E.ON Férfi OB I: a Szolnok a fináléban, az FTC szépített az OSC ellen

2021. május 05. 20:17

Zsivko Gocics együttese 2-3 után 8-0-s rohammal lépett el a BVSC-től, s ugyan a zuglóiak becsülettel harcoltak, a Szolnok 11-7-es győzelemmel lezárta az elődöntős párharcot. Az OSC-nek ez nem sikerült, mert az FTC parádés védekezéssel és Vogel Soma bravúrjaival 7-2-re nyert, így május 13-án újabb parti következik.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

A Szolnok-BVSC párharc az alapszakasz eredményei alapján 4-1-ről indult, avagy Zsivko Gocics együttes előtt ott volt a lehetőség, hogy a hazai partin rögvest biztosíthassa helyét a fináléban. A BVSC azonban az elmúlt időszakban felettébb kiváló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, így cseppet sem tűnt lefutottnak a párharc - sőt!
 
Ezt bizonyítandó, a hazai 2-0-s rajt (Konarik Ákos és Filip Filipovics szerzett gólt) után a zuglóiak képesek voltak fordítani! Kovács Péter büntetőt brusztolt ki, ezt az alapszakasz gólkirálya, Pásztor Mátyás váltott gólra, Gyárfás Tamás balosa akcióból villant, majd a második negyed harmadik percében a jó védekezés után Batizi Benedek alakította 2-3-ra az állást.
 
Innen azonban „robbantott" a házigazda, ellenállhatatlan támadójátékkal, és összerántott védekezéssel, Nagy Viktor jó kapusteljesítményével (12/19, 63%) haladt célja fel. Kemény Kristóf is mindent bedobott, igyekezett felrázni csapatát, 8-3-nál piros lapot kapott, de a szolnoki előny tovább hízott. A BVSC erejét bizonyítja, hogy 10-3 után 10-7-re felzárkózott, mindazonáltal a hazai győzelem nem forgott veszélyben. A Szolnok tehát döntőt játszhat, míg a BVSC a bronzéremért harcolhat, egyáltalán nem esélytelenül.
 
Zsivko Gocics, a Szolnok vezetőedzője: - Nehéz meccset vártunk az egész szezonban remekül szereplő BVSC ellen. Úgy is történt, ám egymást segítve harcoltunk, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk.

Kemény Kristóf, a BVSC vezetőedzője: - Az az igazság, hogy a játék minden elemében felülmúlt bennünket a Szolnok. Magabiztosan készültünk az összecsapásra, a hazaiak azonban pszichésen erősebbnek bizonyultak, és rutinosan hozták a győzelmet. 

 

Hogy ki kinek lesz majd az ellenfele, az OSC és az FTC elődöntője dönti el. Varga Dániel együttese a felek két alapszakasz-meccsét egyaránt megnyerte, így 6-0-val rajtolt, avagy igencsak kedvező pozícióból várhatta a párharcot. Igen ám, de a zöld-fehérek olyan minőséget képviselnek, hogy ebből a helyzetből is képesek lehetnek jól kijönni, ebben bízik Varga Zsolt vezetőedző is.
 
Nos, az első ütközet után tovább bízhat, hiszen csapata olyan domináns teljesítményt nyújtott, ami ellen sansza sem volt az újbudaiaknak. Ami különösen örömmel tölthette el az FTC szakmai stábját, az a csapat kiemelkedő védekezése, Vogel Soma pardés teljesítménye (16/18, 88%).
 

Az első negyedet 2-0-ra (Varga Dénes lőtte be a Német Toni által kiharcolt büntetőt, majd Sedlmayer Tamás lőtt gólt fórból), a másodikat 3-1-re (Nikola Jaksics centergóljára Hárai Balázs válaszolt, de Vámos Márton, majd Varga Dénes következett), a harmadikat 1-0-ra (Nicolas Contantin-Bicari) nyerte meg a vendég alakulat a Nyéki-uszodában. Ráadásul úgy vezetett 6-1-re, hogy két ötméterest is kihagyott.
 
A záró negyed aztán „csendes” 1-1-et hozott, az FTC 7-2-re nyert, így május 13-án újabb összecsapás következik.   
 
Varga Dániel, az OSC vezetőedzője: - Emberfelettit nyújtott védekezésben a Ferencváros, ha eljutottunk lövésig, ott volt a blokk, ha túljutottunk a blokkon, ott volt Vogel Soma, ha rajta is túljutottunk, ott volt a kapufa. Három nappal ezelőtt győzelemre volt elég a hét kapott gól, ezúttal nem, de a világ egyik, ha nem a legjobb csapata ellen játszottunk.

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője: - Pszichésen kellett először rendbe tennünk magunkat és felismernünk, mi volt az előző mérkőzés buktatója. A playoff mindig más, mint az alapszakasz, ennek is hatása volt arra, hogy ilyen játékot nyújtottunk. Ahhoz, hogy fontos mérkőzéseket tudjunk nyerni, ilyen magas szintű védekezésre van szükségünk. 

E.ON Férfi OB I
Elődöntő
1. mérkőzések
2021. május 5., szerda
 
Szolnoki Dózsa-BVSC-Zugló 11-7 (2-2, 4-1, 4-2, 1-2)
Gólszerzők: Angyal 2, Konarik 2, Pijetlovics 2, Jansik D. 1, Teleki 1, Schmölcz 1, Drasovics 1, Filipovics 1, ill. Pásztor 3, Gyárfás 1, Irmes 1, Batizi 1, Tátrai 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 7-1 a Szolnok javára
 
OSC-Újbuda-FTC-Telekom Waterpolo 2-7 (0-2, 1-3, 0-1, 1-1)
Gólszerzők: Hárai 1, Salamon 1, ill. Varga D. 2, Sedlmayer 1, Zalánki 1, Vámos 1, Jaksics 1, Constantin-Bicari 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6-3 az OSC javára

Következik - 2. mérkőzés
2021. május 13., csütörtök
 
FTC-OSC, 19:30 - tv: M4 Sport
 
3. mérkőzés - ha szükséges
2021. május 16., vasárnap
 
FTC-OSC, 14:05 - tv: M4 Sport
 
Döntő - két nyert mérkőzésig (valamennyit az M4 Sport közvetíti)
2021. május 19., szerda, 20:45
2021. május 22., szombat, 16:30
Ha szükséges - 2021. május 25., kedd, 19:00
 
 
 

 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok