Bajnokok Ligája: főtáblán az OSC!

2021. október 20. 20:05

Az első mérkőzésen nagy előnyt szerző OSC továbbjutását és főtáblára kerülését nem veszélyeztette a szerdai meccs alakulása a BL selejtezőjében. A Szolnok becsülettel ment, meg is nyerte a mérkőzést, de jövő héttel a legjobbak nemzetközi sorozatában az OSC szerepelhet.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szerdai mérkőzésen úgymond a becsületéért küzdött a Szolnok, elvégre az első meccsen csúnya vereségbe szaladt bele hazai medencében. Kilenc góllal nyert Szolnokon Varga Dániel csapata, amely már eddig is menetelt a selejtezők során, imponáló játékát pedig folytatta a harmadik, mindent eldöntő körben is.

Kisebbfajta csoda kellett volna egy tízgólos vendégsikerhez, és már az első negyedben látszott, hogy ez nem következhet be: éles volt ugyanis az OSC a szinte telt ház előtt játszott meccsen.

Vezetett már 4-1-re is a második negyedben, a nagyszünetre 4-2 állt az eredményjelzőn. Támadásban nem ment ezúttal sem Zsivko Gocics csapatának, az újbudaiak remekül védekeztek, jól működtek a blokkok.

Dévai Kristóf állt be Lévai Márton a második félidőre a hazaiak kapujába, nem ezért egyenlített a Szolnok 4-4-nél, hanem mert ki-kihagyott a hazai csapat is olykor, a vendégek pedig azért mégiscsak szerették volna megmutatni, hogy tudnak vízilabdázni. Nagy Ádám és Szeghalmi Zsombor talált be, hogy aztán Hárai Balázs szerezzen szépségdíjas gólt - rögvest.

Mindenesetre 5-3-ra megnyerte a szakaszt a Szolnok, így 7-7-tel az eredményjelzőn következhetett az utolsó kisszünet.

Bilal Gbadamassi góljával ismét a Szolnok vezetett, Vigvári Vince harmadik góljával egyenlített, majd Kovács Gergő lőtt be egy fórt - háromesélyes maradt a meccs a végére.

Ment az adok kapok, Vigvári Vince negyedik gólja egészen pazar volt, Várnai Kristóf 50 másodperccel a vége előtt ziccerben dörgő kapufát lőtt, majd Szeghalmi juttatta vezetéshez övéit - még belefért egy támadás és időkérés az OSC-nek.

Ez végül nem eredményezett gólt, ráadásul üres maradt a hazaiak kapuja, Konarik Ákos pedig betalált.

A vége 12-10-es szolnoki siker, de a főtáblára az OSC jutott. A Szolnok az Euro Kupában még révbe érhet, hovatovább megvédheti címét.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, 2. mérkőzés:

OSC Újbuda-Szolnoki Dózsa 10-12 (2-1, 2-1, 3-5, 3-5)
Gólszerzők
: Vigvári Vince 4, Burián 3, Salamon, Hárai, Sziládi, illetve Zovic 2, Angyal 2, Szeghalmi 2, Konarik 2, Nagy, Gbadamassi, Kovács Gergő, Jansik Dávid 

Továbbjutott az OSC.

A további mérkőzéseken:

Mladost Zagreb (horvát)-Jadran Split (horvát) 3-7 (1-2, 0-2, 0-3, 2-0) - továbbment a Jadran Split
Crvena Zvezda (szerb)-Savona (olasz) 11-11 (4-2, 2-3, 1-3, 4-3) - továbbment a Zvezda
AN Brescia (olasz)-CN Barcelona (spanyol) 16-13 (2-1, 4-5, 5-3, 5-4) - továbbment a Brescia

A Bajnokok Ligája főtáblája:

A-csoport:
Jadran Split, FTC Telekom, Olympiakosz Pireusz (görög), VK Novi Beograd (szerb), AN Brescia, Zodiac CNA Barceloneta (spanyol), Dinamo Tbiliszi (grúz/georgiai), Radnicki Kragujevác (szerb)

B-csoport:
Pro Recco (olasz), Waspo Hannover (német), OSC Újbuda, Jug Dubrovnik (horvát), CN Marseille (francia), Steaua Bukarest (román), Spandau 04 Berlin (német), Crvena Zvezda



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok