Az ambiciózus Honvéd meggyőzően verte a Szegedet

2013. november 29. 23:09

Aki látta a mérkőzést, tudja: nem történt meglepetés a Kőér utcában. Az odahaza veretlen Honvéd remek egyéni teljesítmények mellett győzte le a kupagyőztes Szeged csapatát.

Izzasztó, forró csatát vívott az otthonában a Vasassal elért döntetlen mellett makulátlan RacioNet-Honvéd és a friss kupagyőztes, ám a legutóbb az Eger ellen nagyaranyú vereséget szenvedő Szeged. Izzadtak a nézők is, akik nagyon sokan voltak, megtelt a lelátó. Egyedül a kapu mögötti szektorrész maradt üresen, igaz, az ottani nagyobb teret túláradó örömmel használták ki a Szegedről érkező, ezúttal is már a meccs előtt „vidám” szurkolók.

Némi meglepetésre a kezdőcsapatban kapott helyet dr. Molnár Tamás, és ha már ott volt, minden rutinját beleadva szerezte csapata első két gólját, akcióból. Az elsőt az ezúttal is remek mutatóval záró, olimpiai és világbajnokok között bátran cikázó és vállalkozó japán Koji Takei egyenlítette ki, a másodikat pedig az a dr. Kiss Gergely, aki a mérkőzésen négy gólt szerzett, és akinek távoli, bivalyerős, mellesleg a legjobbkor érkező lövéseivel Nagy Viktor nem tudott mit kezdeni. "A mérkőzés állása 2-2 a Szeged javára" - jelezte ekkor a hangosan beszélő, derültséget kiváltva a nézőtéren.

A szegediek kapusa egyetlen meglepő húzással azért előrukkolt az első negyedben, messze kijött a kapuból, úgy szerzett labdát, a hazai drukkerek és kispad szerint szabálytalanul. Ettől függetlenül a Honvédé volt az utolsó szó, Takei büntetőből volt eredményes.

Szivós Márton mindeközben ádáz harcot vívott Szőke Szabolccsal, a Honvéd fiatal játékosa és a barcelonai világbajnok párharca igazi csemege volt, már csak azért is, mert Szivós rendre a játékvezetőkre kacsintott a párharcok végeztével, visszaigazolást várva. Volt, hogy ez meg is érkezett szabaddobások, majd kiállítás – és ötméteres - formájában, de a szegediek klasszisának a lövések nem mentek ezen az estén. Jól működött több alkalommal is a hazai blokk, mellesleg Szőkének is volt sikerélménye, pattintott lövéssel lepte meg Nagy Viktort, aki ezen a mérkőzésen több olyan labdát is maga mögé engedett, amelyeket máskor nem feltétlenül.

Olyannyira, hogy 8-7-nél érkezett az első védése, más kérdés, hogy az jókor, hiszen a nagyszünetre így csak egygólos előnnyel ment a Honvéd. Ahogyan a meccs elején, a második negyed derekán is két centergól hozott eredményt a Szegednek, Decker Ádám és Hegedűs Gábor révén.

Egy-két játékvezetői ítélet után hajlottunk volna igazat adni a kissé hevesen reklamáló Honvéd-kispadnak, de aztán annyira jól játszott a hazai csapat, hogy még ezt is elviselte – feltéve, ha valóban voltak kétes ítéletek. Ettől függetlenül Vogel játékvezető a kispadról cserével végleg kiállította Szőke Szabolcsot, a hazaiak játékosa fel is ült a lelátóra.

Mindez 9-8-as vezetésnél történt, három perccel később először vezetett a Szeged (9-10), amihez kellett Nagy Viktor labdaszerzése, Kiss Csaba üresen hagyása, a szegedi játékos pontos lövése, és Juhász Zsolt büntetője. Először és utoljára volt az előny a vendégcsapatnál, Fülöp Bence góljával 10-10 után jött az utolsó negyed.

S lám, ekkor ugyanúgy Takei Koji és Kiss Gergely lépett elő főszereplővé, mint ahogyan az első játékrészben. A háromszoros olimpiai bajnok a 26. percben hatalmas góllal jelentkezett, a japán játékos lövése után pedig még kacsázott is egy kicsit a labda. Sőt, kettő és fél perccel a vége előtt Mátyás Zoltán is betalált, 13-10-re módosítva az állást.

És még így is majdnem elvesztett két pontot a Honvéd: Jansik Szilárd emberelőnyből, Juhász pedig akcióból talált be (13-12). Decker Ádám próbálkozott először az egyenlítéssel, de Kovács Péter blokkja úgy csattant, hogy aztán a hazai drukkerek kezei tették ugyanezt, ütemesen. Még így sem volt vége, mert a legvégén dr. Steinmetz Barnát kiküldték a játékvezetők (Barna az első negyedben összeszedett két személyit, és mégis csupán a 32. percben pontozódott ki).
 
Az előny aztán Sánta Dániel lövése nyomán egy blokkoló kézfejnek is köszönhetően kimaradt: győzött a RacioNet Honvéd, így megelőzte ellenfelét a tabellán.

Eredmény – férfi ob I.-es bajnokság, 11. forduló:

RacioNet Honvéd – A-Híd Szeged 13-12 (4-3, 4-4, 2-3, 3-2)

Honvéd: Gergely – Kovács P. 1, Szőke 1, dr. Kiss G. 4, Takei 3 (1), Fülöp 2, dr. Steinmetz B. Csere: Mátyás 1, Boros, Illés 1, Simon, Tóth B. Vezetőedző: Vad Lajos
Szeged: Nagy V. – Decker Á. 1, Kiss Cs. 2, Szivós, Juhász 2 (1), Tóth M. 2 (1), dr. Molnár 2. Csere: Jansik Sz. 1, Sánta, Hegedűs 1, Kunac 1, Seman. Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 4/9, illetve 4/11
Ötméteresek: 1/1, illetve 2/2
Kipontozódott: dr. Steinmetz B. (32.), illetve Tóth M. (30.)
Kiállítva, a kispadról, cserével: Szőke Szabolcs (18.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok