Bajnokok Ligája: ikszelt az FTC a Brescia otthonában

2021. október 26. 21:17

Az FTC Telekom Waterpolo 8-8-as döntetlent játszott Olaszországban a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Fotó: Kovács Anikó/archív

Mind a Brescia, mind az FTC kerete jelentősen átalakult az előző szezonhoz képest, így abszolút háromesélyes volt a keddi mérkőzés.

Nagyon sokáig kellett várni az első gólra, jórészt lövések nélkül is fejeződtek be az akciók az elején, mígnem Vámos Márton megtörte a csendet emberelőnyben. Rögtön válaszolt rá Di Somma, majd Jansik Szilárd, mindhárom gól létszámfölényes szituációban született - arra lehetett számítani, hogy a folytatásban is az előny-hátrány játék lesz a meghatározó.

A második negyedben is ez volt, Varga Dénes ezzel együtt hivatalosan már akcióból pörgette, húzta be a labdát, megszerezve ezzel az újbóli vezetést (3-2) a negyed 4. percében - azért inkább előnygól volt ez még. Duplázott aztán az FTC 10-ese, így némi - kellemes - meglepetésre kétgólosra nőtt a ferencvárosi előny (4-2).

Hazai oldalon a szerb Djordje Lazic lőtt akciógólt, 4-3-as magyar előnyről jöhetett a második félidő.

Honfitársa, Nemanja Ubovic a fordulás után 20 másodperccel csavart gólt centerből (5-3), majd Lazic válaszolt rá emberfórban, megtalálta a labda a fánál. Vámos Mártont is megtalálta a labda, csak nem a fánál, hanem úgy 8-9 méteren, irgalmatlan nagy gólt vágott a negyed derekán.

6-6-nál egyenlített aztán a Brescia, mondani sem kell, két előnyös találattal (Luongo volt az elkövető), kezdődhetett minden elölről.

Daniil Merkulov jelezte, hogy nem engedné ki a Fradi a kezéből a meccset, izgalmas zárónegyed várt ránk.
 
A negyed 3. percében büntetőhöz jutott a Brescia, de kimaradt az ötös (a kapu mellé szállt a labda), egy gyorsan ellőtt Vapenski-labda viszont beakadt, 7-7. Petar Tesanovic kapus védett aztán nagyokat átellenben, hogy aztán Merkulov lőjön nagy gólt, ismét a Fradi vezetett. Fontos emberelőnynél kért 8-7-nél időt Varga Zsolt (2:47-tel a vége előtt), de meglepően gyorsan ellőtte a labdát a Ferencváros, a Brescia pedig megúszott, Dolce fejezte be az akciót.
 
Jöhetett a végjáték, nagyon kapkodósra sikeredett mindkét oldalon, mígnem 20 másodperccel a vége előtt emberelőnyhöz jutott a magyar csapat. Kimaradt, a vége egy-egy pont.

Ami a többi mérkőzést illeti: a CNA Barceloneta biztosan győzte le az erős Jadran Splitet, a meccs egyik játékvezetője Kovács Cs. Tamás volt. Az Olympiakos simán verte a Dinamo Tbilisit, míg az új szupercsapat, a Novi Belgrád a harmadik negyed 4-0-s részeredményének köszönhetően 6 góllal győzte le szerb riválisát.

A B csoport első fordulóját, benne az OSC-Steaua meccsel, szerdán játsszák.

Bajnokok Ligája, 1. játéknap:

AN Brescia (olasz)-FTC Telekom Waterpolo 8-8 (1-2, 2-2, 3-3, 2-1)
Gólszerzők
: Lazic 3, Luongo 2, Di Somma, Vapenski, Dolce, illetve Varga Dénes 2, Vámos 2, Merkulov 2, Ubovic, Jansik Sz.

A további mérkőzésen:

Zodiac CNA Barceloneta (spanyol)-Jadran Split (horvát) 11-6 (3-2, 4-0, 2-3, 2-1)
Olympiakos Pireus (görög)-Dinamo Tbilisi (georgiai) 20-9 (5-2, 4-2, 4-3, 7-2)
Novi Belgrád (szerb)-Radnicski Kragujevác (szerb) 16-10 (3-3, 5-4, 4-0, 4-3)
 
B csoport, október 27., szerda:

CN Marseille-Pro Recco - 19:00
Jug Dubrovnik-Waspo Hannover - 19:00
OSC Újbuda-Steaua Bukarest - 19:00 (TV: Digi Sport 1)
Crvena Zvezda-Spandau - 20:00



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok