Női Euroliga: sporttörténelem - két magyar csapat a négyes döntőben!

2021. március 13. 20:43

A Hajós-uszodában a Dunaújváros az olasz Roma, az UVSE pedig a spanyol Mataro ellen harcolta ki a Final Fourba jutást!

Fotók: Kovács Anikó/MVLSZ

Kéz a kézben Európa legjobb négy női csapata közé - ezzel a mottóval rendezett a két klub a Magyar Vízilabda Szövetséggel közösen, Bíró Attila szövetségi kapitány árgus szemei előtt kettős Euroliga-negyeddöntőt.
 
A sort a Dunaújváros kezdte, amely az első, római összecsapáson 11-11-es döntetlent harcolt ki, így az egygólos győzelemmel is révbe ért volna. De négy lett belőle!
 

Négy, mert Garda Krisztina vezérletével már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, plusz jól védekezett, és Magyari Alda is magabiztos volt a kapuban. A csapat okosan tartotta az eredményt, majd a harmadik negyedben tett rá egy lapáttal. Amikor a záró etapban kis hullámhölgy következett, Brezovszki Gerda lépett elő, megnyugtató góljaival nem sok kérdés maradt a partin. A vége 10-6 lett Mihók Attila csapatának, amely teljesítette célját, bejutott a Final Fourba.

Az első siker után vártuk a Hajós-uszodában a másodikat. Jó esélyekkel, hiszen az UVSE a spanyol Mataro otthonában 12-9-re nyert. A partit jól kezdte Benczur Márton együttese, hiszen Antal Dóra és Parkes Rebecca találataival 2-0 állt a táblán. A vendégek azonban nem adták olcsón a bőrüket, egyenlítettek, és felettébb nagy csatára kényszerítették a magyar bajnoki címvédőt. A hullámzó mérkőzésen Gang Edina remek teljesítményére is szükség volt, valamint ki kell emelni az Antal Dóra, Faragó Kamilla kettős, amely nagyon elemében volt, s amely rendre a legjobb pillanatokban talált be. A Mataro az utolsó pillanatokig harcolt, az utolsó negyedben döntetlenre mentette a találkozót (a végén kimaradt a hazai büntetőt), ám az UVSE továbbjutása nem forgott veszélyben, s 21-18-as összesítéssel bejutott a sorozat négyes döntőjébe.
 
Avagy az orosz házicsatát megnyerő Uralocka és a görög Olympiakosz mellett két magyar csapat lesz ott a Final Fourban! 
  

Női Euroliga, negyeddöntő, 2. mérkőzések
2021. március 13., szombat



 
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics-SIS Roma (olasz) 10-6 (3-1, 2-2, 3-0, 2-3)
Gólszerzők: Garda 3, Gurisatti 2, Brezovszki 2, Horváth B. 1, Mahieu 1, Mucsy 1, ill. Galardi 2, Giustini 2, Avegno 1, Picozzi 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Továbbjutott: Dunaújváros, 21-17-es összesítéssel

UVSE-Hunguest Hotels-CN Mataro (spanyol) 9-9 (3-3, 1-0, 2-1, 3-5)
Gólszerzők: Antal 4, Faragó K. 3, Parkes 1, Szegedi 1, ill. Lloret 3, Jackovich 2, Gual 2, Bonamusa 1, Cambray 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Továbbjutott: UVSE, 21-18-as összesítéssel

Dynamo Uralochka (orosz)-Kinef Kirishi 7-10
Továbbjutott: 18-18-as összesítés után ötméteresekkel (6-5) az Uralochka
 
Olympiakosz Pireusz (görög)-Astralpool Sabadell (spanyol) 10-5
Továbbjutott: Olympiakosz, 22-19-es összesítéssel

 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok