Pék Gyula bácsira emlékezünk

2021. május 13. 12:50

A Magyar Vízilabda Szövetség munkatársai, sportbarátok, egykori tanítványok és tisztelők helyezték el az emlékezés virágait és mécseseit a Császár-Komjádi Uszoda előtt csütörtök délelőtt.

Pék Gyula temetését szűk családi körben tartják meg, de a búcsúztatóra hozott megemlékezés virágait a család elhelyezi Gyula bácsi sírján.

Sokak legendás mestere 13 évesen a Bp. Honvédban kezdett Brandy Jenő kezei alatt vízilabdázni, majd a Bp. Vörös Meteorban folytatta, ahol felnőttjátékosként center pozícióban ontotta a gólokat. Végül a BSE színeiben fejezte be játékospályafutását. Edzői tanulmányait 1977-ben dr. Somóczy Lórántnál kezdte, és az alapfokú, majd a középfokú képzés után a Testnevelési Főiskolán végzett vízilabdaedzőként. Gyula bácsi aztán a KSI-ben kezdett dolgozni 1980-tól Dömötör Zoltán felkérésére, ahol számtalan OB I-es játékos és nyolc olimpiai bajnok került ki kezei közül.

Szigorú, de igazságos nevelő volt, aki következetességével nemcsak nagy sportolókat, de kiváló embereket is nevelt tanítványaiból.

A KSI-s évek után 1990-ben Ausztráliában edzősködött, majd Franciaországban egy kis csapatnál, a St. Jean D'Angélynél dolgozott, akikkel a LEN kupa-indulásig jutottak. 1994-ben szakmai pályafutása elismeréseként mesteredző lett.

Miután 2001-ben hazatért, a Honvéd utánpótlásedzője lett, és közben már a szövetség Ellenőri Bizottságában is dolgozott, amelynek az utolsó időkben a titkára is volt.

Az elmúlt négy évben az Oázis Sport Club szakmai munkáját felügyelte és az Oázis Masters csapatát edzette. Az Oázis öregfiúk csapatát világ- és Európa-bajnoki címig vezette.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok