Női Euroliga: negyeddöntős az UVSE és a Dunaújváros

2021. február 07. 13:56

A magyar bajnok a Hajós-uszodában 10-6-ra nyert a Lille ellen, így csoportelsőként várhatja a negyeddöntő sorsolását. A Dunaújváros Veronában magabiztos játékkal győzött 11-9-re a Vouliagmeni ellen, így szintén továbbjutott. Az FTC szép győzelemmel (16-11 a Mediterrani ellen) búcsúzott, a szintén búcsúzó BVSC játék nélkül kapott három pontot. Megvannak a negyeddöntős ellenfelek is!

Fotó: DFVE

A Dunaújváros Veronában korán kezdte a napot: a 10 órakor startoló Vouliagmeni elleni ki-ki mérkőzésen a döntetlen a Sabadellel 7-7-et játszó riválisnak kedvezett volna, ám Mihók Attila csapata nem bízott semmit sem a véletlenre, igyekezett azonnal magához ragadni a kezdeményezést. A 4-1-es nyitó negyed egyszersmind megadta a kellő alaphangot, két gólt jegyzett Garda Krisztina, betalált Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta is, Magyari Alda magabiztos volt a kapuban, avagy a válogatott kiválóságok magukra vállalták a főszerepet. A görögöknek csupán felvillanásaik voltak, az újvárosiak tulajdonképpen magabiztosan haladtak céljuk felé - mindezt végül 11-9-es, egyáltalán nem veszélyben forgó győzelemmel érték el.
 
Az első napi két vereség miatt kieső FTC a szombati szép győzelem (12-11 a Verona ellen) vasárnap is kitett magáért, a spanyol válogatottakkal felálló Mediterrani ellen, hiszen pazar támadójátékkal, négy triplázó játékossal (Jenei Kata, Illés Anna, Kuna Szonja, Vályi Vanda), 5-3-as és 4-0-s középső negyeddel 16-11-re nyert, így a harmadik helyen zárt a továbbjutó Kirishi, Mataro kettős mögött.
 
A BVSC is megkapta vasárnap a római utat kihagyó Nice elleni meccset 10-0-val, így 3 ponttal végzett a C-csoport negyedik helyén; innen a Roma és az Olympiakos lépett a negyeddöntőbe.
 

Fotó: UVSE/Varga Jennifer

Az UVSE13 órakor a csoportelsőség megszerzésért ugrott a Hajós-uszoda medencéjébe, és a francia Lille ellen már a nagyszünetben 7-3-ra vezetett. Benczur Márton csapatának győzelme nem forgott veszélyben, Antal Dóra vezérletével talán takaréklángon, Keszthelyi Ritát és Parkes Rebeccát is pihentetve egyértelmű magabiztossággal nyert 10-6-ra, s így a negyeddöntőre a sorsoláson egy második helyezettet húznak mellé.
 
A negyeddöntőbe két-két magyar, orosz és spanyol, és egy-egy olasz és görög csapat került. Veronában meg is tartották a következő kör sorsolását. Ez alapján az UVSE a spanyol Mataróval, a Dunaújváros az olasz Romával találkozik. A két orosz csapat összekerült, és nagy rangadót játszik majd a Sabadell és az Olympiakosz. A két játéknap február 27. és március 13.
 
Női Euroliga-selejtező, 2021. február 4-7.
 
A-csoport (Budapest)
Ekipe Orizzonte (olasz), UVSE-Hunguest Hotels, Lille UC (francia), Dynamo Uralochka (orosz), St. Andreu (spanyol)
 
B-csoport (Verona)
CN Mataro (spanyol), Kinef Kirishi (orosz), CE Mediterrani (spanyol), FTC-Telekom, CSS Verona (olasz)
 
C-csoport (Róma)
Olympiacos Piraeus (görög), Olympic Nice (francia), SIS Roma (olasz), Plebiscito Padova (olasz), BVSC-Zugló
 
D-csoport (Verona)
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, Vouliagmeni (görög), Astralpool Sabadell (spanyol)
 
A program
Február 4., csütörtök
A-csoport
Lille-Orizzonte 4-13
UVSE-Hunguest Hotels-Sant Andreu (spanyol) 20-5
 
B-csoport
Kirishi-Mataro 10-8
Verona-Mediterrani 11-13
C-csoport
Olympiakos-Padova 10-7
Roma-Nice 10-0 - játék nélkül
 
Február 5., péntek
A-csoport
Uralochka-Sant Andreu 23-5
Lille-Sant Andreu 10-5
UVSE-Uralochka 16-14
 
B-csoport
Mataro-FTC 13-9
Mediterrani-Kirishi 10-15
Mataro-Verona 15-3
Kirishi-FTC 15-14
 
C-csoport
Padova-Nice 10-0 - játék nélkül
Olympiakos-BVSC 11-4
Padova-BVSC 11-9
Roma-Olympiakos 13-12
 
D-csoport
Dunaújváros-Sabadell 11-14
 
Február 6., szombat
A-csoport
Uralochka-Orizzonte 13-10
Lille-Uralochka 4-17
UVSE-Orizzonte 8-8
 
B-csoport
Mataro-Mediterrani 6-5
FTC-Verona 12-11
 
C-csoport
Olympiakos-Nice 10-0 - játék nélkül
Roma-BVSC 10-9
 
D-csoport
Vouliagmeni-Sabadell 7-7
 
Február 7., vasárnap
A-csoport
Orizzonte-Sant Andreu 22-7
 
UVSE-Lille 10-6 (4-2, 3-1, 3-2, 0-1)
Gólszerzők: Antal 3, Faragó K. 2, Baksa 1, Szegedi 1, Rybanska 1, Telek 1, Peresztegi 1, ill. Katsimpri 2, Kochetova 2, Hardy 1, Junasova 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A végeredmény: 1. UVSE 10, 2. Uralochka 9, 3. Orizzonte 7, 4. Lille 3, 5. Sant Andreu 0
 
B-csoport
Mediterrani-FTC 11-16 (3-3, 3-5, 0-4, 5-4)
Gólszerzők: C. Espar 4, Tarrago 3, Toha 2, Duran 1, Crespi 1, ill. Jenei 3, Illés 3, Kuna 3, Vályi 3, Csabai 2, Kövesdi 1, Muzsnay 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Verona–Kirishi 11-16

A végeredmény: 1. Kirishi 12, 2. Mataro 9, 3. FTC 6, 4. Mediterrani 3, 5. Verona 0

C-csoport
Nice-BVSC 0-10 - játék nélkül
Padova-Roma 11-11
 
A végeredmény: 1. Roma 10, Olympiakos 9, 3. Padova 7, 4. BVSC 3, 5. Lille 0
 
D-csoport
Dunaújváros-Vouliagmeni 11-9 (4-1, 2-2, 4-4, 1-2)
Gólszerzők: Szilágyi 3, Garda 3, Gurisatti 2, Horváth B. 2, Mahieu 1, ill. Ninou 3, Xenaki 2, Kotsia 2, Koolhaas 1, Diamantopoulou 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A végeredmény: 1. Sabadell 4, 2. Dunaújváros 3, 3. Vouliagmeni 1
 
A negyeddöntő sorsolása:
Kinef Kirishi (orosz)-Dinamo Uralocska (orosz)
Sabadell (spanyol)-Olympiakosz Pireusz (görög)
Mataro (spanyol)-UVSE
SIS Roma (olasz)-Dunaújváros



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok