SEAT Kupa: tapsot érdemlő remek produkció a csapattól

2021. július 06. 15:04

A Bíró Attila által irányított női válogatottunk a hétfői 9-9 után remek teljesítménnyel 13-7-es győzelmet aratott Kanada felett.

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

SEAT Kupa páros derbi - második felvonás.
 
A bemutatást ünnepi pillanatok kísérték: Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az utóbbi időben jubiláló játékosokat köszöntötte. Emlékplakettet kapott 200. válogatottsága alkalmából Illés Anna, 100. válogatottság alkalmából Gyöngyössy Anikó, Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya, 50. válogatottsága alkalmából pedig Rybanksa Natasa.
 
A kora délutáni időpont és a szikrázó napsütés ellenére sok tenyér csapódott össze, avagy a lelkes szurkolók ott voltak a csapat mellett. Mindezt igyekezett jó játékkal meghálálni a társaság: az első negyedben Keszthelyi-Nagy Rita, Illés Anna, Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta is betalált, miközben odaát csupán Christmas jegyzett gólt, igaz kettőt.
 

A folytatásban jobban zárt a kanadai fal, és mindössze Illés talált be egy lefordulás végén, miközben átellenben Sohi és McKee is bevette Gangl Edina kapuját. És csupán azért nem 6-6 állt a táblán a negyed végén, mert Sohi a lécre vágta a végén a büntetőt.
 
Fordulást követően, amikor kevésbé a fizikalitás, és sokkal inkább a játék technikai elemei kerültek fókuszba, kidomborodott a mieink fölénye. Szebbnél szebb gólok követték egymást, átlövések, ejtések, remek centermozgások, miközben hátul remekül zárt a retesz. A lelátón Faragó Tamás és Dala Tamás elnökségi tagok dicsérték joggal a lányokat, avagy női válogatottunk valóban minden szakmai igényt kielégítve pókózott. Fölényes, 13-7-es győzelemmel jelezte egyrészt ellenfelének, hogy mire számíthat majd csapatunktól akár Tokióban, másrészt szépen búcsúzott el a meccsek tekintetében a Margitszigettől, a szurkolóktól. A felkészülés persze a 16-ai indulásig folytatódik a Hajósban, Bíró Attila is kiemelte, azért van még mit javítani. A vastaps mindazonáltal sok mindent jelzett.
 

SEAT Kupa női felkészülési páros mérkőzés, Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
2. mérkőzés
Magyarország-Kanada 13-7 (4-2, 1-2, 3-1, 5-2)
Gólszerzők: Szilágyi 3, Illés 2, Keszthelyi-Nagy 2, Garda 2, Gurisatti 1, Szücs 1, Leimeter 1, Vályi 1, ill. Christmas 3, Crevier 2, Sohi 1, Mckee 1,
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
 
A magyar női válogatott olimpiai kerete

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok