Biros Péter és a magyar vízilabda presztízse

2021. augusztus 30. 19:31

A női utánpótlást felügyelő szakember elmondta: „El kell érnünk, hogy nagy presztízsünk legyen, hogy kicsit összeszoruljon az ellenfelek gyomra, ha a magyar válogatottal találják szembe magukat. Talán kijelenthetem, jó úton járunk."

„Kollégám, Sike József mondta az U15-ös siker után, hogy milyen alázattal dolgozik Biros Peti - ezt mi is meg tudjuk erősíteni. Köszönjük neki!"
 
Benczur Márton, a vasárnapi U17-es leány Európa-bajnoki bronzérem megszerzését követően fogalmazott így. A csapatot irányító szakvezető többször elmondta korábban is, hogy a háromszoros olimpiai bajnok milyen sokat segít a felkészítésben; nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a fennhatósága alá tartozó női utánpótlás második nyári világversenyén a második érmet hozta. Avagy az U15-ös diadal után az U17-es válogatott is dobogón állt a kontinensviadalon.
 
A sokat megélt Biros Péter persze nem szereti a hozsannát, mint említette, a siker a csapatok, az edzők érdeme, ugyanakkor miután rendre reálisan látja a helyzetet, természetesen kíváncsiak voltunk a véleményére.
 
„A magyar női vízilabda utánpótlásfronton a két éremmel visszakerült a térképre, bizonyítottuk, hogy az ellenfeleknek számolniuk kell velünk. Egy siker után még bármit lehet mondani, de két éremmel talán kijelenthető, ez nem a véletlen műve" - fogalmaz a szakember, aki igyekezett rendszerbe tenni a feladatokat. Az évközi egy-egy napos összejövetelek minden korosztályban alapvetések voltak, emellett a kollégákkal a nyolchetes, tudatosan megtervezett felkészülést irányozták elő.
 
„Amikor belevágtam a feladatkörbe, azt tartottam szem előtt, hogy egy ilyen erős, komplett magyar bajnokságnak a nemzetközi szinten is kell kamatoznia. Úgy tűnik, helyes volt a gondolatmenetem, mert a kellő játékpercekkel rendelkező, sok esetben már a legmagasabb szinten is lehetőséget kapó fiatalok bizonyítottak Sibenikben. Nyilván nem szerzünk mindig aranyat, ezüstöt vagy éppen bronzot, de azt igen is, el kell érnünk, hogy nagy presztízsünk legyen, hogy kicsit összeszoruljon az ellenfelek gyomra, ha a magyar válogatottal találják szembe magukat. Talán kijelenthetem, jó úton járunk."
 
Biros Péter amondó, a fiatal játékosok nevelése csak és kizárólag tudatosan működhet, céllal, felelősséggel: „Ki kell emelni, hogy mi nem utánpótlás-játékosokat, hanem ob I-es játékosokat nevelünk, akikből jó esetben többen felnőtt válogatottak is lesznek. Természetesen a hölgyeknél, lányoknál az egyetem és a gyermekvállalás miatt speciálisabb a helyzet, mint a fiúknál, ugyanakkor hamarabb jutnak a legmagasabb szinten is játéklehetőséghez, amit ki kell használni, miközben természetesen vigyázni rájuk, nehogy kiégjenek. Összetett a feladat, de ettől szép. Sokszor szeretünk rohamléptekkel haladni, de néha vissza kell azért fogni a gyeplőt, fontos, hogy először a saját korosztályukban nyújtsanak extrát. Fontos a türelem, ez egy tanulási folyamat, mi azért vagyunk mellettük, hogy ebben segítsünk nekik."
 
Ami konkrétan a hétvégi, Európa-bajnoki bronzérmes csapatot illeti, arról a szövetségi
kapitányi minőségben a munkát felügyelő/segítő szakember így vélekedik: „Korábban volt nekik egy világversenyük, ami nem sikerült jól, ettől pedig a felkészülésünk kezdetén érezhetően görcsösek voltak. Ahogy haladtunk előre, sikerült a múltat kiverni a fejükből, úgy lettek egyre magabiztosabbak. Fontos volt, hogy sok pozitív visszajelzést kaptak a szakmai stábtól, szépen elhitték, hogy sokra hivatottak. Örülök, hogy most érmet szereztek, így kézzelfogható a munkájuk eredménye. Ennek ellenére maximálisan elégedett sem lehetünk, mert ennél több is benne volt a pakliban, ezt már ők is tudják. Erőt lehet meríteni a bronzból, viszont meg kell célozni a jövőben az aranyat, akár már a jövő évi világbajnokságon!"
 
Nevek említése nélkül már most lát olyan fiatalokat a keretben, akik szerinte jó eséllyel pályáznak a legmagasabb szintre (értsd felnőttválogatott), ám gyorsan hozzáteszi: kikövezett út nincs, különben is, gyerekekről van szó, alázattal, sok munkával bármelyikük képes lehet bármire. Miképpen ellenpéldát is tud mondani, azaz nem kell feltétlen valakinek az utánpótlás-válogatottakban játszani, hogy felnőttkorban klasszis legyen. No, igen, ismerünk egy ilyen legendát a személyében...
 
No, de lesz-e háromból három? Avagy a 2021-es leány/női up-világversenyek zárása, az októberi, izraeli U20-as világbajnokságon folytatódik-e a magyar sikersorozat? Biros Péter nem szaladna ennyire előre, mint mondja: „Természetesen ez a célunk, Varga Tamás és Lukács Dénes irányításával ezért edz már a harmadik héten a csapat. Itt is lesz összesen nyolc hetünk, a feladat hasonló, mint volt az U17-es válogatott esetében volt. Dolgozunk, a héten éppen Egerben, egyelőre maradjunk ennyiben."
 
Az U17-es, Eb-bronzérmes magyar válogatott

 
Kapusok: Golopencza Szonja (UVSE), Torkos Tamara (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Aubéli Tekla (UVSE), Bonca Vivien (Szentes), Fekete Flóra (BVSC), Felkai Sára (FTC), Golopencza Nóra (UVSE), Hajdú Kata (UVSE), Hnatyszyn Kinga (BVSC), Irmes Rozi (UVSE), Jonkl Csenge (Dunaújváros), Kóka Zelma (UVSE), Mácsai Eszter (UVSE), Mácsai Kata (Szentes), Szegedi Panni (UVSE)

Szakmai stáb:
Biros Péter - szövetségi kapitány; Benczur Márton - szövetségi edző; Kisteleki Dóra - edző; Béres Gerely - kapusedző; Tóth Andrea - erőnléti edző; dr. Golopencza Péter - doktor; Almási-Szabó Marcella - masszőr
 
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok