre tett szert a vendégcsapat, amely a félidőben 5-1-re vezetett. A vége hatgólos, 9-3-as siker úgy, hogy a szegedi Gyapjas Brendon 20 lövésből 17-et megfogott, ez 85 százalékos mutató.

Az OSC kötelező feladat előtt állt, és meg is oldotta a Kaposvár ellen, érdekesség, hogy Manhercz Krisztiánt már az első negyedben cserével végleg kiállították. Burián Gergely úgy jutott 5 gólig, hogy mind az 5 lövése elsült addig, ezt követően még volt egy pontatlan lövése. A hazai kaput egyébként Dévai Kristóf védte.

A Honvéd 5 góllal győzte le a sokáig nagyon szívósan küzdő Egert. 5-4-nél még a vendégek vezettek, de a második félidő egyértelműen a hazaiaké volt, ismét Hosnyánszky Norbert volt a legeredményesebb a mezőnyben a maga 3 góljával.

A Vasast először irányította az új vezetőedző, Szlobodan Nikics, és volt is dolga, nem unatkozott. A Miskolc ugyanis - benne a Vasasban éveket lehúzó Sélley-Rauscher Domonkos gólerős játékával - sokáig nem engedte magát leszakítani. 7-6 után tudott csak kicsit fellélegezni a Vasas, amikor hárommal ellépett. A piros-kékek kapuját egyébként ezúttal Braniszlav Mitrovics helyett Mizsei Márton védte - ő éppen Miskolcról igazolt a "Komjádi-uszodába". A vége háromgólos hazai siker, győzelemmel debütált tehát Nikics a kispadon.

Nagyon kellett figyelnie a BVSC-nek is! A legutóbb a Honvédot legyőző Pécs ugyanis szintén fejébe vette, hogy meglepetést okoz, 6-3 után 8-7-re jött fel, a negyedik negyedben szakadt ki a zuglói csapat gólzsákja, azt a szakaszt 5-0-ra nyerve győzött hat góllal Kemény Kristóf Euro Kupa-meccsre készülő együttese.  

A Ferencváros a Szentest fogadta a Népligetben, biztosan hozta a meccset. Érdekesség, hogy a két gólt szerző Luca Damonte tegnap még Imperiában játszott az olasz válogatottban (gólt is szerzett), a horvátok elleni, 12-11-re elvesztett barátságos mérkőzésen.

E.ON OB I, 6. forduló:

UVSE Hunguest Hotels-Szolnoki Dózsa 6-14 (0-4, 2-4, 1-5, 3-1)
Gólszerzők
: Korbács 2, Belényesi, Ekler Zs., Hegedűs Cs., Bencz, illetve Angyal 4, Zovic 3, Nagy Á. 2, Pető 2, Szeghalmi, Kovács Gergő, Konarik
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Debreceni VSE-Master Good-Szegedi VE 3-9 (1-3, 0-2, 1-1, 1-3)
Gólszerzők
: Takács, Török, Korbán, illetve Tóth Gy. 3, Pörge 2, Horváth Zs., Baj, Kardos A., Hajdu
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

OSC Újbuda-Kaposvári VK 17-11 (5-3, 3-1, 5-4, 4-3)
Gólszerzők
: Burián 5, Csacsovszky E. 4, Salamon 3, Sziládi 2, Várnai, Vigvári Vince, Tóth M., illetve Berta 3, Horváth Á. 3, Kakstedter 2, Langiewicz, Mijic, Juhász-Szelei  
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Budapesti Honvéd-Tigra-ZF Eger 12-7 (3-1, 2-4, 4-1, 3-1)
Gólszerzők
: Hosnyánszky 3, Kevi 2, Ekler B. 2, Sólyom 2, Kiss B., Decker Á., S. Hessels, illetve Murisic 2, Kovács Gábor 2, Magyar, Gólya, Lőrincz B.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A-Híd VasasPlaket-PannErgy-Miskolci VLC 12-9 (3-2, 4-3, 3-1, 2-3)
Gólszerzők
: Bátori 3, Randjelovic 2, Mezei 2, Erdélyi 2, Bedő, Simon Roland, Vadovics V., illetve Sélley-Rauscher 3, Krasznai 3, Biros B. 2, Tőzsér
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

BVSC-Zugló-PVSK Mecsek Füszért 13-7 (3-2, 3-1, 2-4, 5-0)
Gólszerzők
: Nagy M. 3, Irmes Pál 2, Kovács P. 2, Csapó, Szabó II B., Gyárfás, Pásztor, Mészáros M., illetve Gaszt Roland 2, Némethy D. 2, Kolozsi M., Keresztúri, Oltean
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

FTC Telekom-Metalcom-Szentes 13-6 (4-1, 4-3, 2-1, 3-1)
Gólszerzők
: Vigvári Vendel 3, Ubovic 3, Molnár E. 2, Damonte 2, Gábor, Spitz, Nyíri, illetve Hegedűs B. 2, Mátyók, Pellei K., Lajkó
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok