E.ON Férfibajnokság, 28. forduló: előzött a KSI, közel az elődöntőhöz a BVSC

2021. április 17. 20:44

Horváth János csapata Tatabányán jó hajrával nyert, így helyet cserélt a táblázat végén a két együttes. Kemény Kristóf együttese Debrecenben tartott gólparádét, tartja negyedik helyét. Nyert az első három, a Szolnok, az FTC és az OSC, valamint három pontot gyűjtött a Vasas, a Szentes és az UVSE is.

Fotó: KSI

Tartja jó formáját, egyben egyre közelebb kerül az elődöntőbe jutáshoz a Kemény Kristóf irányította BVSC, amely ezúttal a Debrecen otthonában játszott ellenállhatatlanul: a zuglóiak már az első negyedben hét gólt lőttek, és a folytatásban sem adták sokkal alább, hogy aztán a záró menetben jöjjön egy újabb hatos, egyúttal meglett a húsz szerzett gól. A 20-13-as magabiztos győzelemből Pásztor Mátyás hat góllal vette ki a részét. A BVSC a következő fordulóban, Tatabányán bebiztosíthatja helyét a legjobb négy között.
 
Az UVSE a négygólos Vigvári Vince vezérletével nyert úgy a Szeged ellen, hogy már a nagyszünetben 6-2-vel állt jobban. Fordulás után ugyan felvette a ritmust a vendég együttes, de Vincze Balázs csapata az utolsó etapban is hatékony támadójátékkal, hat góllal rukkolt ki, így hét gólt lett a különbség (15-8).
 
Tatabányán a várakozásoknak megfelelően éles volt a küzdelem, jó hazai kezdés után fordított a KSI. A harmadik negyedben sokat tett a házigazda azért, hogy megszerezze a győzelmet, ám Horváth János fiatal csapata a záró szakaszban eredményesen támadott, öt gólt is lőtt, és 9-9 után remek hajrával, Pető Attila, Szalai Péter és Gábor Lőrinc vezérletével megszerezte a három pontot. Mindez azt jelenti, hogy a felek helyet cseréltek a tabellán, a jó ideje remeklő KSI megelőzte ellenfelét.
 
A listavezető Szolnok otthonában jó első negyedet hozott az Eger, ám Zsivko Gocics együttese a második negyedtől kezdve erődemonstrációt tartott: háromszor hat gól, szigorú védekezés, koncentráció a végéig. A vége 23-6 lett, Filip Filipovics öt gólig jutott.
 
A Szentes és a Kaposvár csatája nagy izgalmakat hozott, és ha pusztán a számokat nézzük, a hazaiak azzal nyertek, hogy az első negyedet 2-1-re meg tudták nyerni. Pellei Csaba csapata a somogyiak egyenlítése után rendre képes volt újítani, és sohasem engedte vezetni ellenfelét. A hajrát is igyekezett uralni, így sikerült 8-6 és 9-7 után végül 9-8-ra nyernie.

Az OSC a nagyszünetben 9-0-ra vezetett Pécsen, a négyólos Hárai Balázst nem tudták tartani a hazaiak, akik a folytatásban ugyan magukra találtak, de a szoros meccsre sem volt így esélyük.
 
A Honvéd sokáig egészen jól tartotta magát a bajnok ellen, két negyed után csupán 4-3-ra vezetett az FTC. Varga Zsolt együttese fokozatosan lépett aztán el, Zalánki Gergő volt leginkább elemében. A társaság 12-7-tel hangolt a keddtől csütörtökig tartó Bajnokok Ligája fellépésre.

A forduló utolsó összecsapásán a Vasas Bátori Bence vezérletével húzott el az otthon játszó Miskolctól, jó védekezéssel hozta le a partit, amelyet 9-3-ra nyert meg. 

E.ON Férfibajnokság, 28. forduló
2021. április 17., szombat
 
Debreceni VE-BVSC-Zugló 13-20 (3-7, 4-3, 4-4, 2-6)
Gólszerzők: Macsi M. 4, Takács K. 2, Nagy N. 2, Süveges 1, Zsilák 1, Smitula 1, Bodoróczki 1, Krasznai 1, ill. Pásztor 6, Gyárfás 3, Csapó 2, Nagy M. 2, Mészáros M. 2, Mészáros Cs. 1, Irmes 1, Ágh 1, Batizi 1, Tárai 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
UVSE-Hunguest Hotels-Szegedi VE 15-8 (4-1, 2-1, 3-3, 6-3)
Gólszerzők: Vigvári Vince 4, Bencz 3, Aranyi 3, Kardos 2, Molnár E. 2, Belényesi 1, ill. Tóth Gy. 3, Lakatos 2, Kiss Cs. 1, Somlai 1, Leinweber 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Tatabánya VSE-KSI SE 9-11 (2-2, 1-2, 4-2, 2-5)
Gólszerzők: Korbán 3, Mladinoczky 3, Szabó B. 1, Keresztúri 1, Polovic 1, ill. Szalai 3, Gábor 2, Hajdu 1, Némethy 1, Pető 1, Nagy Á. 1, Pocsai 1, Szépfalvi 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Szolnoki Dózsa-Tigra-ZF-Eger 23-6 (5-4, 6-0, 6-2, 6-0)
Gólszerzők: Filipovics 5, Angyal 3, Jansik D. 2, Dőry 2, Kovács Gergő 2, Nagy Á. 2, Konarik 2, Drasovics 2, Schmölcz 1, Szeghalmi 1, Pijetlovics 1, ill. Kovács Gábor 2, Lőrincz B. 1, Vogel 1, Szalai 1, Rádli 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Metalcom-Szentes-Kaposvári VK 9-8 (2-1, 2-2, 3-3, 2-2)
Gólszerzők: Mátyók 2, Hegedűs 2, Takács J. 2, Garancsy 1, Fülöp 1, Pellei F. 1, ill. Horváth Á. 3, Vindisch 2, Kaksedter 1, Mijics 1, Juhász-Szelei 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Budapesti Honvéd-FTC-Telekom Waterpolo 7-12 (2-4, 1-0, 2-5, 2-3)
Gólszerzők: Hosnyánszky 3, Ekler 3, Manhercz Á. 1, ill. Zalánki 4, Fountoulis 3, Varga D. 2, Sedlmayer 1, Szabó II B. 1, Nyíri 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
PVSK-Mecsek Füszért-OSC-Újbuda 6-12 (0-6, 0-3, 4-1, 2-2)
Gólszerzők: Gál 2, Csorba 1, Csaba 1, Sólyom 1, Rakonjac 1, ill. Hárai 4, Csacsovszky 2, Bundschuh 2, Erdélyi 1, Burián 1, Tóth M. 1, Dala 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
PannErgy-Miskolc-A-Híd-VasasPlaket 3-9 (1-3, 1-0, 0-3, 1-3)
Gólszerzők: Lukács 1, Tamir 1, Seman 1, ill. Bátori 3, Bedő 2, Vadovics 1, Randjelovics 1, Bóbis 1, Szatmári 1,
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: itt



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok