Fiú U17-es Eb: csoportelső a magyar válogatott

2021. szeptember 14. 13:53

A németek ellen is győzni tudott a Kiss Csaba szövetségi edző által irányított magyar csapat, így egyből a nyolc közé jutott a máltai Európa-bajnokságon.

Fotó: Dobos Sándor

Az oroszok és a fehéroroszok elleni győzelem után az utánpótlásban egyre markánsabb német válogatott volt a mieink ellenfele Máltán. A tét a csoportelsőség volt, és remekül indított a csapat, a kapitány, Gaszt Roland két góljával gyorsan 2-0-s vezetésre tett szert.

Nagy Ákos toldotta meg az előnyt, amely az első negyed végére meg is maradt (4-1). Egy Gaszt-gólnál alakult ki először a plusz négy (6-2), de nem lehetett feltétlenül hátradőlni. Jól működött ugyan többször is a magyar blokk, de 6-3 után kimaradt két helyzetünk is, ez pedig megbosszulta magát, becsúszott egy Dyck-lövés: 6-4-nél csak kettő volt a különbség.

A lehető legjobbkor jött hát Nagy Ákos gólja (7-4) rögtön a következő támadásnál. A nagyszünet előtt kicsit elkésett a magyar csapat az utolsó akció utolsó passzával, így a dudaszó után egy kicsivel indult csak el a labda a kapuba, nem adták meg a gólt: 7-4-gyel fordultunk.

Talán a 10. magyar gól volt a legszebb, gyönyörűen járt a labda, emelkedett középen Szépfalvi Gergely, és nem hibázott: 3-0-s sorozattal nyitottunk a fordulás után, és aztán a folytatásban is hatékony volt a védelem, gólerős a támadójáték, 5-0-ra nyertük meg a negyedet.

A végén tehát már csak a gólkülönbség volt kérdéses, a győzelem nem.

A magyar csapat a nyolc közé jutott, így szerdán szabadnapos lesz.

Fiú U17-es Európa-bajnokság, 3. játéknap:

Németország-Magyarország 5-13 (1-4, 3-3, 0-5, 1-1)
Gólszerzők
: Rehm 2, Mancini, Dyck, Jaeschke, illetve Nagy Á. 4, Gaszt 4, Szépfalvi 2, Szalai 2, Balogh B.
 
Az Európa-bajnokság teljes eredménysora: itt található.

A csoportok végeredménye:

A csoport:

1. Montenegró 7 pont
2. Hollandia 6 pont
3. Olaszország 4 pont
4. Ukrajna 0 pont

B csoport:
1. Spanyolország 9 pont
2. Horvátország 6 pont
3. Románia 3 pont
4. Málta 0 pont

C csoport:
1. Magyarország 9 pont
2. Oroszország 6 pont
3. Németország 3 pont
4. Fehéroroszország 0 pont

D csoport:
1. Szerbia 9 pont
2. Görögország 6 pont
3. Georgia/Grúzia 3 pont
4. Törökország 0 pont
 
A nyolc közé jutásért:
Hollandia-Németország
Oroszország-Olaszország
Horvátország-Grúzia
Görögország-Románia

A négy közé jutásért:
Hollandia/Németország - Szerbia
Oroszország/Olaszország - Spanyolország
Horvátország/Grúzia - Magyarország
Görögország/Románia - Montenegró

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Csite Loránd (Honvéd), Gyapjas Viktor (FTC)

Mezőnyjátékosok: Balogh Botond (BVSC), Barics Bence (UVSE), Bede Marcell (KSI), Gaszt Roland (Pécs), Ionescu Erik (UVSE), Iriczfalvi Gabor (KSI), Kis Ferenc Ágoston (Debrecen), Mészáros Balint (BVSC), Nagy Ákos (KSI), Szalai Péter (KSI), Szécsi Marcell (UVSE), Szépfalvi Gergely (KSI), Varga Vince (FTC)

(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

Szövetségi kapitány: Cseh Sándor. Szövetségi vezetőedző: Kiss Csaba. Edző: Lehmann István. Kapusedző: Bisztritsányi Dávid



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok