Női Euroliga: ezüstérmes a Dunaújváros, bronzérmes az UVSE

2021. május 01. 21:20

Mihók Attila csapata elképesztő csatában 7-6-ra elveszítette a döntőt a görög Olympiakosz ellen, így Európa második legjobb együttese lett. Benczur Márton alakulata az orosz Dynamo Uralochka 15-10-es legyőzésével lett harmadik. Az esemény kiemelt támogatója a SEAT.

Fotók: Kovács Anikó

A két csalódott csapat küzdelmében az UVSE felülemelkedett a pénteki történéseken, ahogy mondani szokták, becsületből (is) jelesre vizsgázott. Az első félidőben elsősorban a támadójáték működött professzionális szinten, Benczur Márton csapata tíz gólt hozott összes. Fordulás után a hátsó alakzat is már-már tökéletesen összeállt, mindenki hozzátette a magáét ahhoz, hogy az Uralochka érdemeben ne tudjon beleszólni a meccsbe.
 

Az UVSE erejét feltétlen mutatja, hogy meglehetősen szomorú attitűd ide vagy oda, egy ilyen összecsapáson össze tudta szedni a védekezését, amelyhez ugye jó nagy adag akarat kellett. Ez az akart szép lassan megtörte az oroszokat, voltaképpen esély sem volt a szoros partira, amelyen Keszthelyi Rita négy góllal volt a legeredményesebb, s amelyen a nem százszázalékos Parkes Rebecca is szerzett három szép gólt, ugyanakkor egyértelműen a csapatjáték dominált. Nem véletlen nyilatkozta Antal Dóra, hogy „Egy percig sem fordult meg a fejünkben, hogy ma nem mi nyerünk!"
 
Az UVSE a szezonban magyar bajnoki aranyérmet, Magyar Kupa ezüstérmet és Euroliga bronzérmet szerzett!
 

Benczur Márton az UVSE vezetőedzője: - Természetesen csalódottak vagyunk, mert nem a bronzéremért jöttünk, de jó mérkőzés nyertünk nagyszerű ellenféllel szemben, amely az egyik legszebben játszó csapat a kontinensen. Megtiszteltetés volt ezeket a játékosokat edzeni - meglátjuk, mit hoz a jövő, de előfordulhat, hogy ennek a csapatnak ebben az összetételben ez volt az utolsó meccse.

Mihail Nakorjakov, az Uralochka vezetőedzője: - Jól játszottunk, de a játékvezetői felfogás teljesen eltért attól, amit megszoktunk. Nem értem, miért ítéltek ennyi kiállítást, ez így olyan volt, mint egy ifimeccs. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de rengeteg tapasztalatot szereztünk ezen a tornán.
 
Lesz-e az 1993-as szentesi diadal után újra magyar együttes a trónon? - ez volt a kérdés az Olympiakosz-Dunaújváros finálé előtt.
 
Ha csak Garda Krisztinán múlt volna, biztosan nem. Az újvárosiak csapatkapitánya, védője ezúttal is klasszisteljesítményt nyújtott, lőtt négy gólt, miközben nagyon figyeltek rá. Rajta kívül támadásban Szilágyi Dorottya volt elöl aktív - sajnos a többieknek nem mentek a lövések, még akkor sem, ha a görögök felkínálták a lehetőséget nekik.
 
Nem érhette panasz Magyari Aldát sem, aki nagyokat védett, ötméterest hárított, tartotta a lelket a csapatban.
 

Ami a tényeket illeti: eszméletlen volt a csata, egy gólnál több soha nem volt a felek között. Az első negyedben mindig az Olympiakosz vezetett, majd Szilágyi duplájával a másodikban Mihók Attila Gurisatti Grétát ezúttal is nélkülöző alakulata vezetett, de fordított az ellenfél.
 
Fordulás után Garda vezérletével a Dunaújváros vezetett, de közben elvesztette centerét, Geraldine Mahieut, így még több hárult a nagyot küzdő Horváth Brigittára, vagy éppen az ötöst kibrusztoló Pál Rékára. A csata egyre inkább átment elképesztően öldöklő stílusban, mindkét oldalon fáradtak a csapatok, mindkét oldalon gyűrték egymást alaposan.
 
A záró etap 6-6-ról indult, és sok-sok fel-le úszás, adok-kapok után 2:39-cel a vége előtt V. Plevritou lőtt be egy fórt időkérés után. A Dunaújváros a másik oldalon kihagyták időkérés után a fórt, majd a következő is parlagon maradt, így az Olympiakosz ért fel a csúcsra.
 

Harisz Pavlidisz, az Olympiakosz vezetőedője: - Akárcsak az előző napon, ezúttal sem volt valami magas színvonalú a mérkőzés, ennél sokkal jobban is tudunk játszani. A védekezésünkkel nyertük meg a mérkőzést, a negyedik negyedben elképesztően jól védekeztek a lányok.

Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője: - Nem értem, hogyan folyhatott ilyen mederben a mérkőzés. A három centerem összesen öt percet tölthetett a vízben, így nem lehet normálisan vízilabdázni. Nem tudok igazán örülni jelenleg, habár a második hely nagyszerű eredmény.

A Dunaújváros így Magyar Kupa aranyéremmel, bajnoki- és Euroliga ezüstéremmel zárta a szezont.

Az esemény kiemelt támogatója a SEAT.
 
Női Euroliga Négyes Döntő, Budapest, Tüskeuszoda
2021. május 1., szombat
 
3. helyért
UVSE-Hunguest Hotels-Dynamo Uralochka 15-10 (5-3, 5-3, 3-3, 2-1)
Gólszerzők: Keszthelyi 4, Parkes 3, Antal 2, Rybanska 2, Szücs 1, Baksa 1, Faragó K. 1, Telek 1, ill. Karimova 3, Panfilova 1, Zaplatina 1, Zelentsova 1, Lapteva 1, Bunakova 1, Kolkova 1, Bersenva 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 

Döntő
Olympiakosz Pireusz-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 7-6 (3-2, 2-2, 1-2, 1-0)
Gólszerzők: V. Plevritou 3, Eleftheriadou 1, Avramidou 1, M. Plevritou 1, Tsoukala 1, ill. Garda 4, Szilágyi 2
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 




Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok