Tokió 2020: bronzmeccsen küzdhet tovább az éremért a csapat

2021. augusztus 05. 14:53

Női válogatottunk támadójátéka akadt meg a spanyolok elleni elődöntőben, így 8-6-ra kikapott. Bíró Attila együttese szombaton magyar idő szerint 6:40-től az Orosz csapat ellen vívja a bronzmérkőzést.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

Elég ránézni a jegyzőkönyvre, a végeredményre, benne van a lényeg: a kevés lőtt gólon, a támadójátékon ment el...
 
A spanyol válogatottól, ettől a gólerős csapattól csak nyolc alkalommal kapitulálni kimondottan jó teljesítmény, még akkor is, ha a mérkőzés első felében sikerült átlőnie a zónánkat. Merthogy a centerben életveszélyes rivális ellen erre helyezkedtünk be. Azzal persze nem számoltunk, hogy Espar ennyire megtalálja majd a rést a kezek között, vagy bíztunk Magyari Aldában, ám sajnos eleinte nem ért oda, nem érhetett oda a lövésekre.
 
De még egyszer hangsúlyozzuk: nem a kapott gólokkal van a baj, a védekezést ergo nem érhette kritika, ráadásul a nyolc emberhátrányos helyzetükből (amelyben volt egy kettős is) hetet sikeresen megvívott a csapatunk.
 
Ellenben a fórok. Na, azok nem mente ezúttal. Miként Bíró Attila a letudott interjúk után nagyot fújva megjegyezte: „Sajnos túlhelyeztük neki a lövéseket, pontatlanok voltunk, ezt pedig kíméletlenül kihasználták."
 

A szövetségi kapitány Laura Esterre gondolt, a jól ismert remek kapusra, aki ellen valóban kerestük a jobbnál jobb helyzeteket. És nem találtuk. Illetve Szilágyi Dorottya néhányszor megmutatta, mi lett volna végig a megoldás: beleállni a lövésbe, és bumm. No, persze, ez így csak leírva könnyű, egy olimpiai elődöntőben, ennyi fiatal, nyolc elsőolimpiás játékossal nem feltétlen az egyszerű kategória. A másik oldalon ez a szám kettő, ami jól mutatja azt, amit már a felvezetőben említett a szakember: nekik rutinosabb, nekünk nyersebb csapatunk van.
 
Semmivel sem rosszabb, csak nyersebb.
 
És ez a nyersesség ezúttal, 2021. augusztus 5-én, a tokiói estében a jó teljesítmény helyett akadozó támadójátékba torkollott. Pontatlanságba, hibákba, talán elizgult akciókra.
 
Ugyanakkor, hogy igen is, erős a csapatunk, kristálytisztán bizonyítja, hogy Spanyolországnak ennek ellenére alaposan meg kellett izzadnia a győzelemért. Mert hiába vezetett 3-0-ra, 4-1-re, 5-2-re, 6-3-ra, 8-4-re, az utolsó negyedben mindezek ellenére bármennyire is furcsán hangzik, sansza volt válogatottunknak akár az egyenlítésre is. Ha szabad ilyet írni egy olimpiai kicsit mindegy-mindegy alapon pólózott a társaság, Keszthelyi-Nagy Rita és Vályi Vanda góljaival 4:38-cal a vége előtt felzárkózott két gólra, ám a folytatásban ismét megakadt. Ment, tette a dolgát becsülettel, hittel, de sajnos még közelebb nem tudott férkőzni.
 

Mindez azt jelenti, hogy Peking, London és Rio után női válogatottunk ismét elveszítette az elődöntőt, de szentül hisszük, ez a csapat a szombat bronzmeccsen az amerikaiakat sokáig szorongató oroszok ellen 13.40-től (magyar idő szerint 6.40) képes lesz megszerezni a női szakág első olimpiai érmét. Megérdemelné a csapat, megérdemelné a magyar női vízilabdázást, nem vitás. 
 
XXXII. Nyári Olimpiai Játékok, Tokió
Női vízilabda
Negyeddöntő
2021. augusztus 5., csütörtök
 
Spanyolország-Magyarország 8-6 (2-0, 3-2, 3-2, 0-2)
Tatsumi Water Polo Center, vezette: Peris (horvát), Putnikovics (szerb)
 
Spanyolország: Ester - A. Espar 3, Ortiz 1, C. Espar, Pena, Tarrago, Leiton. Csere: Bach, Ruiz 2, Gonzalez, Forca 1, Garcia-Godoy 1. Szövetségi kapitány: Miguel Oca
 
Magyarország: Magyari - Szilágyi 3, Vályi 1, Szücs, Parkes Keszthelyi-Nagy 1, Garda. Csere: Gurisatti, Illés 1, Leimeter, Gyönygössy, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
További eredmények
 
Elődöntő
Orosz csapat-Egyesült Államok 11-15 (3-2, 4-4, 2-5, 2-4)
Gólszerzők: Bersneva 3, Prokofyeva 2, Simanovich 2, Karimova 1, Fedotova 1, Serzhantova 1, Soboleva 1, ill. Musselman 5, Steffens 3, M. Fischer 2, Seidemann 1, Fattal 1, Haralabidis 1, A. Fischer 1, Williams 1
 
Az 5-8. helyért
Kína-Hollandia 6-13 (0-1, 2-5, 1-2, 3-5)
Gólszerzők: Deng 2, X. Wang 1, Lu 1, D. Zhang 1, Chen 1, ill. Keuning 5, van der Sloot 2, van de Kraats 2, Megens 1, Genee 1, Joustra 1, Koolhaas 1
 
Ausztrália-Kanada 10-10 (2-3, 3-2, 3-3, 2-2) - ötméteresekkel 4-2
Gólszerzők: Arancini 5, Knox 2, Gofers 1, Webster 1, Ridge 1, ill. Wright 2, Eggens 2, McKelvey 2, la Roche 2, Crevier 1, Christmas 1,
 
2021. augusztus 7., szombat - magyar idő szerint (Tokióban 7 órával előrébb járnak)
A 7. helyért
2.30: Kína-Kanada
Az 5. helyért
4.00: Hollandia-Ausztrália
Az 3. helyért
6.40: Magyarország-Orosz csapat
Döntő
9.30: Spanyolország-Egyesült Államok
 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok