BENU Kupa: nagy csatában ezúttal a horvátok nyertek

2021. július 03. 21:38

A Märcz Tamás irányította válogatottunk a torna második napján 13-11-es vereséget szenvedett Horvátországtól. Vasárnap 13 órától Spanyolország ellen játszik.

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

A közvetlen olimpiai felkészülés negyedik mérkőzése következett, ebből harmadik Horvátország ellen. A sibeniki edzőtáborban mindkétszer a mieink diadalmaskodtak, 12-10-re, majd 15-10-re győzött Märcz Tamás együttese.
 
A szövetségi kapitány az olimpiai csapatából erre a partira Vogel Somát, Hárai Balázst, Varga Dénest és Hosnyánszky Norbertet nem nevezte, lehetőséget kapott Pohl Zoltán, Konarik Ákos is, valamint ott volt a medencében az oroszok ellen 19-14-es pénteki győzelmet a lelátóról néző Mezei Tamás, Erdélyi Balázs duó is.
 

Utóbbi lőtte emberelőnyből a találkozó első gólját, de Vukicevic egyenlített. Érezhető volt, két tokiói résztvevő játszik, presztízsből is odatették magukat, ment a vízben a „darálás". Nagy Viktor magabiztos volt, de átellenben a Bijac helyén védő Marcelic úgyszintén. Manhercz Krisztián bombájával persze ő sem tudott mit kezdeni, Buslje viszont fórból gyorsan egyenlített.
 
A második negyedben kapusunk bravúrral sodorta ki a megúszó, ziccerben lévő Garcia kezéből a labdát, majd az ellenakció során Erdélyi hozta nagy helyzetbe a bemozduló, pontosan célzó Pásztor Mátyást, így Jokovic találatára ezzel válaszoltunk. A horvátok érezhetően szintet léptek az edzőtábor óta, gördülékenyebb volt a csapatájékuk, mint legutóbb - Bukic, majd Obradovic lőtt gólt. Zalánki Gergő és Konarik révén azért egyenlítettünk, ám Buslje révén a rivális mehetett előnnyel a nagyszünetre.
 
Fordulás után Loncar, majd Jokovic révén hárommal vezettek a horvátok, Zalánki duplával avatta fel a beálló Bijacot. A szépszámú közönség űzte-hajtotta a kedvenceket, akik igyekeztek utolérni ellenfelüket. Vrilic kibrusztolt egy gólt, majd a 10-7-ért adogattak, de Nagy Viktor bravúrral védett. Manhercz szépített, majd Jokovic lécre lőtte a büntetőt.
 
A 9-8-as horvát vezetésről induló záró negyedben Vukicevic góljára 2:20-szal a vége előtt időkéréses fór után Manhercz révén válaszoltunk, de Bukic gyorsan belőtt egy fórt. Nagy volt a csata, kevés a hely, bejátszani centerbe a labdát sok esetben lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Vámos Márton találata adott reményt a döntetlenhez a végén, ám Fatovic átellenben szintén pontos volt. Vámos aztán belőtt még egy büntetőt, de az utolsó szó Bukicé volt, így Horvátország 13-11-re nyert. A közönség mindenesetre nem szomorkodott, „Szép volt, fiúk!"-kal és tapssal búcsúzott az ezúttal két olimpiai bajnokát nélkülöző csapattól.
 
Válogatottunk vasárnap 13 órától az Eb-ezüstérmes spanyolokkal csap össze, akik nagy nehézségek árán verték csak szombaton az oroszokat.
 

BENU Kupa férfi felkészülési torna, Margitsziget, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Július 2., péntek:
Horvátország-Spanyolország 15-11
Magyarország-Oroszország 19-14
 
Július 3., szombat:
Spanyolország-Oroszország 15-11

Magyarország-Horvátország 11-13 (2-2, 3-4, 3-3, 3-4)
Gólszerzők: Zalánki 3, Manhercz 3, Vámos 2, Erdélyi 1, Pásztor 1, Konarik 1, ill. Bukic 3, Buslje 2, Jokovic 2, Vukicevic 2, Obradovic 1, Loncar 1, Vrlic 1, Fatovic 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További program
Július 4., vasárnap:
Horvátország-Oroszország, 11:00
Magyarország-Spanyolország, 13:00
 




Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok