Trieszt után a Tüskeuszodában is legyőzte a csapat a hollandokat!

2021. március 24. 17:51

A világliga-selejtezőtorna keretein belül játszott hivatalos felkészülési mérkőzésen a Bíró Attila irányította női válogatottunk 17-14-re nyert Hollandia ellen. A Mihók Attila vezette Universiade-csapatunk 12 gólt lőtt a mérkőzést kilenccel megnyerő Eb-aranyérmes Spanyolországnak. Az esemény kiemelt támogatója a SEAT.

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

„Most belefér egykis kísérletezés" - ezzel a mottóval vágott neki Bíró Attila az előttünk álló napoknak, amely során a világliga-selejtező „árnyékában" az olasz és francia visszalépés miatt három hivatalos mérkőzést, és egy edzőmeccset vív a Tüskeuszodában a csapat.
 
Az elsőt szerdán délután Hollandia ellen tette - az ellenfelet az emlékezetes trieszti olimpiai selejtező döntőjében 13-11-re vert meg. Ezúttal 17-14-re.
 
Már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, és egészen a nagyszünetig ellenállhatatlan témadójátékot nyújtott. Parkes Rebecca centerben volt feltartóztathatatlan, de megúszásból is eredményes volt, Vályi Vanda mindkét oldalról lőtt gólt, Antal Dóra a bal szélről ejtett pontosan és lőtt bombagólt, de Keszthelyi Rita, Illés Anna és Garda Krisztina jobbosa is megvillant. A hollandok tesztelt fiatal kapusát, Buist egy negyed alatt „lecseréltettük", de aztán a jól ismert Willemsz sem járt sokkal több sikerrel.
 

Hátul volt néhány Kasó Orsolya-védés, Máté Zsuzsanna blokk, de Keuning elemében volt, két negyed alatt négyet vágott, elsősorban neki köszönhette a rivális, hogy még úgy-ahogy partiban lehetett.
 
Fordulás után a korábban nálunk légióskodó van der Sloot két találatával hirtelen szorossá alakította az eredményt (11-9), majd Sleeking fórból már egy gólra hozta fel csapatát. Az első félidőben hatékony támadójáték megakadt, még az időkéréses emberfór is parlagon maradt - Hollandia pedig egyenlített. Átellenben azonban Antal újabb csodás ejtéssel igyekezett kirángatni a csapatot a gödörből, majd az újabb egyenlítést követően Szilágyi Dorottya mázlis góljával vezettünk 13-12-re. Az egyenlítésre szakosodott Sleeking azonban újra betalált, így a záró etap 13-13-ról indult.
 
Erre jött a kapuba Gangl Edina, de őt van de Kraats hamar felavatta, Parkes azonban szép centergóllal egyenlített. Érezhető volt, hogy mindkét fél feltétlen győzni akart, nagy volt az ember ember elleni csata. Szilágyi emberelőnyből lőtt nagy gólt, odaát van der Slooot a lécre vágta a büntetőt. Az utolsó percben Keszthelyi előbb fórból, majd a végén a kapusát is előre küldő rivális ellen lefordulásból volt eredményes, így 17-14-re nyerte meg a fordulatos csatát női válogatottunk.
 
Folytatás csütörtökön egy edzőmeccs keretében a Mihók Attila irányította Universiade-együttes ellen - amely este az Eb-aranyérmes Spanyolország ellen két negyedig tartotta a lépést, s amelyben Farkas Tamara és Faragó Kamília is három gólig jutott a 12-21-es meccsen. 
 
Az esemény kiemelt támogatója a SEAT.

 
A női válogatott kerete
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)
 
NŐI VILÁGLIGA EURÓPAI SELEJTEZŐ
Március 24-27., Budapest, Tüskeuszoda
 
Március 24., szerda
Magyarország-Hollandia 17-14 (7-3, 4-4, 2-6, 4-1) - felkészülési mérkőzés
Gólszerzők: Keszthelyi 4, Antal 3, Parkes 3, Szilágyi 2, Vályi 2, Illés 1, Leimeter 1, Garda 1, ill. Keuning 4, Sleeking 4, van der Sloot 2, Wolves 2, van de Kraats 2
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Görögország-Oroszország 11-9 - felkészülési mérkőzés
Magyar Universiade-válogatott-Spanyolország 12-21 - felkészülési mérkőzés. A magyar gólszerzők: Farkas T. 3, Faragó K. 3, Kuna 2, Ármai 1, Hertzka 1, Horváth B. 1, Muzsnay 1
 
Március 25., csütörtök
Hollandia-Görögország, 16:30
Oroszország-Spanyolország, 18:30
Magyarország-Magyar Universiade-válogatott, 20:30 (felkészülési mérkőzés)
 
Március 26., péntek
Magyar Universiade-válogatott-Oroszország, 16:30 (felkészülési mérkőzés)
Hollandia-Spanyolország, 18:30
Magyarország-Görögország, 20:30 (felkészülési mérkőzés) tv: M4 Sport
 
Március 27., szombat
Görögország-Magyar Universiade-válogatott, 16:00 (felkészülési mérkőzés)
Hollandia-Oroszország, 18:00
Magyarország-Spanyolország, 20:00 (felkészülési mérkőzés) tv: M4 Sport
 
AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 6 5 - 1 - 53-32 16
2. Spanyolország 4 3 1 - - 50-23 11
3. Olaszország 6 2 - 1 3 41-48 7
4. Oroszország 4 2 - - 2 43-44 6
5. Görögország 5 2 - - 3 36-37 6
6. Hollandia 3 1 1 - 1 28-26 5
7. Franciaország 6 - - - 6 18-59 0
 
 


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok