Märcz Tamás: „Boldogsággal és jövőképpel mehetünk haza!”

2021. augusztus 08. 19:04

Férfiválogatottunk szövetségi kapitánya szerint sokat ér ez a bronzérem a magyar vízilabda számára.

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Többször is elérzékenyült a kapitány az interjúzónában a spanyolok elleni 9-5-ös sikert követően, például akkor, amikor ennek a győzelemnek a hátterét és értékét elemezte, de akkor is, amikor Nagy Viktorról mondta el véleményét.

„Természetesen fel kellett rázni a fiúkat az elődöntő után, túl kellett jutni a vereségen" - fogalmazott Märcz Tamás, aki játékosként és edzőként is szerzett tehát olimpiai érmet. - A négybe jutás nagy teljesítmény volt, ugyanakkor nagyon fájt, hogy a görögökben elakadtunk, főleg, mert az olimpia előtt aláírtuk volna, hogy velük játsszuk az elődöntőt. De nem voltunk elég élesek, nem olvastuk elég jól azt a játékot, amit mutattak. Azóta összeraktuk magunkat, lefektettük, hogy mit szeretnénk elérni, mik a motiváló erőink, például Viktor utolsó mérkőzése. Én annyit mondtam a srácoknak, hogy nem biztos, hogy mindenkinek lesz még lehetősége, nemhogy az olimpiai éremre, hanem akár részt venni a játékokon. Tudjuk, hogy kijutni is nagyon nehéz, ráadásul ez az olimpia is majdnem elmaradt, honnan tudjuk, hogy a következőt megrendezik?! Akik például Atlantában lemaradtak az éremről, a mai napig fájlalják azt. Szóval örömmel és boldogsággal mehetünk haza, jövőképpel.

A kérdésre, miszerint félt-e a mérkőzéstől, így válaszolt:

„Egy ilyen spanyol csapattól kell tartani, sőt, néha az sem baj, ha félsz, mert az energiákat mozgósít. Kicsit próbáltam is ilyesfajta reakciókra kényszeríteni a csapatot, amelynek tagjai egyébként maguk között is dolgoztak, amiért minden elismerésem az övék! Azt nem remélhettük előre, hogy 9-5 lesz a végeredmény, de a győzelmet igen, amihez az vezetett, hogy már reggelre elkezdtek csillogni a szemek, és megtelni reménnyel a tekintetek. Ez a spanyol csapat a három aranyesélyes között volt - ahogy mi is -, nagyon stabil, folyamatosan döntőzik és idénre egy módosítással csak még jobb lett, elképesztően színvonalas és gyors, modern vízilabdát játszik. Kíváncsi voltam, meddig bírják a gázpedálon tartani a lábukat, mert a csoportkörben nagyon megindultak, és már elárulhatom, hogy előtte az edzőtáborban ránk is komoly pofonokat mértek. Ezek hatottak ránk. Szerbia ellen is a kezükben volt a döntőbe jutás, aztán elbukták a mérkőzést. Talán kissé elfáradtak: ugyanúgy jöttek-mentek, de kevésbé lőttek pontosan, talán az éremlehetőségtől is megremegtek. Nekünk segített a düh is: az elődöntő elvesztése, a sokkal több emberhátrány, ezeken felhúzták magukat a srácok. Örülök, hogy korábban beszéltünk ezekről, mert amúgy nem biztos, hogy tudtunk volna így reagálni.

Mit üzenne a kapitány a visszavonuló Nagy Viktornak? - ezt a kérdést is feltették az újságírók a vegyes zónában a meccs után.

„Azt, hogy köszönjük, hogy így kitartott. Elképesztő munkát végzett Mátéfalvy Csabával, és kiemelkedően teljesített ahhoz képest, amit idény közben láthattunk akár. Ehhez kellett a mentális ereje és a munkája is. Örülök, hogy éremmel fejezi be a játékos-pályafutását: megérdemli."

A kérdésre, miszerint miért párás egy kicsit a tekintete, így válaszolt Märcz Tamás.

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

„Bent van a kontaktlencse igen, de valóban picit elérzékenyültem. Nekem is nagyon fontos volt, hogy bronzérmesként indulhassunk haza. Remélem, lesz lehetőségük még ennél is fényesebb érmet nyerni a jövőben, mert van potenciál a magyar pólóban férfi és női vonalon egyaránt. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak a női válogatott bronzérméhez, mert jó példával jártak elöl, mi pedig követtük őket."

„Egyelőre adjon elégedettséget ez az érem. A jövő fiataljai várnak a küszöbön, Párizsig biztosan lesznek néhányan, akik beépülhetnek a keretbe. A tanulópénzt meg kell fizetni játékosnak és edzőnek is. A következő ciklusban akár jobbak is lehetünk: a jövő év nagyon sűrű lesz, és a bronzérmünktől nem lesz könnyebb. Sok csapat kész van, ezt láttam itt Tokióban is, valószínűleg hasonló csapattal ki is tartanak, ezért már kis gyengülés is versenyhátrányt jelenthet. Úgyhogy azon leszünk, hogy a bekerülőink gyorsan felvegyék a fordulatszámot, és Párizsra újra össze kell állnunk, mert a magyar vízilabda-válogatottnak az olimpiára éremesélyesnek kell lennie" - értékelt Märcz Tamás.
 
XXXII. Nyári Olimpiai Játékok, Tokió
Férfitorna
Magyarország–Spanyolország 9-5 (3-3, 2-2, 1-0, 3-0)
Tokió, Tatsumi Waterpolo Center, zárt kapuk mögött, vezette:
Vojvodin (orosz), Stavridis (görög)

Magyarország: Nagy V. – Manhercz K. 1, Zalánki 1, Vámos 2, Jansik 1, Varga D. 1, Mezei. Csere: Angyal 1, Hosnyánszky 1, Pásztor, Erdélyi, Hárai 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Spanyolország: Lopez – Munarriz 2, Granados, de Toro Dominguez1 , Larumbe Gonfaus, Famera, Felipe Perrone 1. Csere: Sanahujja, Fernandez, Tahull 1, Mallarach , Bustos. Szövetségi kapitány: David Martin

A további mérkőzéseken:

A 7. helyért:
Montenegró–Olaszország 14-14 (2-3, 5-4, 4-5, 3-2 – 5 méteresekkel: 3-4)
Gólszerzők
: Ivovic 6, Dr. Brguljan 2, Ukropina 2, Perkovic, Petkovic, Popadic, Spaic, ill. Velotto 5, Du Fulvio 4, Renzuto Iodice 2, N. Presciutti, Bodegas,, Aicardi

Az 5. helyért:
Horvátország-Egyesült Államok 14-11 (2-3, 4-2, 4-2, 4-4)
Gólszerzők:
Bukic 3, Loncar 2, Jokovic 2, Garcia Gadea 2, Macan, Milos, Obradovic, ill. Hooper, 2, Obert 2, Hallock 2, Bowen 2, Irving 2, Stevenson

A döntőben:

Görögország-Szerbia 10-13 (3-6, 4-2, 2-2, 1-3)
Gólszerzők:
Vlachopoulos 2, Skoumpakis 2, Fountoulis 2, Papanastasiou, Mourikis, Kolomvos, Gkiouvetsis, illetve Mandic 3, Prlainovic 3, Jaksic 3, Filipovic 2, Pijetlovic 2



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok