Női Euroliga: ez tényleg fekete péntek volt

2013. november 29. 22:13

Sajnos, elég nagy pofonokba szaladtak bele csapataink a női Euroliga-selejtezőkben: a Szentes veresége kalkulálható volt, viszont az egriek hazai pályán kaptak ki a csoport leggyengébbjének tartott Firenzétől.

Fotó: Kovács Anikó

Az angolszász országokban a karácsonyi vásári szezon kezdetét jelzi a Fekete Péntek, brutális árleszállításokkal – női klubcsapataink esetében viszont a vég kezdetének hat a mai, brutális vereségeket hozó nap.

Az A-csoportban az UVSE a nyitónap súlyos vereségét követően most pihenhetett – ám egyértelmű, a folytatás sem lesz túl könnyű. A C-csoportban a Hungerit-Szentes a csütörtöki könnyed siker után – a házigazda manchesterieket győzték le – az első komolyabb teszten vett részt, és nem ment át rajta. A több holland válogatottal felálló ZVL Leiden rögtön az első nyolc percben sínre tette a meccset (1-5), és a folytatásban is robogott. A mieinknél a holland van der Sloot volt a legeredményesebb (honfitársai ellen) három góljával – ám összességében nem volt esélye a Szentesnek (5-13). Ugyanebben a csoportban a Catania agyonvágta a Liverpoolt (30-5), az olaszok színeiben szereplő Keszthelyi Rita 6 találatig jutott.

A D-csoportban szereplő ZF-Egernek adtuk a legtöbb esélyt, és az előzetes esélyek, illetve a játékoslisták alapján tán az NGM Firenze tűnt a legkönnyebb ellenfélnek – ehhez képest az olaszok a második félidőben átrobogtak a hevesieken: az egygólos félidei vezetésükre egy 2-9-es trancsírozás következett.

Az eleje lidércesen indult, hiszen néhány perc alatt 3-0-ra vezettek a vendégek, ám ezután a hazaiak hihetetlen könnyedséggel lőttek zsinórban négy gólt, Somhegyi Noémi és Antal Dóra remek lövéseinél csak Czigány Kinga parádés akciógólja volt szebb. Itt tán egy picit megnyugodtak a hazaiak, hogy mégiscsak uralják a terepet – ám az amerikai centerük, Kameryn Craig játékára igencsak hatékonyan alapozó vendégek csak nem akarta leszakadni. Olyannyira nem, hogy a védekezésben kissé bizonytalan, a támadásban pedig meglehetősen tanácstalan egriek a félidőben újfent vesztésre álltak. Bár Somhegyi góljával még vezettünk 6-5-re, azután ismét jött Craig, kétszer is (6-7).

Aztán a harmadik rész elején hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy megint három oda (6-9) – nem utolsósorban azért, mert a védések aránya ekkoriban 1-7 volt, Gangl Edina sehogysem tudta elkapni a fonalat. Ám kiderült, ekkor még istenes volt a helyzet, hiszen a negyed második felére teljesen széteső egriekkel szemben a firenzeiek gyakorlatilag akkor lőttek gólt, amikor és ahonnan akartak. Nekik minden sikerült, nekünk semmi (ráadásul az addig három gólt szerző Somhegyi már a negyed elején kipontozódott), így ez a nyolc perc 0-5-tel ment el, és a záró rész sem lett sokkal fényesebb. A vége közte nyolc, ahonnan nehéz lesz felállni – de persze fel lehet, csak egy mínusz nyolcas (8-16) vereség egy négyes csoportban még két győzelem mellett is visszaüthet.

Kelemen Attila vezetőedző a Sport Tv-nek nyilatkozva elsősorban kulcsemberei gyenge teljesítményében látta a nem várt kudarc okát: „A mérkőzés előtt mondtam, hogy a mai találkozó kulcsa a fegyelmezettség lesz. Nos, épp emiatt veszítettünk, mert a kulcsembereink olyan fegyelmezetlenségek, butaságok sorát követték el, amelyek ezen a szinten megengedhetetlenek. Az egész csapat rosszul játszott, a kapusteljesítmény gyenge volt, ez egyenes út volt a vereséghez. Sokkal jobban is tudunk játszani, ezt be is szeretnénk bizonyítani, mert menni kell tovább – ezt a mai mérkőzést pedig el kell felejteni.”

Szombaton a LEN Kupa-címvédő Izmailovo van soron: az oroszok a nyitónapon simán kikaptak az Olympiakosz Pireusztól (13-10): a görögök soraiban Bujka Barbara szédületes formában vízilabdázott, egymaga hat gólt szerzett!

Női Bajnokok Ligája, selejtező: 

A csoport (Imperia)

Uralocska (orosz)–Lille (francia) 15-7
Mediterranea Imperia (olasz)–Sabadell (spanyol) 8-11 (1-3, 3-7, 3-1, 1-0)
Az UVSE szabadnapos volt.

B csoport (Het Ravijn)
Het Ravijn Nijverdal (holland)–Ugra (orosz) 12-13 (2-3, 4-5, 2-0, 4-5)
Rapallo (olasz)–London Otter (brit) 30-5 (10-1, 8-1, 5-1, 7-2)
A Kinyef Kirisi szabadnapos volt.

C csoport (Manchester)
Hungerit-Szentes–ZVL Leiden (holland) 5-13 (1-5, 2-3, 2-2, 0-3)
Orizzonte Catania (olasz)–Liverpool (brit) 30-5 (8-1, 7-1, 4-1, 11-2)
Manchester (brit)–Vuliagmeni (görög) 7-24 (2-6, 2-5, 2-6, 1-7)

D csoport (Eger)
ZF-Eger–NGM Firenze (olasz) 8-16 (4-4, 2-3, 0-5, 2-4)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Izmailovo (orosz) 13-10 (4-2, 3-1, 4-3, 2-4)



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok